8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mit tehetek, hogy a kivágott tiszafa mérgező részei teljesen eltűnjenek a kertből?

Agrofórum Online

Múlt hónapban sikerült vennünk egy családi házat, ahová férjemmel és két kis gyerekemmel fogunk előre láthatólag tavasszal beköltözni. A kert "helyre rakását" már is elkezdtük, mivel egy tiszafa volt a kertben. Kivágtuk, alatta legjobb tudásunk szerint összegereblyéztünk, a fa ágait összevágtuk, a zöld hulladékkal elszállították. Majd újra gereblyéztük a lehulló gallydarabokat. Viszont a fa alatt, a magok a földben, földön voltak. Mennyire veszélyes ez így még a gyerekekre? Hogyan/mikor lehetek majd teljesen nyugodt, hogy minden mérgező rész eltűnt, lebomlott? Mit tehetnék, hogy teljesen eltűnjenek ezek a részek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tiszafa ténylegesen egy mérgező növényfajnak tekinthető, melynek szinte minden része tartalmaz mérgező hatóanyagot, ezáltal főként kisgyerekes családok kertjében való nevelése kerülendő, esetleg csak megfelelő körültekintés mellett, pl. lekerítéssel ajánlható tartása. Piros színű termései tetszetősek lehetnek ugyanis a kíváncsi kisgyerekek számára, melyekben található magok kifejezetten, erősen mérgező hatásúak.

A piros magköpeny, mely a növény egyetlen nem mérgező részét képezi, a madarak számára egyaránt vonzó hatással bír, ami azt jelenti, hogy a madarak a növény magjainak terjesztésében szerepet is játszanak. A magok akár több évig is képesek fennmaradni a talajban, 2-4 évig tartó úgynevezett elfekvésükre lehet számítani. A magokra jellemző, hogy zöldes-barna színűek, illetve méretük nem haladja meg az egy cm-es nagyságot sem. A kertből összegyűjteni aligha lehetne a magvakat apró méretük miatt, de a lehulló tűlevelek összegyűjtésével szerintem mindent megtettek, ami lehetséges. Amit ajánlani tudok még, az adott terület talajának átforgatása, mellyel a magok a talajba kerülnek, így lebomlásuk is jobban segíthető. Emellett a terület füvesítése egyaránt közrejátszhat a folyamat meggyorsításában.

A tiszafa mellett azonban számos más növény is nőhet kertünkben, melyek csakugyan mérgező tulajdonságokkal rendelkeznek. Nemcsak kertjeinkben, hanem számos parkban és közterületen is vannak ilyen növények, melyekről akár nem is gondolnánk, hogy mérgezők lehetnek. A gyakrabban előfordulók közül néhány példa: a tuják, a babérmeggy, a borostyán, a vadszőlő, a kecskerágó, a puszpáng, de a termesztett növények közül a burgonya botanikai értelemben vett termései egyaránt nem kívánatos hatást fejtenek ki elfogyasztásuk során. Ez csak néhány példa, emellett számos növény van, melyeknek különböző részeinek elfogyasztása mérgező, így érdemes a gyermekeket mindig figyelmeztetni és tanítani, hogy ne kóstolással próbálják kertünk növényeit megismerni!

Hagymalégy károsíthatja még késő ősszel is a hagymát?

S. Attila kérdése: Őszi vetésű áttelelő vöröshagymám foltokban, sorra fonnyad el és pusztul ki. A kipusztult hagymák tövénél fekete bábokat találtam, melyek ferdén kilógtak a hagyma tövéből. Mi károsítja még ilyen késő ősszel is a hagymát?

Hogyan vészelik át a telet a kártevők?

2022. november 30. 04:36

Hol vannak télen a kártevők? Hogyan vészelik át a hideget?

Mi okozza a paradicsom levelének és termésének foltosságát?

2022. szeptember 10. 04:37

A véleményüket kérném arról, hogy mi okozza a paradicsom levelének és termésének foltosságát?

Érdemes megtartani és teleltetni a megrágott levelű muskátlit?

2023. december 5. 04:36

Muskátli levelein sok apró rágást találtam, mi okozza? Hogyan védjem meg a növényemet? Érdemes megtartanom, és ilyen állapotban teleltetnem?