Mire ügyeljünk a paradicsompalánták kiültetése során?

Agrofórum Online

Hogyan végezzük el, és mire ügyeljünk a paradicsom kiültetése során? Köszönöm válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom, a paprikához és uborkához hasonlítva, némileg alacsonyabb hőmérsékleti igénnyel rendelkezik, így ideális esetben palántái akár már hamarabb is kikerülhetnek kertjeinkbe. Általánosságban az ültetést csak a fagyosszentek elmúltával, a többi melegigényes zöldségpalántával együtt szokás elvégezni. Viszont melegebb években akár április végén való kikerülése sem jelenthet gondot. A paradicsom ültetési helyének megválasztásakor vegyük figyelembe azt, mely növény volt a kertben az adott helyen az előző években. Lehetőleg kerüljük az önmaga, és más rokon fajok (paprika, padlizsán, burgonya) után való ültetését, hiszen ez az egyoldalú tápanyag-felhasználás és a közös kártevők és betegségek szempontjából is hátrányosnak mondható.

Fontos, hogy kertünkben kellően napos helyet válasszunk számára, ahol öntözése is könnyen megoldható. Kedveli a tápanyagokban és humuszban gazdag talajt, mely fejlődését is elősegíti. Talajban nem kimondottan válogatós, viszont a túlzottan kötött, levegőtlen talaj nem kifejezetten megfelelő számára. Az ültetés előtt a talajt mindenképp készítsük elő, aprómorzsás szerkezetű, gyommentes talaj az optimális a paradicsom számára. Szerves trágya, komposzt kijuttatása is ajánlható az ültetés előtt, mellyel fejlődését ugyancsak elő tudjuk segíteni.

Az előkészített talajba való ültetés előtt – saját, de vásárolt palánták esetében is előfordulhat, hogy a növény még kerti körülmények között nem volt nevelve – szoktatni, edzeni kell a kis növényeket. A szoktatás során félárnyékos helyen tartva a növényeket, a változó hőmérséklethez, szélhez, fényhez is hozzá tudnak szokni a palánták, erre akár 3-7 napot is szánhatunk. Az ültetés során a növények között kb. 30-50 cm-es tőtávolságot hagyjunk. A paradicsom esetében mélyebb ültetést is végezhetünk, ami azt jelenti, hogy a növény szára akár 5-10 cm-rel mélyebbre is kerülhet a talajba, hiszen a növény szárrésze is képes gyökeret fejleszteni, így a növényt tovább erősíteni.

A növénynek a begyökeresedéshez kb. 2 hétre van szüksége, ami után fokozatosan a növekedése is láthatóvá válik majd. A kezdeti fejlődést öntözéssel mindenképp szükséges elősegíteni, valamint foszfortúlsúlyos tápoldat kijuttatásával gyökérfejlődését tudjuk elősegíteni. A tenyészidőszak további részében a paradicsom gondozása gyomlálásból, kapálásból, karóhoz való rögzítésből, öntözésből, a túlzott sűrűsödését megelőzően hónaljhajtások eltávolításából álljon.

Kiemelt kép: Pixabay

Veszélyesen fertőzi az almamoly a dióültetvényeket

2018. július 31. 10:55

Gyümölcsöseinkben a meleg idő több gyümölcsféle érését előrehozta. A korai szilva már leérett, a későbbiek színeződnek. Az őszibarack folyamatosan érik, már a középérésű fajtákat szedik. Szőlőből a korai csemege fajták mellett több borvidéken megkezdődött a fehér borszőlő szüretelése is.

Magnéziumhiány a paradicsomban

2023. július 11. 07:10

A zöldségfélék termőképességének javítása érdekében végzett talajvizsgálatok és a szövettani vizsgálatok kulcsszerepet játszanak a megfelelő tápanyagszintek biztosításához, hogy magas terméshozamú, jó minőségű termést tudjanak betakarítani és értékesíteni.

Hajtatott paradicsom rossz termékenyülésének okai és megszüntetése II. - Megoldások

2020. január 15. 04:37

Napjainkban a korszerű, talaj nélküli és konténeres paradicsomhajtatás során tapasztalt kiemelkedő terméseredmények (50-70 kg/négyzetméter) elképzelhetetlenek valamilyen megtermékenyítést elősegítő eljárás hiányában.

Új tájfajta a kínálatban: megérkezett a Herencsényi paradicsom

2025. április 25. 13:10

A hazai tájfajta paradicsomok népszerűsítésében úttörő szerepet vállaló Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) idén új fajtával bővíti palettáját.