11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Tavasszal kiültetett fenyőfa alsó ágain a levelek száradnak. Mi lehet az oka?

Agrofórum Online

Februárban ültetett fenyőfám ágvégei barnulnak. Alulról kezdte és most megy felfelé a többi ágra. Mi lehet az oka?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Ahogy jelezte, a fát gondosan ültette el, a földlabdánál kétszer nagyobb gödröt készített neki, trágyát is kapott az ültető gödör aljára. A jutazsákot nem vette le a földlabdáról, mivel a kertészetben azt ajánlották, nyugodtan maradjon rajta, azzal ültessék el. Mint kiderült, októberben a terület gyomirtóval, Glialkával kezelve volt, annak tavasszal nem lehetett ilyen károsító hatása, mivel az nem a talajra, hanem az őszi gyomokra jutott, és a talajban nem halmozódik fel. Beültetés után és azóta rendszeresen öntözte is.

A fényképeken az jól látszik, hogy az alsó ágak végein növő hajtások száradtak el, de közben azt az információt is megosztotta, hogy időközben a fácska felső és csúcsi részein a rügyek is elszáradtak. Ez rossz jel, arra utal, hogy a facsemete vízfelvétele lelassult, esetleg már le is állt. Nem véletlen a fa állapotának mostani romlása, az elmúlt hetekben, napokban jelentősen felmelegedett az idő, szinte már nyári meleg van. Emiatt minden növény sokkal több vizet igényel, több vizet szív fel a talajból, ha van mivel, és ha van mit.

Száradó levelek az alsó hajtásokon (Fotó: a kérdező felvétele)

Tudom, hogy a jutazsákkal összetartott földlabdás növények ültetését zsákkal együtt szokták javasolni és végezni, de ez a gyakorlat ellentmond minden józan észnek. Miért kell a gyökerek növekedését mesterségesen akadályozni, ha nem muszáj? Az átültetés egyébként is sokkhatásként éri a növényeket, a gyenge gyökérzetű növényeket különösen.

Elszáradt hajtások az alsó ágakon (Fotó: a kérdező felvétele)

Sajnos sok lehetősége már nem maradt. Azt javaslom, hogy mielőbb ássák ki a fát, óvatosan, és a jutazsákot bontsák le róla. Vizsgálják meg a gyökérzetét, ami látszik milyen, ép-e, van-e egyáltalán gyökérzete, nem élnek-e benne, közte esetleg gyökérzetet károsító, rágó rovarok? Az lenne a legjobb, ha az eredeti földlabda földjét leáztatná róla, hogy a gyökérzetről pontos képet kapjon.

Nem derült ki egyértelműen, hogy mennyire napos helyre ültette a fát. Olyan területet nem ajánlok, ahol egész nap éri a tűző nap. Az újraültetés után javaslom, a fa nagyon gondos, rendszeres öntözését, a lombja alatt a talaj felszínének takarását, mulcsozását, erre a levágott fűnyesedék vagy fakéreg is alkalmas. A talajtakarás segíti megőrizni a talajba juttatott vizet, akadályozza annak elpárolgását, és nem engedi felforrósodni a talajt. Az idei évben a fát őszig árnyékolással védje a begyökeresedés és megerősödés segítése érdekében.

Miért szaporodnak el a zuzmók a fákon?

2019. február 26. 04:48

T. Soma kérdése: A fákon elszaporodtak a zuzmók. Lehet-e ellenük védekezni, ha igen mikor, mivel és hogyan?

Okozhat kárt a burgonyabogár a paradicsomon?

2022. június 10. 04:37

Burgonyabogarat találtam a paradicsom levelén. Károsíthatja a burgonyabogár a paradicsomot is?

Miért torzultak és színeződtek el a meggyfa levelei?

2023. május 12. 04:38

Meggyfám egyik hajtásán a levelek furcsán néznek ki, torzultak, világos és sötét részekkel. A fa többi részén nem látható ilyen elváltozás. Mi okozhatja ezt?

Milyen növények a talajtakarók?

2022. november 8. 04:37

Kérem segítségüket abban, hogy milyen növények tartoznak a talajtakarók közé?