Őszi vagy tavaszi gyomirtás búzában? Összehasonlítottuk!
Erőteljesen bokrosodik, és gyommentes az októberben elvetett őszi búza az M43-as autópálya mellett, Algyő közelében. Szabó Zoltánék 570 hektáros gazdaságában a véletlen hozta úgy, hogy össze tudják hasonlítani az őszi és a tavaszi gyomirtást, hiszen az időjárás miatt az egyik táblájukon még el tudták végezni a kezelést, a másikon viszont már nem - így az kontrollterületté válhatott.
A bio burgonyatermesztés gyakorlati titkai
Virágzó napraforgó, szépen fejlődő káposzta, és hamarosan piacra kerülő burgonya. Ráadásul mindez ökológiai szemlélettel termesztve. Hajdúhadházon vagyunk, Erdődi Imre 30 hektáros gazdaságában, ahol 2000 óta gyűlnek a biós tapasztalatok számos növénykultúra kapcsán. A zöldségterület jelenleg 4 hektár, bár volt ennek a duplája is, amikor sütőtökkel is foglalkoztak. Most többek között sárgarépa, zeller, póréhagyma, káposzta, paradicsom, paprika, fűszerpaprika és burgonya terem. Utóbbi jellemzően gabona után kerül a földbe, de a káposzta elővetemény sem ritka. Az egyik legfontosabb szempont, hogy a burgonya öntözhető parcellákon legyen, ez mindenképpen befolyásolja a vetésforgót.
Hibridkalászos- és hibridrepce-bemutató - Hantos, 2019
Idén három helyszínen várta a gazdálkodókat szántóföldi bemutatóval a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a RAPOOL Hungária Kft. A Fejér megyei Hantoson megszervezett szakmai találkozót a májusi csapadékos időjárás nem kímélte, így a terepbejárás ezúttal elmaradt. Az elméleti előadások ugyanakkor így is sok hasznos információval szolgáltak - többek között a legújabb RAPOOL-repcehibridet is meg lehetett ismerni.
Hardi Percek XVII. - Hardi Alpha EVO vezetőfülke
Az új, tágas EvoCab II fülke a HARDI egyedi fejlesztése. A jellegzetes, 3-oszlopos kialakítás 320 fokos, akadálytalan látómezőt biztosít. A fülke túlnyomásos rendszerrel, külsőlevegő-porszűrő rendszerrel, aeroszol- és páraszűrővel rendelkezik a kezelő védelme, valamint a 4-es osztálybesorolás követelményeinek teljesítése érdekében. Az új légkondicionáló rendszer intenzív klímakamrában végzett vizsgálatokon esett át, hogy a legforróbb körülmények között is képes legyen biztosítani a kezelő kiemelkedő szintű kényelmét.
570 lóerő, gumiheveder, brutális hatékonyság - Új John Deere traktor érkezett Tiszaszentimrére
Hatalmas teljesítmény, 570 lóerő, gumihevederes járószerkezet és masszív kialakítás. Nyers erő zöld köntösben. Egy 9570 RX John Deere traktor, amely ettől az évtől kezdve Tiszaszentimre térségében végzi a legkeményebb talajművelési feladatokat. Az új gépet az Urbán majorban a KITE Zrt. vezérigazgatója, Szabó Levente adta át Urbán Mihálynak és Urbán Zsoltnak. A testvérpár 2500 hektáron végez hagyományos szántóföldi növénytermesztést, ami mellett integrációval és juhtenyésztéssel is foglalkoznak.