Milyen növényvédelmi teendőink lesznek a patisszon és a cukkini termesztése során?

Agrofórum Online

Milyen növényvédelmi teendőim lesznek az év során a patisszon és a cukkini kapcsán. Köszönöm előre is a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A patisszon és a cukkini termesztésekor ugyanazon betegségek és kártevők megjelenésére kell számítanunk, ugyanis a két zöldségfaj egymás közeli rokona.

A levéltetvek eltérő egyedszámban, de minden évben táplálkoznak a növényeken. A levelek és a hajtások torzulnak, növekedésük leáll, ürítésük következtében pedig mézharmat képződik, melynek felületén fekete bevonatot képezve megjelenik a korompenész. Közvetett és jelentős kárt pedig a vírusok terjesztésével okoznak. Tömeges elszaporodásuk június második felében alakulhat ki, ellenük pl. deltametrin hatóanyagú készítménnyel védekezzünk.

A közönséges takácsatka aszályos időjárásban, a tenyészidő második felében okozhat károkat. Jelenlétüket a levelek fonáki oldalán megjelenő szövedék, a levelek fakulása, elhalása jelzi. Az üvegházi molytetű a növények levelein és a levélnyelén, valamint a fejlődő terméseken károsíthat. Nagyobb mértékű elszaporodásukra a nyár közepétől számíthatunk.

A lisztharmatot a levelek fehéres színű bevonata mutatja, mely által levéltorzulás és száradás is bekövetkezhet. Főként a vegetációs időszak vége felé, július közepétől jelenik meg, ekkor már nem okoz nagy terméscsökkenést. A betegség terjedése az idősebb levelek levágásával, a növények szellősebbé tételével gátolható.

Cukkini

A peronoszpórás leveleken először kisebb méretű sárgászöld, szögletes foltok alakulnak ki a színi oldalon, melyek később összeolvadnak, így a levél sárgászöld színű lesz. Csapadékos időben akár 1,5-2 hetente szükséges védekezni felszívódó készítményekkel (pl. azoxistrobin, difenokonazol).

A kolletotrichumos betegség a levélen, levélnyélen, száron és a termésen is megfigyelhető tüneteket okoz. A leveleken, levélnyélen világos, gyorsan növekvő foltok láthatók, melyek összeolvadnak és elhalnak, elhalt részei lehullnak. A termésen is okoz tüneteket, melyen ovális, besüppedő foltokat alakít ki. A védekezés alapja a beteg növényi maradványok eltávolítása, vetésforgó alkalmazása, valamint a kezdeti fertőzés megakadályozása réztartalmú szerekkel.

A kladospóriumos betegség a leveleken és az indán apró, vizenyős foltok kialakulását okozza. A foltok idővel megnőnek, barna színűvé válnak. A termésen ovális, besüppedő, vizenyős, barna foltok alakulnak ki, ezáltal termése deformált lesz, növekedésében visszamaradott.

A lóbab gyomirtása

2019. április 7. 05:27

A lóbab az egyik legrégibb kultúrnövényünk, mely a Földközi-tenger térségéből az afrikai partvidékről (nagymagvúak) és Tibetből (kismagvúak) származik.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Búcsú Budai Csabától - nekrológ

2019. szeptember 11. 11:10

Reménytelennek tűnő vállalkozás az itt maradottaknak elhunyt barátunk jellemét felidézni: hiszen a teljesség csupán egy töredékét tudjuk méltatni.

Kukoricamoly biszex csapda: figyeljünk a fogást szennyező más lepkefajokra!

2019. január 5. 06:29

Nemrégiben kifejlesztésre került egy nem feromonos, hanem táplálkozási csalogatóanyagos, úgynevezett biszex (mivel nemcsak a hímeket, hanem a nőstényeket is csalogatja) kukoricamoly-csapda, amellyel a kukoricamoly rajzása megbízhatóan nyomon követhető. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg a szerzők.