26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra

Okozhatta valaki a fenyőfa pusztulását vegyszeres behatással?

Agrofórum Online

A bérházunk előtt áll egy kb. 8-10 méter magas és majd 40 éves fenyőfa, amit mi nagyon tisztelünk, szeretünk. Viszont most sajnos pusztulásnak indult. Mellékelek fotót róla. Az egyik "lakótársunknak" már régebben is szúrta a szemét, beárnyékol neki stb. A kérdésem az, hogy okozhatta-e ő a fa pusztulását valamilyen behatással? Gázolajjal, erős koncentrációjú gyomirtóval, vagy valami más vegyszerrel locsolta volna?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sajnos a fenyőpusztulás az utóbbi időszakban alapvetően gyakori jelenségnek számít, amiben általában a 30-40 éves fák a legérintettebbek. Ez az elhalás a klímaváltozással, valamint a fenyőt érintő betegségekkel és kártevőkkel egyaránt összefüggésben lehet. Az elmúlt években tapasztalt túlzott mértékű aszály – a fenyőfélék viszonylag sekélyen elhelyezkedő gyökérrendszere miatt is – kondíciójukat nagymértékben csökkentette.

Ezeknek a fajoknak nemcsak a nyári időszakban uralkodó csapadékmentes időszakban, hanem télen egyaránt szükségük van megfelelő mennyiségű vízre ahhoz, hogy élettevékenységeiket fent tudják tartani. A kifejezetten tűző napra, déli fekvésbe helyezett egyedek életfolyamatait a vízhiány mellett a tartós napsütés, valamint alacsony páratartalom egyaránt nehezítette, mely gyengülésüket tovább fokozta. Az ily módon legyengült fákat sajnos különböző kártevők és kórokozók is hamarabb megbetegítik, ezzel további látható tüneteket okozva a fenyőkön.

A fenyőfa sárguló, elhaló hajtásai, levelei (fotó: a kérdező felvétele)

A különböző szúbogárfajok jelenlétére a kérgen található apró pár mm átmérőjű lyukak hívják fel a figyelmet. A bogarak a kéreg alá helyezik el petéiket, amelyekből a kelő lárvák egyaránt ott élnek az általuk készített kanyargós járatokban. Nemcsak fizikai jelenlétükkel, hanem a testükön megragadó kórokozókkal, és azok terjesztésével is gyengítik a fákat, melyek az edénynyalábok eltömődését okozzák. A szúbogarak mellett cincérek, valamint díszbogarak is károsíthatnak a fenyők törzsében, ezzel szintén gyengülésüket okozva. A bogarakkal megfertőződött fákat mentesíteni már nem lehet. A védekezés egyetlen módja betelepedésük megelőzése, a fák jó kondíciójának megtartása. A fenyők ültetése csak optimális helyre történjen, valamint a száraz időszakokban érdemes gondoskodni a számukra megfelelő mennyiségű vízpótlásról is.

A gázolajjal történő beöntözés valóban okozhat fapusztulást, de ehhez több hónap, valamint a beöntözés többszöri megismétlése is szükséges lehet. Ennek tényleges bebizonyítását azonban csak talajvizsgálattal lehetne megállapítani. A gyomirtóval való kezelés egyaránt okozhat elhalást, azonban ehhez is inkább többszöri, sebzésen keresztüli kezelés szükségeltetik. Ennek megállapítása szintén laboratóriumi vizsgálattal lehetséges.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Növényvédőszer-gyorstalpaló (I. rész)

2018. május 5. 06:00

Életbevágóan fontos feladatunk, hogy körültekintően válasszuk ki az adott problémára legjobban megfelelő növényvédő szert.

Kalászos Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2021. március 13. 09:37

A Nufarmer Magazin legfrissebb különszámában a kalászosokkal foglalkozunk. A gabonafélék Magyarországon a legnagyobb területen vetett szántóföldi növénycsoportot képezik, ezért növényvédelmük minden részletre kiterjedő ismerete akár tonnákban mérhető többlettermést és gazdasági hasznot jelent a gazdáknak.

Mikrobiológiával a talajgombák ellen

2023. május 17. 08:34

A gondosan dédelgetett növényeinket számos környezeti veszély fenyegeti. A talajainkban felszaporodott kórokozók egyre nagyobb gondot jelentenek a növénytermesztésben, mert az állományok gyors leromlásához, akár a teljes pusztulásukhoz is vezethetnek.

Még tart a növényvédőszeres göngyölegek nyári visszagyűjtési akciója!

2020. július 17. 08:38

Fontos a növényvédőszeres göngyölegek biztonságos és felelősségteljes kezelése.