Mivel és mikor permetezzem az almafákat, hogy ne legyen kukacos a termés?

Agrofórum Online

Kertemben az almák gyakran kukacosak és moníliás rothadás is felüti a fejét a terméseken, évente ismétlődik ez a probléma. Eddig nem találtam rá megfelelő permetszert. Mivel és mikor kellene permeteznem az almafákat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az alma terméseinek ”kukacosságát” az almamoly lárvái okozzák, melyek az alma legjelentősebb kártevőjének mondhatók, hiszen minden évben rendszeresen találkozhatunk kártételükkel, mely védekezés hiányában jelentős terméskiesést is okozhat. Nemcsak az almán, hanem körtén, birsen, valamint a dión is táplálkozhatnak hernyói. Jellemző, hogy a lárvák, tojásból való kelésük után hamar berágják magukat a gyümölcsbe. A terméseket szétbontva járataik jól láthatók, melyek a gyümölcs felületéről egészen a magházig hatolnak be. A kártevő a magokat fogyasztja el, a károsodott termések magháza rendszerint kirágott, benne a hernyók által hátrahagyott ürülék és rágcsálék található csak meg. A termések felületén ugyancsak észrevehető a károsítás, hiszen a kisebb lyuk a lárvák befurakodását, míg a nagyobb lyuk pedig kifúrásuk helyét mutatja meg. Rendszerint e károsítás hatására következik be másodlagos fertőződése a terméseknek a monília kórokozója által.

Az almamolynak rendszerint két nemzedéke van, de hosszú és meleg nyarakon akár egy részleges, harmadik nemzedéke is megjelenhet. Első nemzedékének rajzása május elején vagy közepén kezdődik és egy hónapig is eltarthat, míg a második nemzedék rajzása kb. június végén vagy július elején kezdődik és akár szeptemberig is elhúzódhat. A védekezés optimális időpontjának meghatározásához ajánlatos szexferomon csapdát beszerezni, a rajzást ez alapján nyomon követni, így a permetezés időpontját is ennek segítségével meghatározni. A kihelyezett csapdákban, amennyiben már hetente legalább 5-10 db lepkét találunk, érdemes a kémia védekezést kb. 7-10 nap múlva elvégeznünk, így időzítve azt a tömeges lárvakelés idejére.

Kiskerti felhasználásra a lambda-cihalotrin, klórantraniliprol és acetamiprid-tartalmú készítmények egyaránt ajánlhatók, melyek szaküzletekben megvásárolhatók. Környezetkímélő módszer továbbá a fiatal lárvák ellen hatékony granulózis vírustartalmú készítmény, melynek előnye, hogy nincsen élelmezés egészségügyi várakozási ideje, ezáltal a szüret előtti időszakban is alkalmazható.

Mikor és hogyan érdemes szüretelni a téli almát?

2020. szeptember 14. 10:52

Hogyan állapítható meg, hogy alkalmas a szedésre a téli alma?

A hazai gyümölcsültetvények fagykárainak értékelése

2018. március 14. 11:15

Jelenleg csak rügykárokról lehet beszélni, terméskárokra vonatkozóan csak nagyon áttételes és pontatlan következtetések vonhatók le.

Lengyelország 100 ezer tonna étkezési almával nyithatja a szezont

2019. május 19. 14:32

A hatalmas lengyel almakészletek nem csökkennek olyan gyors ütemben, mint amennyire kellene. Április 1-jén Lengyelország frissalma-készlete még 665 ezer tonna volt. Ha csak az olasz és német készletet hozzáadjuk, akkor az már több mint 1,5 millió tonna.

Mit tehetek a fiatal gyümölcsfáknál fellépő ágelhalások ellen?

2023. április 15. 04:37

Fiatal, tavaly ültetett gyümölcsfáimnál hasonló ágelhalásokat észleltem. Mit tegyek, meg szeretném menteni őket?