Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

Agrofórum Online

Segítségüket kérem a krizantémnál tapasztalt furcsa jelenséggel kapcsolatban! Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A mezei poloskák (Lygus spp.) a krizantém gyakori kártevőinek számítanak. Nemcsak a krizantémon, hanem számos más fészkes virágú növényfajon károsíthatnak, akár termesztett (pl. őszirózsa), vagy akár gyomnövényeken egyaránt táplálkozhatnak. Szívogatásának hatására nemcsak a féloldalas virágképződés jellemző, hanem a bimbók elhalása, valamint a levelek foltosodása is kialakulhat. A leveleken a szívásnyomok helyén a levélszövet sárgul, majd pedig elhal.

Évente két nemzedékük van, az imágók telelnek át pl. a növényi maradványokban, avarban vagy árokpartokon. A krizantémon, az augusztus-szeptember folyamán megjelenő második nemzedék imágói okoznak nagyobb károkat a generatív részeken, vagyis a bimbókon és virágokon. Nagy egyedszámukra főként az olyan években kell számítani, amikor száraz és meleg időjárás van. Az ellenük való védekezésben nagy szerepe van az elhanyagolt területek ápolásának és karbantartásának, valamint a gyomok irtásának. Az esetleges kémiai védekezést nehezíti az imágók fokozatos betelepedése.

A mezei poloskák mellett a krizantém-levélfonálféreg is okozhat problémát a növények nevelése során. A kártevő jelenlétére utaló elváltozások először a növények alsóbb, vagyis idősebb levelein mutatkoznak meg. A leveleken a sárgulás kezdetben az erek által határolt részeken jelenik meg, majd pedig barnulás alakul ki. A károsított levelek azután, hogy nagyobb részük már fertőzött lett fonálférgekkel, száradásnak indulnak, így a növények tövi részénél a szár fokozatosan felkopaszodik.

A fonálférgek terjedésének kedvez a csapadékos időjárás, ekkor tudnak ugyanis egyedeik a növényeken felfelé vándorolni. A kártétel mértéke nagymértékben függ a fajták érzékenységétől, valamint a növények sűrű ültetése is kedvezően hat felszaporodásukra. Általában szaporítóanyaggal terjednek, még akkor is, ha tünetek a növényeken nem láthatók. A krizantém-levélfonálféreg elleni védekezés alapvető feltétele ezért az egészséges szaporítóanyag.

Emellett a krizantémokon jelen lehetnek még a sárga szilva levéltű egyedei is, mely kártevőnek a krizantém levelei nyári táplálékául szolgálnak. 

Kiültethető már a paradicsom palánta?

2020. április 29. 10:16

Kiültethetőek már szabadföldre paradicsom palántáim? Hogyan ültessem el őket és mire figyeljek ápolásuk során?

Hogyan védekezhetünk a tűzelhalás ellen?

2019. február 11. 04:36

H. Beáta kérdése: Körtefám egyik ágán a levelek nem hullottak le, olyan mintha az egész megégett volna. Mi lehet a baja? Mi a teendőm vele?

Milyen növényeket ültessünk, ha a madaraknak segítenénk?

2022. november 26. 04:38

Szeretném a véleményüket kikérni abban, hogy milyen növényeket ültessek a kertbe, ha a madaraknak szeretnék kedvezni velük?

Milyen anyagok lennének szükségesek a tuják öntözővízébe?

2023. július 28. 04:39

Több száz tujám van, jó állapotban, keserűsó oldattal is öntözöm őket. Van egy professzionális öntözőrendszerem, amihez van egy szabályozható tápanyagadagoló is. Mindig öntöztem a tujákat, de idén változtattam a módszeren: minden egyes tő teljes lombját lefürdetem, az öntözővízbe Ferticare-t és keserűsót adagolok, ez volt a gyakorlat. Kérdésem: a fürdető- és öntözővízbe milyen anyagok lennének megfelelőek, és lehet-e ahhoz rovarölő szert keverni?