Takarjuk a tavaszi ültetésű szamócatövek talaját szalmával?

Agrofórum Online

Érdemes a tavaszi ültetésű szamócatövek környékét is szalmával takarni? Köszönöm válaszukat.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szamócatermesztés során bevált gyakorlatnak tekinthető a növények körüli részek, vagyis a talaj felszínének takarása. Ezt nemcsak nagyüzemi körülmények között, hanem kiskertekben is ajánlatos megtenni. Ebből a növénynek, de a szamócatulajdonosoknak is számos előnye származhat. Elsőként azt érdemes eldönteni, milyen anyaggal is szeretnénk a takarást végezni. A legrégebbi módszerként szalmatakarás használata terjedt el, de más szerves anyag, pl. fakéreg, mulcs, faapríték, e célból való alkalmazása szintén jó szolgálatot tehet. A szervetlen anyagok közül a fekete fólia, de az agroszövet lefektetése is elterjedt a szamócatermesztés gyakorlatában.

Az ültetés után a takarást minél hamarabb ajánlatos elvégezni, még mielőtt a levelek, virágok a talajhoz érnének, így a takarás megvalósítását nehezítenék. A mulcsanyagot legalább 2-3 cm-es vastagságban kell kijuttatni. Közben arra nagyon ügyeljünk, hogy a szamóca tőrózsáinak szívlevelei ne kerüljenek a takaróanyagunk alá! A szervetlen anyagokkal való takarás folyamán a növény nagyságának megfelelő lyukat vágjunk csak ki! Az ilyen típusú anyagok használatakor ajánlatos a lefektetést az ültetés előtt kivitelezni, ezután a lyukat elkészíteni és az ültetést elvégezni.  

A talajtakarás egyik előnye, mely a legtöbb kiskerti tulajdonos számára egyértelmű, hogy kevesebb gyomlálással, kapálással, így mérsékeltebb fizikai munkával valósítható meg termesztése. A gyomlálás és kapálás, alap esetben, takarás nélküli termesztés mellett, az öntözés általi talajtömörödés elkerülése érdekében, valamint a növény rossz gyomelnyomó képessége miatt elengedhetetlennek tekinthető. A szedés szempontjából is előnyös a takarásban részesített talaj, ugyanis eső, öntözés után is talajmaradványoktól mentes gyümölcsöket tudunk betakarítani. Nem mellékesen a cipőnket sem kell a folyamat során besározni.

A talajjal nem érintkező gyümölcsöket a különböző gombás betegségek is kevésbé támadják meg, ugyanis számos kórokozó a talajjal való érintkezés során képes fertőzni. A növény szempontjából pozitív hatásként említhető a víz lassabb kipárolgása a talajból, így a sekély gyökérzet lassabban, kisebb mértékben szárad ki. A talajművelés nélküli termesztéssel a növény gyökérzetének sérülését is el tudjuk kerülni. A takarás alatt a talaj gyorsabb felmelegedése, lassabb visszahűlése is elérhető, ezáltal a növény gyorsabb fejlődése is várható.

Kiemelt kép: Pixabay

Mitől van tele apró foltokkal a szamóca levele?

2018. május 29. 07:50

S. László kérdése: A szamócám levelein apró, kerek, világos foltok jelentek meg, mi a teendőm, hogy megóvjam növényeimet?

A szamócaszezon itt van, de a termesztés kihívásokkal teli + videó

2025. április 22. 15:10

A szamóca az egyik legkeresettebb korai gyümölcsünk. A termesztés kihívásairól készítettünk interjút.

Két héttel később érik a szabadföldi szamóca

2021. május 31. 06:25

Már a napokban várható az ország déli részéről érkező első nagyobb mennyiségű szabadföldi termés, majd pár napra rá érkezik az északibb területekről.

Mitől lett fehéres bevonat a szamóca levelein és bogyóin?

2023. május 2. 04:36

Szamócák levelén fehéres bevonat jelent meg, sajnos a bogyókon is. Korábbi években nem találkoztam vele. Féltem a termést. Mi lehet ez, mit tegyek, tehetek ellene?