Milyen betegsége lehet a mézgás törzsű őszibarackfának?

Agrofórum Online

Milyen betegsége lehet a mézgás törzsű barackfának? Fotót küldök a problémáról. Ki kell vágni a fát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csonthéjas gyümölcsfajokon gyakori problémaként jelenik meg a képen is látható mézgafolyás, mely jelenség főként ilyenkor, a lombjukat vesztett fákon válik szembetűnővé. Az őszibarack mellett a kajszin, de a cseresznyén és a meggyen egyaránt általánosan előforduló problémának tekinthető. A sárgásbarna színű, ragadós, gyantás folyadék, nemcsak a fák törzsén, hanem azok ágain is megjelenhet. Idővel a gyanta megszilárdul, kemény állapotban pedig képződése helyén is marad. Gyakorta képződik azonban metszési felületek, illetve a fát ért sérülések környékén, a fák védekező mechanizmusa által. A mézgafolyás azonban nem jelenti a fák azonnali pusztulását, kivágásának szükségességét, hiszen emellett akár még évekig is élhet és teremhet. Érdemes elsősorban képződésének okát, az okozott stressz forrását megkeresni, ezt megpróbálni első körben orvosolni. 

A mézga keletkezésének oka több tényezőre is visszavezethető, melyek akár önmagukban, de akár halmozottan is érinthetik a fákat. A fentebb már említett metszési sérülések mellett a talaj túl magas vízszintje, a túlzásba vitt nitrogén adagolása, de mechanikai sérülés, valamint növényvédelmi probléma is kiválthatja a fák ilyen módon megmutatkozó védekező mechanizmusát. Növényvédelmi vonatkozásban elsősorban a fás részeken károsító fajok jelenlétét ajánlatos ellenőrizni, a törzsön kisebb-nagyobb lyukakat keresni. Ezek megléte ugyanis a farontó hernyók táplálkozására, jelenlétére utal.

Mézgafolyás az őszibarackfán (fotó: a kérdező felvétele)

A farontók mellett nem ritka a szúbogarak megjelenése sem, mely kártevők már általában a legyengült és idősebb fákat részesítik előnyben táplálkozásuk szempontjából. Emellett a mézgafolyás a gutaütés egyik jeleként is mutatkozhat, ebben az esetben viszont más tünetek is megfigyelhetők, mint pl. lankadó és fakó levelek, a fás részeken rákos sebek. A gutaütés megelőzése érdekében a csonthéjasok metszését tavasszal, lehetőleg a rügyfakadáshoz közeli időszakban végezzük el.

A fa átvizsgálásán, lehetséges okok felmérésén túl, a beteg és mézgás részt kezelni is érdemes. Ez azt jelenti, hogy a folyás alatti fás részeket kivágjuk, egy éles kés segítségével, egészen az egészséges részéig a fának. Ezután a keletkezett sebet le kell zárni, fasebkezelő anyaggal ellátni, mellyel a kórokozók elleni védelmet segíthetjük elő. 

Kiemelt kép: Pixabay

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Megkezdődött az almamoly imágók intenzív rajzása

2021. május 5. 09:33

A sok tápnövényű keleti gyümölcsmoly első nemzedékének rajzása hatalmas lendületet vett a felmelegedés hatására.

Két héttel korábban borultak virágba a barackültetvények Olaszország egyes régióiban

2022. február 22. 08:32

A fagyok hiánya és az enyhe, néhol kifejezetten meleg, akár a 20 °C-os napi csúcsot is meghaladó időjárás hatására Dél-Olaszországban, Bari környékén virágozni kezdtek a kajszi- és őszibarack-ültetvények.

Mitől lesznek apró lyukak a barackfák levelein?

2024. június 4. 04:36

Furcsa, apró, csupán pár milliméteres lyukakat észleltem a barackfáim levelein. Mitől alakulhatott ki ilyen elváltozás?