Szép lett volna az alma, de varasodik! Mit tehetek a betegség ellen?

Agrofórum Online

F. Géza kérdése: A varasodás minden évben jelentős almáimon. Hogyan őrizhetem meg a termések épségét?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Az alma ventúriás varasodása (Venturia inaequalis) Európában és hazánkban is a legfontosabb almabetegség. Csapadékos évben akár országos járvány is kialakulhat. A betegség ellen még száraz évjáratban is rendszeresen, megelőző jelleggel védekezni szükséges. A kórokozó áttelelése a lehullott fertőzött leveleken történik.

Március elején kezdődik a leveleken található fertőző spórák kialakulása, szóródásuk csak nedves időben indul meg, kb. június elejéig tart és csúcspontját virágzás és sziromhullás idején éri el. Száraz időben a spórák szóródása elhúzódhat. A fertőzés bekövetkezése után az első tünetek 10 nap múlva jelennek meg. A levelek mindkét oldalán kialakuló sötét foltok jelzik a fertőzést, ezen foltok közepe barna, melyek a szélük felül fokozatosan feketévé válnak.

A gyümölcsökön is kialakulhatnak varas foltok, a termések héja parásodik, deformálódnak, növekedésben visszamaradnak. Erős fertőzöttség hatására nagymértékű lombhullás következhet be, ami a fák további gyengüléséhez vezet.

Védekezés egyrészt a lehullott lomb megsemmisítésén, valamint az őszi és téli lemosó permetezésen alapszik (réztartalmú készítményekkel: rézoxiklorid, rézhidroxid). Rügypattanásig 1-2 alkalommal réztartalmú készítmények használatával a gombacsírákat pusztíthatjuk. A levelek megjelenésétől (egérfüles állapottól) virágzásig még legalább 2-3szor az időjárás figyelembe vételével szükséges elvégezni a védekezést. Az intenzív hajtásnövekedés időszakában (áprilistól júniusig) felszívódó (penkonazol, tebukonazol) és kontakt (klórtalonil) szerek kombinált használata ajánlott. A tünetek megjelenésekor 5-7 naponta végzett kezelés ajánlatos a javulás érdekében.

A szüret után is érdemes a fák permetezését felszívódó készítményekkel elvégezni, így a növények megfelelő felkészülését kondícióját biztosíthatjuk a téli fagyokra. A telepítéskor figyelembe vehetjük a fajták eltérő varasodás fogékonyságát is. Míg a Jonathan fajtakör, Idared, Gloster, Starking, Golden fajtakör, Gala, Elstar, Jonagold fajták fogékonyabb, addig a Prima, Florina, Freedom, Vanda almafajták varasodásrezisztens almafajták.

Kétszeresére nőtt a vöröshagyma ára, 3450 forint egy kilogramm dióbél - Zöldségpiaci jelentés

2018. november 16. 11:25

A hazai termesztésű kanadai/orange típusú sütőtök mellett a 45. héten a nagydobosi sütőtök is bekerült a felhozatalba 155 forint/kilogramm áron.

Alma: megindult a varasodásfertőzés

2024. március 28. 12:40

Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.

Balaton Open – nyílt, nemzetközi párlatverseny

2018. március 23. 06:59

Izgalmas, újszerű, formabontó párlatversenyt szervez egy maroknyi csapat.