8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mit tehetünk a kertünkben megjelenő kendermagbogár ellen?

Agrofórum Online

Tavasszal telepítettem néhány körtefát, és a képen látható bogarakat találtam a facsemetéken a mai napon. Tömegesen lepték el a fákat. Károsak, vagy nem, permetezzem-e őket?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A kezében a képen a kendermagbogár (Peritelus familiaris) egyedeit tartja. Homokos vidékeken, alkalmilag, tömegesen megjelenő ormányos bogár, elsősorban száraz tavaszokon szokott jelentős kárt okozni.

Kendermagbogarak

Mint szőlőkártevő ismert, a szőlő rügyeit rágja ki a nagy számban megjelenő bogár, emiatt nem tudnak kifejlődni a hajtások. Beszámolnak viszont más növények rügyeinek károsításáról is, tehát polifág kártevőnek is tekintik a szakemberek. Fiatal gyümölcsfacsemeték kihajtó rügyeit odvasítják ki a bogarak, a szőlőrügyhöz hasonlóan, a fiatal leveleket is megrágják, vannak adatok a zsenge terméskezdemények károsításáról is. Fiatal erdősítések fenyő és akác állományában szintén károsítanak. Lágyszárú gyomokon is megélnek, kedvelik a csalánt, disznóparéjt, fehér mécsvirágot, libatopot, kutyatejet, pásztortáskát, pitypangot, és a fűféle gyomokat is. Fennmaradásukban a gyomok szerepet játszanak.

Évente egy bogárnemzedéke fejlődik, valószínűleg bogár alakban telel, a kora tavasszal a talajból előbúvó bogarak főleg éjszaka táplálkoznak. Nappal nem ritka a növényenként megjelenő 30-60 db bogár sem. Kifejlett bogarak 4-6 mm hosszúak, barnás színűek, magas, domború hátúak. Nem tudnak repülni, csak gyalogolnak. A nőstények petéiket a növények tövéhez a talajba helyezik, ott fejlődnek ki lárváik.

Peritelus familiaris

Védekezés ellenük kémiai anyaggal, rovarölő szerrel kevéssé hatékony, megjelenésükkor a fiatal fáknak, szőlőnek még nincs olyan lényeges felülete, amin a permetlé kellő mennyiségben meg tudna tapadni.

Házi kertben, fiatal fáknál és szőlőnél, ahol elérhetők a vesszők rügyei, és nem ültetvényről van szó, meg lehet próbálni a bogarak összegyűjtését, mivel csoportosan tartózkodnak a rügyek környékén, leveleken.

Javasolható a vesszők, ágak hirtelen, erős ütögetése, az ormányos bogarak a mozgás hatására levetik magukat tartózkodási helyükről. Ezt a tulajdonságot használják a rovarászok a lombban élő rovarok gyűjtésére, felfogásuk a korona alá tartott felfelé nyitva tartott ernyő segítségével történik. A kopogtatás, ütögetés eredménye, a bogarak, a fa alá a talajra terített ponyváról, fóliáról is könnyűszerrel összegyűjthetők.

Ha a bogarak gyűjtése nem kivitelezhető, a gyümölcsfák lombkártevői ellen engedélyezett rovarölő szerek valamelyikével érdemes permetezni a súlyosan károsított fákat: klorantraniliprol (Coragen), cipermetrin (Cyperkill), deltametrin (Decis), lambda-ciholatrin (Kaiso garden, Krate zeon), acetamiprid (Mospilan 20 SG).

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

A kacs, a szőlő indája (2/1.)

2019. február 13. 04:47

A szőlő a különleges kúszó és futó növényi csoporthoz tartozik, amely tagjai sajátos szerveikkel a fény felé kapaszkodnak, támaszkodnak és rögzítik hajtásaikat. E fontos funkciót végző szerv a kacs (cirrhi), népiesen inda, formája ágkacs, ami kapaszkodásra módosult hajtásrész, szárképlet. A kacs képződésére, morfológiájára, a termesztésben való szerepére vonatkozó ismereteket tartalmaz az írás, amely a végül a kacs művészetekben való megjelenésével zárul.

Miért ültet rózsát a szőlősgazda a szőlősorok elé?

2019. május 23. 05:36

H. László kérdése: Többször láttam már, hogy a szőlősorok elé rózsát ültettek. Miért teszik ezt a gazdák?

Gyümölcsös pezsgőkkel rukkolt elő a Varga Pincészet

2019. december 10. 14:43

A Varga Pincészet Friss Aranymetszés gyümölcsös pezsgő termékcsaládjával jelent meg az idei ünnepekre, amelynek mind a három tagja extra száraz.