Mire ügyeljünk a paradicsompalánták kiültetése során?

Agrofórum Online

Kezdő kertész vagyok, idén próbálkozom először paradicsom termesztésével. Szeretném, ha sikeres lenne a palánták kihelyezése. Mire ügyeljek a paradicsompalánták kiültetése során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom kedveli a humuszos és tápanyagban gazdag közeget, melyből főként a növekedési időszakában van szüksége nagyobb mennyiségre. Az ültetés előtt ezért érdemes a talajt alaposan fellazítani, valamint komposzttal vagy trágyával feltölteni. A paradicsom a talajban nem nagyon mondható válogatósnak, viszont kerülni kell a túlzottan kötött, nehéz és nem kellően levegős talajokat, melyek gyorsan tömődnek. Helyét a kertben úgy tervezzük meg, hogy az előző évben se maga után, se paprika, burgonya, padlizsán, vagyis a vele egy családba tartozók után ne ültessük, illetve ezekkel szomszédságba sem. Ezt nemcsak az egyoldalú tápanyag-felhasználás miatt, hanem a betegségek és a kártevők fellépése miatt is nagyon fontos szem előtt tartanunk. A kiválasztott helye legyen kellően meleg és napos. Ültetésére szokás szerint a fagyosszentek elmúltával kerítenek sort, de átlagos hőmérséklet szempontjából már akár április végén, vagy május elején is megtörténhet a paradicsompalánták kiültetése.

A palántákat ültetés előtt edzeni, a kinti körülményekhez szoktatni szükséges legalább pár napig, melyet akár teraszra, erkélyre való helyezésükkel érhetünk el, ahol félárnyékban lehetnek növényeink. Az ültetéskor ajánlatos legalább 30-50 cm-es tőtávolságot hagyni a növények között, annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű fényt kapjanak. A palánták paradicsom esetében akár 5-10 cm-rel mélyebben is ültethetők, mint ahogyan edényükben álltak, hiszen a talajba került szárrészeik egyaránt legyökeresednek, ezzel erősítve meg a töveket. Az ültetés végeztével az öntözést se felejtsük el, melyet legalább naponta egyszer érdemes megismételni az ültetés utáni időszakban, nagyobb mennyiségben főként csapadék hiányában.

A kezdeti gyökérfejlődés foszfortúlsúlyos tápoldat kijuttatásával segíthető elő, míg a vegetációs időszak többi részében legalább kéthetente kijuttatott tápoldat egyaránt elősegíti a növények fejlődését. A bokros, úgynevezett determinált paradicsomfajtákat akár karózás, kötözés nélkül is nevelhetjük, viszont a folytonos növekedésű fajták, mint pl. a Lugas mindenképp támasztást igényelnek. A túl sűrű növekedés, illetve bokrosodás elkerülése érdekében a hónaljakban képződő hajtások, kis levelek mihamarabb elvégzett eltávolítására egyaránt érdemes odafigyelni a paradicsom nevelése során.

Miből legyen sövény? I. rész – lombhullató, pompásan virágzó sövénynövények

2019. június 22. 04:36

Milyen lombhullató, feltűnő virágzatot nevelő növényfajok alkalmasak sövény telepítéséhez is? Melyek a legnépszerűbbek közülük? Hogyan gondozzuk az egyes sövénynövény-fajokat?

Hogyan vészelik át a telet a kártevők?

2022. november 30. 04:36

Hol vannak télen a kártevők? Hogyan vészelik át a hideget?

Mivel tudom kezelni a sárguló kenderpálmát?

2023. október 7. 04:38

Mi baja lehet a kenderpálmáknak? Mivel tudom őket kezelni, ha még menthetők egyáltalán? Nyáron ültettük ki a helyükre, nagyon elszomorodott állapotban vannak.

Tényleg termeszthető hazánkban is földimogyoró?

2023. január 15. 04:38

Tényleg termeszthető hazánkban is földimogyoró? Hogyan végezhető eredményesen a termesztése?