11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Okoz problémát a veteményesben a sároshátú bogár?

Agrofórum Online

Milyen bogár látható a képen? Okoz problémát a veteményesben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött képen a sároshátú bogár (Opatrum sabulosum) kifejlett egyede látható, mely alapból egy fekete színű rovar, de a rátapadt sártól többnyire szürkének látszik. Polifág faj, vagyis számos termesztett növény tartozik kedvelt táplálékai közé, ilyen pl. a tök, uborka, saláta, bab, burgonya, szőlő egyaránt. Évente egy nemzedékes kártevő, mely kifejlett alakban telel át a talaj felső rétegében vagy növényi maradványok közötti részeken.

Tavasszal, általában márciusban, amikor a hőmérséklet pár napon keresztül már eléri a 16-18 fokot, a telelő alakok rendszerint akkor jönnek elő és figyelhetők meg a talaj felszínén. Jellemzően nem csoportokban, hanem egyesével láthatók és a talaj felszínén közlekednek, hiszen repülni nem tudnak. Kártételt táplálkozásukkal okoznak, hiszen megrágják a fiatal csíranövények leveleit, a szikleveleket, de az idősebb leveleken is táplálkozhatnak, melyen karéjos formában látható okozott kártételük. A növény tenyészőcsúcsát is megrághatják, melyre főként napos időjárás esetében kerül sor, ekkor az egész növény elpusztulása is bekövetkezhet. Az imágók hosszú életűek, akár 2-3 évig is élnek, ezáltal gyakran fiatal és idősebb imágók egyaránt megtalálhatók az adott területen.

Sároshátú bogár (Opatrum sabulosum)

Lárváik a kezdeti időszakban még a talajban lévő humusszal és korhadó növényrészekkel táplálkoznak, viszont fejlettebb korban már a drótférgekhez hasonlóan, a föld alatti részeken okozhatnak károsítást. A kártétel júniusban már a gyökérzet, valamint a talajra érő termések megrágásán is megmutatkozhat. Nyár végén érik el a báb állapotot, majd az imágók még adott évben kifejlődnek, de már nem is jönnek elő a talajból, hanem megkezdik telelésüket.

Nem túl hideg, de csapadékban gazdag télen sok imágó pusztul el különböző gombafertőzések hatására, valamint tavasszal a madarak egyaránt sok egyedet elfogyasztanak belőlük. Tavasszal, amikor az imágók vándorolnak, hogy tápnövényüket megtalálják, a baromfi, a vetési varjú, a csóka, a fácán és a fogoly, továbbá más rovarevő madarak sok imágót elpusztítanak. Jelentős egyedszámuk és kártételük esetében az adott kultúrában engedélyezett piretoriddal, pl. deltametrinnel védekezhetünk ellenük.

Mi készít fehéres színű járatokat az almafa levelén?

2022. június 21. 04:36

Almafám levelein valamilyen károsító fehér színű járatokat készít. Milyen kártevővel állhatunk szemben? Hogyan védekezhetek ellene?

Van értelme a 3 napos élelmezés-egészségügyi várakozási időnek?

2023. május 29. 04:36

Az lenne a kérdésem, hogy ha egy permetszer (karate zeon 5 Cs) é.e.v.-je 3 nap (almatermésűek), ugyanakkor az utolsó kezelés időpontja (fenológiai állapot alapján) piros bimbós stádium, akkor mi értelme a 3 napnak?

Mitől hervadnak a körtefák?

2019. április 30. 13:19

K. Balázs kérdése: A körtefák hajtásvégei lehajlanak, elhalnak. Mi okozhatja ezt? Tudok-e védekezni ellene?

Milyen cseresznyefajtát választhatunk a Germersdorfi helyére?

2019. október 6. 08:38

M. Imre kérdése: Szeretném a Germersdorfi cseresznyefámat kicserélni egy olyan cseresznyefára, amely maximum 3-4 méter magasságig nő. Milyen fajtát javasolnak?