Milyen állat csinál lyukakat a kertben?

Agrofórum Online

Tudnának nekem abban segíteni, hogy milyen állat csinálja a képen látható lyukat a földbe? Annyi mindent olvastam, és már nem tudom pontosan, hogy mivel állok szemben, és mivel irtsam ki?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen látható lyuk mérete, illetve a lyuk körül hiányzó túrás alapján a mezei pocok (Microtus arvalis) jelenlétére lehet következtetni. Jellemzően a pockok általában 2 cm körüli nagyságú és ovális alakú lyukakat hoznak létre a talaj felszínén, melyek alatt megtalálhatók járatai, bennük külön fészkelő-, rejtőző- és kamraüregeik is. Élettevékenységeinek kedvez az olyan terület, ahol a növényzet nem nőtt túl magasra, ilyenek pl. a gyepek is.

A pocok kb. 10 cm nagyságú és zömök testű rágcsáló, kisméretű farokkal. Szőrzete barnás árnyalatú a hasi részén pedig fehéres. Nagymértékű károkat többféle terményben is tud okozni táplálkozása által, hiszen megrághatja a burgonyát, répát, céklát, de még a kukoricaszemeket is. A gyümölcsösben és a szőlőben pedig a kérget és a gyökereket károsíthatja. Jelenlétükre nemcsak üzemi termesztés során, hanem kiskerti körülmények között is számítani lehet. Az időjárás kedvező feltételei mellett évente akár öt alkalommal is születhet, akár nyolc-nyolc utódja. Az olyan teleken, amikor nagyon hideg hótakaró nélküli időjárás uralkodik, valamint a melegebb és hűvös idő váltakozik, ez egyedszámukat jelentősen gyérítheti.

Lyuk a kertben (fotó: a kérdező felvétele)

A védekezés előtt érdemes lehet a járatok lábbal való betömködése, majd pár nap múlva ezek ellenőrzése, így látható mely járatokban élnek még rágcsálók. Alacsony egyedszámuk esetén a természetes ellenségek, a ragadozó madarak is nagy segítségünkre lehetnek a védekezésben. A madarak megtelepedése a számukra megfelelő T-alakú ülőfák kihelyezésével lehetséges. Minden olyan rendszeres agrotechnikai beavatkozás, mellyel a talajt mozgatjuk, és fészkeit pusztítjuk – élettevékenységét zavarjuk -, szintén csökkentheti számukat.

Abban az esetben, ha nagyon súlyos mértékű elszaporodással állunk szemben, a kémiai védekezés elengedhetetlen. A házikerti tulajdonosok számára is elérhető a kalcium-karbamid tartalmú készítmény, melyet a járataiban kell elhelyeznünk. Ebben az esetben is előzetesen érdemes a lyukak betömködése legalább egy nappal a kezelés előtt, majd csak abba a járatba helyezzünk a készítményből, mely újra nyitottá válik. A kémiai védekezés elvégzésekor a ragadozó madarak számára kihelyezett ülőfák eltávolítása is javasolható, hogy az elpusztult pockokat azok már ne fogyasszák el.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

Időszerű a rágcsálómentesítés

2020. február 3. 13:33

Az elmúlt időszakban, vélhetően éppen a mezei pocok elleni, nem kellően körültekintő védekezési munkákkal összefüggésben, megemelkedett a ragadozómadár-mérgezések száma.

Téli károsítók: így pusztítják a termést

2025. december 6. 07:10

A szabadban maradt állományok most a legsebezhetőbbek. A pocok, a vad és a fuzárium együtt akár teljes terméskiesést is okozhat.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.