Mivel permetezhetjük a kajszit levéltetű ellen?

Agrofórum Online

Kérem szíves válaszukat! Mivel permetezzek a kajszin levéltetű ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A vegetációs időszak megindulásával, a meleg idő hatására egyre nagyobb mértékben kell már számítanunk a különböző kártevők ébredésére és károsítására. A levéltetvek a tavaszi időszak egyik első kártevői, melyeknek számos faja sok növényen okozhat jelentős károkat. A kajszinál is a levéltetvek elleni védekezést már minden évben be kell illeszteni az elvégzendő növényvédelmi kezelések sorába. Az utóbbi években az újonnan megjelent, hazánkban addig még nem károsító levéltetűfaj, mindenhová eljutott, így hazánk legtöbb táján már fellelhető.

A kajszilevéltetű kb. 2-2,5 mm testhosszúságú és halványzöld színű kártevő. Telelése feltehetően tojás alakban a kajszi fás részein történik. Első pár nemzedéke a levelek fonáki oldalán szívogat, így a fiatal levelek torzulását és görbülését okozzák ekkor a kártevők. A későbbi nemzedékek már a hajtások csúcsi részén tömörülnek kolóniákba, ezzel a hajtások görbülését és növekedésük lassulását, majd súlyos esetben pedig leállását okozzák. A károsodott levelek elszíneződnek, majd pedig idő előtt lehullanak a fáról. A nyár elejéhez közeledve szárnyas levéltetű egyedek megjelenése is megfigyelhető, melyek megkezdik vándorlásukat nyári tápnövényeik felé.

A kajszi levéltetvei ellen való védekezésnek is kiemelt szerepe van, akárcsak a többi gyümölcsfajnál, hiszen a közvetlen kártétel mellett közvetett károkat is okoznak a vírusok átvitelével. Fontos, hogy a védekezést már pár egyed megjelenése esetében megkezdjük, ne hagyjuk a permetezést akkora, amikor már súlyos mértékben felszaporodtak egyedeik! Házi körülmények között, szabad forgalmi kategóriában a kajsziban, többféle rovarölő készítmény rendelkezik engedéllyel, melyek a levéltetvek ellen is hatékonyan bevethetők.

A levéltetvek mellett a molyok ellen is alkalmazható pl. a Mospilan 20 SG, de a lambda-cihalotrin hatóanyagú készítmények, mint a Full 5 CS, Karate Zeon 5 CS, illetve a deltamertin hatóanyagú Decis is engedélyezve van a kultúrában. A fán történő telelés miatt a nyugalmi időszak kezdetén, illetve a végéhez közeledve, a lemosó kezelés elvégzése olajtartalmú készítménnyel szintén egyedszámuk gyérítésében lehet segítségünkre. 

Kiemelt kép: Pixabay

Mi károsít a ribizli szárában?

2022. április 16. 11:35

Ribizke metszése során néhány szár belül üreges volt, benne barna morzsalékos anyaggal. Károsítót nem találtam, de a jelenség arra utal. Mi él a ribizliben, ami ilyen nyomokat hagy maga után?

Megjelent a Nufarm 2021. évi termékkatalógusa

2021. január 15. 16:21

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2021, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Sűrűn kelt vetés ritkítása is porondon van májusban - kertészeti tippek a hónapra

2019. május 23. 04:37

Elérkezett hát a május, a zöldségeskertek egyik legfontosabb és legmozgalmasabb időszaka, ugyanis ebben a hónapban kell kiültetni a paradicsompalántákat szabadföldbe - persze, ha a hőmérséklet engedi azt.

Növényvédő szer természetes összetevőkből

2024. június 30. 10:10

Nem kell feltétlenül vegyszerekhez nyúlnunk, amikor a levéltetvek vagy más kártevők megtámadják a növényeinket. Íme, egy organikus megoldás.