Mit lehet tenni a dión károsító atkák ellen?

Agrofórum Online

Mit lehet tenni a dión károsító atkák ellen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Leggyakrabban két atkafaj fordul elő a dió levelén, a dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea) és a dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tristiata). Közös jellemzőjük, hogy kártételük inkább látványos, mintsem jelentős. A dió nemezes gubacsatka igen apró méretű (0,5-1,5 mm), ezért szabad szemmel nem látható. Fejlett nőstény alakban telelnek, a rügyekben, a rügypikkelyek között elbújva. Telelőhelyét tavasszal elhagyva a fakadó levelekre vonul, és szívogatása okozza a levél szövetének jellemző elváltozásait, burjánzását. A leveleken, táplálkozásának hatására, kidudorodó, fehér, bársonyos gubacsok alakulnak ki. Igen jellemző, könnyen felismerhető jelenléte a diólevél színének kidudorodásáról, a fonáki oldalon kialakuló nemezes-szőrös foltokról. A telelésre vonulásukig a gubacsok védelmében élnek. Évente 3-4 nemzedéke fejlődik ki, melyek egyedei elhagyják a gubacsot, és új gubacsot fejlesztenek.

A szemölcsös gubacsatkáról pirosos és fehéres színeződésű gubacsok árulkodnak a levélen. Ezek az apró pár mm nagyságú gubacsok, melyekben az atkák élnek, a levél rücskös kinézetét okozzák. Nagymértékű elterjedése esetében a károsított levelek leszáradhatnak. A károsítás a termésre is átterjedhet, de a gubacsok a zöld diókopáncson nem színeződnek el. Ha a termésre is ráterjed, a termés mennyiségét is csökkentheti. Egy évben több, akár 5-6 nemzedékük is lehet, tehát 3-4 hetente új nemzedékük fejlődik ki. Életmódjuk nagymértékben hasonlít társáéhoz, a nemezes gubacsatkához, ugyanúgy kifejlett nőstény alakban telelnek a fán és 0,2-1,5 mm nagyságúak.

Védekezés: Mindkét atkafaj jelenlétével főként csak esztétikai kárt okoz, ezért az ellenük való kémiai védekezés nem indokolt. Amíg lombhullást nem okoz, csak szépséghibának kell tekinteni. További nehézség, hogy a gubacsokban élő atkák ellen dióban nincsen engedélyezve olyan növényvédő szer, mellyel a rejtett életmódot folytató kártevőket elérhetnénk, így sikeresen védekezhetnénk. A kémiai védekezések közül a legnagyobb hatékonyságot a lemosó permetezések elvégzésével érhetjük el. A lombhullás után, illetve tél végén, rügyfakadás előtt, erre a célra olajos tartalmú lemosó permetezés ajánlott.

Érdemes a héjas diót hideg helyen tárolni?

2023. október 14. 04:37

Dió tárolásával kapcsolatban szeretném a segítségüket kérni. Érdemes a héjas diót is hideg helyen tárolni?

Már hullanak a levelek, itt az idő a lemosó permetezésre!

2019. október 17. 11:05

Szüret után sok termesztő elfeledkezik a fák további növényvédelmi kezeléséről, és néhány hét után meglepődve tapasztalja növényein a korai lombhullást.

Milyen fákat és bokrokat metsszünk meg ősszel?

2025. szeptember 27. 05:10

Szeretném megkérdezni, hogy mit metsszünk meg ősszel? Milyen fákat és bokrokat? Köszönöm.

Ezért kell rendszeresen felrázni a dióból készülő pálinkát

2023. szeptember 24. 15:40

Ha feléltük a tavalyi diókészletet, akkor mostanság érdemes kilátogatni a piacra. Ott már feltűnt az idei termés, amely a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzése szerint a tavalyinál igencsak jobbnak ígérkezik, méretben és színezésben egyaránt.