Ezt kihasználva már a múlt század első felében is létesültek errefelé ültetvények. A Bikali Állami Gazdaságot 1949-ben hozták létre, és hamarosan jelentős gyümölcstermesztő gazdasággá vált. Először kajszit, őszibarackot és szilvát ültettek, majd diót és mogyorót is. 1978-tól kezdve az ágazat rotációs telepítési programot indítva, a kajszi területét 170 ha-ra, az őszibarackét 60 ha-ra, a szilváét 30 ha-ra növelte.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ebben a gazdaságban dolgozhattam hosszú időn keresztül, és részese lehettem annak a folyamatnak, amely során, sok buktatóval persze, kialakult az adott kor színvonalán fejlettnek mondható termesztési kultúra. A gazdaságon belül és az ország többi gazdaságának szakembereivel is heves szakmai viták folytak ebben az időben, ami a fejlődés motorja volt.

Sok tanulsággal járt ez a forrongó szakmai élet, többek között azzal, hogy nincsenek „kőbe vésett” szabályok, a termesztéstechnológia elemeit mindenütt a helyi viszonyokhoz kell alakítani, de vannak olyan sarokpontok, amelyeket érdemes megfontolni és következetesen alkalmazni ahhoz, hogy a gyümölcstermesztés fenntartható és gazdaságos legyen. Vonatkozik ez a fajtahasználatra, a művelési rendszerre, a metszésmódra éppúgy, mint a növényvédelemre, a tápanyag-ellátásra és a technológia többi elemére is.

Jelen írásomban a nagyüzemben szerzett tapasztalataimról és a Mecsek északi lejtőjére néhány éve telepített kisüzemi gyümölcsös telepítésének és művelésének tanulságairól szeretnék beszámolni, most csak az őszibarackra koncentrálva.

Az Állami Gazdaságban az őszibarackot 6×4 méteres sor- és tőtávolságra telepítettük, és katlan koronaformát alakítottunk ki. Kizárólag szálvesszős metszést végeztünk. Mivel kellő létszámú munkaerővel dolgozhattunk, apróbb technológiai fogásokat is bevezettünk (pl. a fattyúvesszők termelésbe vonását). Lévén elegendő munkaerő, minden lemosó permetezés előtt a teljes őszibarack területen a kéregkaparást is elvégeztük. A vezető fajták a Redhaven, a Suncrest, és a Champion voltak.

Az új, kisüzemi gyümölcsösben, a jó piaci lehetőségek miatt, elsősorban kajszival és cseresznyével kívántunk foglalkozni, de mivel a volt Bikali Állami Gazdaság révén jelentős őszibarack-termesztő körzet is voltunk hosszú évtizedeken át, így szerencsés gondolatnak tartottuk az őszibarack művelésének folytatását is. Kisebb területen még szamócával is elkezdtünk foglalkozni.

Az itt általam leírt észrevételek, technológiai eljárások, szakmai fogások esetenként eltérhetnek némileg az „akadémikus felfogástól”, így természetesen nem vélem ezeket kizárólagosan helyes, egyedül üdvözítő megoldásoknak. A menet közben tévesnek bizonyult elképzeléseket folyamatában igyekeztem korrigálni munkám során.

A kisüzemben négy hektár a csonthéjasok területe, ebből egy hektár az őszibarack, nagyrészt nektarin fajtákkal. Az ültetvény 210 méteres magasságban, a környezetéből kiemelkedő fennsíkon helyezkedik el. A téli és tavaszi fagykárok nem jellemzőek. A nektarinban egy évben volt csak eddig jelentősebb tavaszi fagykár. A középkötött, agyagos vályogtalaj fizikai szerkezetét telepítéskor hektáronként 80 tonna marhatrágyával igyekeztem lazítani, levegősebbé tenni.

A gyengén savanyú pH-t két-két tonna nagyharsányi mészkőporral javítottam, két egymást követő évben. A műtrágya gyökérzónába juttatását laboreredmények útmutatása alapján végeztem. A pH így jelenleg 6,2-es értéket mutat, melyet a továbbiakban még 0,5-del feltétlenül szükségesnek tartom emelni, mert a tápanyagfelvétel ilyen kémhatás mellett a legaktívabb.

Koronaalakítás, kipusztult fák pótlása

Jelenleg a hazai őszibarack-termesztésben alapvetően kétféle koronaforma az irányadó. A nyitott koronák közül a váza, a központi tengelyesek közül pedig a karcsú orsó. Mi a vázát választottuk (1. kép). A váza forma miatt, 5×4 m-es sor- és tőtávolságra, észak-déli sorvezetéssel ültettük el a fákat, hogy az évenkénti rendszeres termőre metszést igénylő őszibarackfákat megfelelő térben tudjuk tartani.

Fajtaválasztáskor nektarinra gondoltunk, eltelepítését meg is valósítottuk, de sajnos az első évi igen súlyos jégverést követő csemetepótláskor kiegészítésképpen hagyományos fajtákat is kellett a szortimentbe illeszteni, mivel az évben nektarin oltványokhoz nem jutottunk hozzá, én pedig a folyamatos pótlás meggyőződéses híve vagyok. Ilyen kis felületen is elengedhetetlen az átgondolt gazdálkodás, vagyis folyamatosan biztosítani kell a területen a teljes beállottságot, a maximális termőképességet! Ekkora felületen a fajtakeveredés, mivel helyi értékesítésre van lehetőség, nem okoz jelentősebb gondot.

A szakszerű tavaszi ültetést azonnal 20-30 liter vízzel való beöntözés követte, a már elkészített tányérokba. Majd istállótrágyával megközelítőleg egy négyzetméteres területen a fák körül tőárnyékolást végeztünk, ezzel inspiráltuk a kis fák minél gyorsabb eredését, elsődlegesen a talaj jobb nedvességmegtartó képessége révén. Az esetleges száraz, szeles tavasz hátrányosan érinti a kis fák fejlődését. Tapasztalatom szerint az így kezelt fák növekedése, megerősödése láthatóan gyorsabb, a hajtások erőteljesebbek. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ezzel a termőre fordítást is meggyorsítottuk. Ezt a műveletet jó szívvel ajánlom minden leendő gyümölcstermelőnek, belátva azt, hogy ma a szerves trágya drága kincs, alig, vagy nem is lehet hozzájutni.

Miután tavaszi ültetés volt, rögtön elkezdtem az alakító metszést, az alacsony törzset preferálva, ami átlagosan 50 cm-t jelent. A nyitott korona kialakításához jó minőségű, szabályos, sok hosszú koronavesszővel rendelkező koronás oltványt érdemes vásárolni, amennyiben sikerül ilyet kapni. Sajnos nagyon ritkán jutottam hozzá tökéletesen alkalmas szaporítóanyaghoz. Az oltványok legtöbbször féloldalasak, az oldalvesszők nem egyforma átmérőjűek, esetenként vékonyak, beéretlenek. Az évek során több kollégánál tapasztaltam, hogy a „jó erős, vastag” törzsű oltványt tartotta előnyösnek, ami nem helyes. Szerencsésebb a legfeljebb közepesen erős törzsű oltvány megvásárlása.

Az őszibaracknál is fontos lenne az ép, továbbnevelésre alkalmas rügyek megléte nemcsak a koronavesszőkön, hanem a törzsön is! Sajnos ezzel kapcsolatban rossz tapasztalataim vannak. A fentebb említett elemi kár mentésénél, mivel visszavágásra kényszerültem, kellemetlen meglepetésként a törzsön várt rejtett(alvó) rügyek teljes hiányával találkoztam, és a különféle magasságban történő, erőteljes visszavágás sem hozott eredményt.

Váza koronánál biztosítékként 4 oldalvesszőt hagyok meg indításkor, bár 3 vázágat tervezek. Ezeket a vesszőket, talán a megszokottól eltérően, 5-6 meghagyott ép rügy felett vágom vissza. Ennek okául a törzs, és a leendő oldalvezérek stabilabb ízesülését, az ágtorok statikailag megbízhatóbb szerkezetét tartom, szemben az általánosságban elterjedt 2 rügy meghagyásával. A későbbiekben a széthasadás veszélye így kisebb.

Amennyiben használhatatlan oldalelágazások vannak az oltványon, és azt suhángként kell kezelni, telepítés után a kívánt törzsmagasság fölött 5-6 ép rügy meghagyásával metszem vissza a tengelyt. Az első éves hajtásválogatás során 4 hajtást, mindenképpen meghagyok. A következő évek során 3 konstans vázág marad (átmenetileg esetleg 4), melyeket lehetőleg csúcsrügyből nevelek folyamatosan, visszametszés nélkül! A továbbiakban lehetőség szerint a vázkarok alsó harmadára helyezem a gallérágakat. A koronaalakítás éveiben, igyekszem minimális metszést végezni, pl. a vázág szögállását, ami a vízszinteshez képest 60-65 fok inkább lekötözéssel állítom be. Ez természetesen csak kisebb felületen, kellő létszámú munkaerővel oldható meg. Mindenkori elvem a fán belül a minimális sebzés okozása, a sebek azonnali lezárása.

Az ültetvény termőre fordulása után az évenkénti termőre metszés nagyrészt nyáron, közvetlenül a szüret után történik, tavasszal a hangsúlyt a termőképletek végleges számának, a fa terhelésének beállítására helyezem. Csak szálvesszőket hagyok meg, ezeket általában nem vágom vissza. Várható korai tafrina fertőzés esetén a csúcsrügy visszacsípése indokolt lehet, mivel itt jelenik meg először a kórokozó. A legfelső rügy eltávolításakor keletkező nyílt sebzések nem jelentősek.

Miután az őszibarack természeténél fogva hajlamos a felkopaszodásra, az improduktív vázkarokon, idősebb fás részeken, főként ezek alsó felében 4-6 rügyes ún. ugarcsapokat hagyok, melyek a következő termő évben képesek funkcióképes vesszőket hozni, ezzel mérsékelni tudom a felkopaszodást. Természetesen ehhez a kellő megvilágítás biztosítása elengedhetetlen. A nyitott koronák belső terében jellemző a vízhajtások jelenléte, melyeket részben hasznosíthatunk is. Egyrészt vázág-pótlásra nagyon alkalmasak, másrészt a termőfelületet is növelhetjük velük, kellő körültekintéssel és gondossággal.

Ez ugyan ritka megoldásnak számít a gyakorlatban, a kora tavaszi fás metszéskor már, mint fattyúvesszőt gyakran felhasználtam. Nyitott formánál, elsődlegesen katlankorona esetében a fa kondíciójától, illetve a belső szabad tértől függően egy-két ilyen képletet kb. 45 fokos szögben bekötöttem, a másodrendű vesszőket halbordaszerűen megritkítva, a fény bejutását semmiképpen nem gátolva (2. kép). Az erőteljes másodrendű vesszőkön sok virágrügy van. Ez a megoldás 1000 fánál kb. 0,7-1 tonna terméstöbbletet jelentett.

Zöldmunkák, nyári metszés és gyümölcsritkítás

A zöldmunkákat én alapvetően két részre osztom, egyrészt a kora nyári hajtásválogatásra, másfelől a szüret utáni zöldmetszésre. A vegetáció során, amikor a hajtások mérete átlagosan 30 cm körüli, hajtásválogatást kell végezni. Különös jelentősége van ennek a koronanevelés idején, de termőkorban sem hanyagolható el semmiképpen. A zöldmunkák lényege a napsütötte termőfelület fenntartása, a fény szabad bezúdulásának biztosítása a korona belsejébe, a gyümölcs beérésének elősegítése, a termőképletek képződésének folyamatos biztosítása. A sűrű, függőleges, és a korona belseje felé irányuló hajtásokat ezért ebben a növekedési fázisban ritkítani kell, figyelembe véve, hogy a korona belsejében lévő hajtások is végeznek megfelelő fotoszintetikus tevékenységet. A vázágak folyamatos, csúcsrügyből való fejlődése is így biztosítható. A felfelé és a lefelé irányuló, valamint a konkurens hajtásokat ritkítva, halbordás szerkezetet alakítok ki.

A nyári metszés időpontja, a szüret befejeződésétől augusztus végéig tart. Természetesen a később érő fajtáknál ez az időpont kitolódik. Az őszibarack metszésénél a nyári beavatkozás a következő év termésképzésének, a termőegyensúly fenntartásának az alapja. Ekkor alapvetően már egy termőre metszést végzek, amit kiegészítek a fentebb említett tavaszi korrekciós metszéssel, amikor már felmérhető az esetleges fagykárok mértéke, illetve ilyenkor állítható be a végső terhelés a fákon.

Szálvesszős metszéskor alapvetően a teljes termővesszőket hagyom meg (40 cm-től hosszabb, jól beérett vesszők), a fa mindenkori kondíciójának megfelelően, a szükségtelen vesszőket eltávolítom. Egyes fajtákra jellemző, pl. a Flavortop nektarinra, hogy megfelelő minőségű és jelentős mennyiségű gyümölcsöt szedhetünk a rövid termővesszőkről, sőt a termőnyársakról is. Érdemes tehát a fenntartó metszést az adott fajta tulajdonságaihoz is igazítani, de egy korszerű őszibarack-ültetvényben elsődlegesen a szálvesszős metszés megvalósítása a cél.

Jelenünkben lépten-nyomon találkozhatunk a félve elvégzett gyümölcsritkítással. Elgondolásom alapján ez is egy kiemelten kezelendő fitotechnikai művelet. Az optimális levél–gyümölcs arány, kedvező fotoszintetikus körülmények között az őszibaracknál 20-25 körül van, tehát ennyi levél kell egy darab gyümölcs kineveléséhez. A gyümölcs ritkítását már bő két centiméteres méretben, kis dió nagyságban el kell kezdeni, és a csonthéj keményedéséig be kell fejezni. Vigyázat, a rendelkezésre álló időszak nagyon rövid! Azt gondolom, hogy a fán megkötődött gyümölcsmennyiségnek, különösen, ha ez túlzottnak tűnik, akár a felét, vagy még többet is feltétlenül el kell távolítani! A gyümölcs ritkítása elmaradhatatlan technológiai elem! Ellenkező esetben nemcsak apró, értéktelen árut kapunk, hanem felborítjuk a következő évi termőegyensúlyt, és a számtalan letermett termőképlet növeli a felkopaszodott részek arányát.

Növényvédelmi kérdések

Növényvédelmi vonatkozásban a már említett tafrinás fertőzés elleni védekezésnél nem szabad megfeledkezni a meteorológiai körülményekről sem. Ismeretes, hogy ez a dérgomba kb. +7 és +14 Celsius fok között fertőz elsődlegesen. Az elmúlt esztendőkben január tájékán voltak ilyen hőmérsékletek, és sajnos az ilyenkor elmaradt védekezés esetén már valószínűsíthető, hogy a fertőzés bekövetkezett. Vagyis a rügypattanás időszakában, a kórokozó már a rügyekben volt. Hasonlóan alakult a 2018-as év is, így január 7-én permeteztünk a levélfodrosodás ellen.

Nagy szomorúságot okoz a termelőknek, hogy napjainkban még megoldatlan a rendkívül veszélyes fitoplazmás fertőzés kivédése őszibaracknál is. A kórokozó elleni védekezés kidolgozása még várat magára. Sajnos országszerte jelentős fapusztulást okozhat és okoz is, ahol felüti a fejét. Ezen valamelyest segít, és feltétlenül ajánlom az őszi lombkezeléseket és a tél végi rezes lemosó permetezéseket, őszibaracknál és kajszinál is, akár ötször is megismételni!

*

A mai gyümölcstermesztés elsődleges feladata a mindenkori legkorszerűbb művelésmód és a gazdaságosság összehangolása a piaci lehetőségek és versenyképesség fenntartása érdekében. Az általánosan jellemző munkaerőhiány is arra ösztönzi a termesztőket, hogy a legfrissebb szakmai újdonságokat minél hamarabb bevonják a technológiába. Az őszibaracknál a mi viszonyaink között ez azt jelenti, hogy óriási, felkopaszodott fák helyett az alacsony törzsű, földről jól kezelhető, gyorsan termőre forduló, produktív művelési rendszereket kell előtérbe helyezni. Végezetül erre utal egy tanulságos idézet a kiváló lengyel professzor, Pieniazek egyik könyvéből, mely napjainkban is nagyon időszerű: „A kertész jövedelme a létra fokai között illan el. Mire fölér az ötödik fokra, semmi nem marad a kezében.”

Fotó: a szerző felvételei