-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána

Napraforgó a főszerepben + videó

Agrofórum Online

Szakmai napot tartott a KWS Magyarország Kft. Kozármislenyben, amelynek fókuszában a napraforgó állt. A rendezvényen szakmai előadások mellett, az érdeklődő gazdálkodóknak lehetősége nyílott arra is, hogy technológiai és szántóföldi bemutatókon mélyítsék el ismereteiket. A szervezők partnereiknek a sikeres termesztés kulcstényezőit is bemutatták, sőt több titkot is felfedtek számukra a jövőbeni sikeres termesztés érdekében.

A rendezvény a KWS 2014 óta működő Napraforgó Nemesítő Állomásán kezdődött, ahol először előadásokat hallhattak az érdeklődők a vetőmag forgalmazó cég eddigi tapasztalatairól, megismerhették üzleti stratégiáját is. A látogatók lehetőséget kaptak arra is, hogy beléphessenek a feldolgozó üzembe, ahol a magokat készítik elő a vetésre.

Vetőmagok csomagolásra várnak
Vetőmagok csomagolásra várnak

Megismerkedhettek a tárolás, rendszerezés, csomagolás rejtelmeivel, és az itt található technikai eszközökkel, amelyek biztosítják a folyamatok precizitását, valamint a tenyészkertekben dolgozó szántóföldi gépekről is kaptak tájékoztatást az állomás udvarán.

A 15-20 hektáros nyári tenyészkertben, ahol a szülővonalak fenntartása, felszaporítása zajlik, a látogató gazdák vezetett túrákat tehettek, amelyek során a KWS munkatársai kalauzolták őket, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre is. A tapasztalatcsere sem maradt el, a gazdák számára kiváló lehetőséget biztosított a kozármislenyi találkozás, hogy a napraforgó termesztésben szerzett tapasztalataikat egymással megoszthassák az új ismeretek megszerzésén túl.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mezőgazdasági drónok az on-farm kísérletek felett

2022. szeptember 23. 12:37

Monitoring drón pásztázta június elején az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet füzesgyarmati on-farm kísérletének területét, ahol különböző búzákat teszteltek bio körülmények között. Az ország több helyszínén 10 éve zajló kutatási munka célja, hogy az ÖMKi olyan fajtákat ajánlhasson az ökológiai gazdálkodóknak, amik például jól tolerálják a vegyszeres gyomirtás vagy a műtrágyázás hiányát. A biotermelők tehát képet kaphatnak arról, hogy a következő években mely fajtákra érdemes koncentrálniuk a saját területükön és a saját technológiájuk mellett.

Hatékony megoldás a burgonyabogár ellen

2021. október 6. 19:33

Július végén is komoly munka zajlott a keszthelyi Burgonyakutatási Állomás vetőburgonya szaporító telephelyén. A saját burgonyanemesítési programmal rendelkező intézmény területein rendszeresen állítanak be kísérleteket többek között azért, hogy a legújabb növényvédelmi megoldásokról is gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.

Jó hírek a direktvetés iránt érdeklődők számára is! A Väderstad e tekintetben is újított

7:18

Jó hírek a direktvetés iránt érdeklődők számára is! A Väderstad e tekintetben is újított

2023. december 7. 11:40

Az idei Agritechnica kiállításon a Väderstad talajművelő gépei mellett vetőgépeinek portfólióját is az érdeklődők elé tárta. A jól ismert Tempo megjelenése a hazai és nemzetközi piacon tíz évre nyúlik vissza, és természetesen hűen a vállalat innovatív megközelítésének, a termékfejlesztés máig is tart. Amennyiben nagy területen nagy mennyiségű és méretű mag vetése a cél, a Tempo megfontolandó lehetőség a gazdák számára, hiszen a folyamat kevés utántöltéssel megoldható. A gép központi mag-, és granulátumtartályának köszönhetően a gép hátsó részén, a vetőegység fölött nem helyezkedik el tartály. A nyomottlevegős vetési elv, magadagolás az új kialakítás mellett a régi maradt, de ez nem minden...

Ketreces vagy mélyalmos tojás? - Ilyen a feljavított ketreces tojástermelés a Kereki-Farmnál

2019. december 7. 05:52

Indokolatlannak, sőt, egyenesen károsnak tartják a magyarországi termelők azon áruházláncak törekvését, amelyek 2025-től kirázólag alternatív, mélyalmos vagy volieres rendszerben előállított tojást forgalmaznának. Mindezt úgy, hogy a 2012-től hazánkban is 80-85%-ban alkalmazott, EU szabványnak megfelelő feljavított ketreces technológia gazdaságosabb, és állategészségügyi szempontból az tyúkoknak is kedvezőbb.

Ilyen volt az idei gyümölcsszezon - milyenek a jövőbeli kilátások?

2020. augusztus 27. 08:47

A 2020-as gyümölcstermesztési szezont talán minden eddiginél nagyobb bizonytalanság jellemezte. Ebben az ágazatban nem csak a koronavírus járvány okozott gondot. Az erős és sok napon át tartó tavaszi fagyok, majd a hosszú száraz időszak után a júniusban egyszerre lezúduló csapadék sok gyümölcsöt tönkretett idén. Vajon van még perspektíva az ágazatban? Merre kell a termelőknek fejlődni és van-e kereslet a magyar gyümölcsre?

Nem minden cirok bírja a strapát

13:36

Nem minden cirok bírja a strapát

2024. szeptember 23. 13:50

Bár nem minden cirok bírja a strapát, a növény egyre nagyobb körben terjedő haszonnövényünk, mely alternatív fehérjenövényként hasznosulhat, különösen az állati takarmányozás során. Sokan úgy vélik, hogy a növénynek hazánkban ,,nincsen ellensége", ugyanakkor ezt a kultúrát is érintik bizonyos betegségek.

Cirokhibridek a KWS kínálatában

2024. szeptember 20. 17:10

A KWS Magyarország Kft. fennállásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvénysorozattal készült, melynek második és egyben befejező állomása Debrecen volt.