Mitől alakulnak ki barnuló foltok a paradicsom bogyóján?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy mitől alakulnak ki barnuló foltok a paradicsom bogyóján?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A paradicsomnak számos betegsége van, melyek bogyóinak foltokban barnulását, azok minőségi romlását okozzák. A xantomonászos betegség (Xantomonas campestris pv. vesicatoria) a szabadföldi paradicsomtermesztésben gyakran előfordul, és akár súlyos károkat is okozhat. A levélen sárga szegélyű barna foltok, a száron megnyúlt barna foltok, míg a bogyón sötétbarna, varszerű, kiemelkedő foltok képződnek, melyeken filmszerű baktériumnyálka is megjelenhet. A fertőzés forrása a fertőzött növénymaradványok, a vetőmag, de művelő eszközökkel és öntözővízzel egyaránt terjedhet.

Az alternáriás betegség (Alternaria porri f. sp. solani) főként az idősebb állományokban jelenik meg. A levélen, száron, kocsányon és bogyókon kialakult ovális foltok körül körkörös, sötétbarna képletek jelennek meg, melyek által a kórokozó könnyen beazonosítható. Jellemző még, hogy ezek a foltok száradnak, berepedeznek. A bogyó fokozatos rothadásnak indul, majd húsa is barnulni kezd.

A szeptóriás betegség (Septoria lycopersici) is egy szabadföldön rendszeresen előforduló betegségnek számít. A leveleken apró, kerek, kezdetben kivilágosodó foltok jelennek meg, a száron és a bogyókon besüppedő foltokat okoz. Ezek később akár össze is folyhatnak, a növényi rész elszárad. A fertőzés forrása a növénymaradvány, ezért a vetésváltásnak ebben az esetben is kiemelt szerepe van.

A paradicsom legveszedelmesebb betegsége a fitoftóra (Phytophtora infestans), melynek tünetei először az alsó levelek csúcsán jelentkeznek. Először a leveleken sárguló folt látható, majd kivilágosodása, fonnyadása, barnulása és elszáradása. A terméseken a bogyó kocsány felőli részén szürkészöld, majd barna, kemény folt keletkezik, melyet laza, fehéres színű gyep vesz körbe az egészséges és beteg rész határán. A párás és nedves időjárás elősegíti gyors terjedését.

A védekezést fontos egyrészt a megelőzésre alapozni minden betegség esetében, ezért a vetésforgó betartása, a helyes gyomirtás már alapjaiban véve meghatározzák súlyosságukat. A permetezést már palántakorban érdemes megkezdeni, akár 10 naponta vagy kéthetente ismételni.

Mitől kezd el rothadni a paprika csúcsa?

2020. július 16. 14:36

Paradicsom növénykéimen szinte évek óta nyáron megtalálom ugyanezt a tünetet: mielőtt érni kezdene a bogyó, már barnul, rothad. Idén először a paprikán is ezt a tünetet látom. Mi lehet ez, ami mindkét növényt fertőzi és hogyan tudok ellene védekezni?

Másodpercek alatt kielemzi a paradicsomot egy telefonos alkalmazás

2023. október 28. 13:10

Bár szobanövényekre már számos applikáció kapható, amely segít a növények gondozásában, ezúttal megjelent az első agrár-applikáció, amely mélyreható analízist képes adni a terményekről, méghozzá fotó alapján.

Mi okozza a paradicsom levelének és termésének foltosságát?

2022. szeptember 10. 04:37

A véleményüket kérném arról, hogy mi okozza a paradicsom levelének és termésének foltosságát?

Nagyanyáink régi módszerével csak megmérgezzük a paradicsomot, kerüljük ezt az eljárást

2026. június 26. 09:10

Ha otthon beszerezhető alapanyagokból szeretne megfelelő tápanyagot készíteni a paradicsomainak, akkor ne kövessen egy régi, rossz szokást.