25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

Mitől barnultak el a meggyfa virágai? Mit tegyünk?

Agrofórum Online

A meggyfánk tele volt gyönyörű virágokkal, egy éjszakára viszont 5 fokra hűlt a levegő, páras is volt, és szinte 2 nap alatt bebarnult. A törzsön egy gyantafolt már ősszel látható volt. Tavaly szuper sok gyümölcsöt termett. 2018-ban ültettük Komáromban, Pándy279 meggy. Összesen csak 7 gyümölcsfánk van: őszibarack, kajszibarack, alma, körte, szilva, cseresznye. Nehogy a többire is átterjedjen!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Meggyfájának problémája nemcsak a virágok elbarnulásában keresendő, ugyanis a küldött képen levelek megjelenését sem látom, ami arra a következtetésre ad okot, hogy fáját valamilyen stresszhatás érte, és csak virágok képződésére volt ereje. Az 5 fokos hőmérséklet önmagában nem elég arra, hogy a virágok megbarnuljanak. 

A fa gyengültségének jeleit a mézgafolyás is jelzi, hiszen a fák az őket ért stresszre pl.: magas talajvízszintre, mechanikai sérülésre, növényvédelmi problémákra sok esetben így reagálnak. Ez általában a törzsön és vastagabb ágakon, a sebek, metszések és a sérülések helyén jelenik meg. Képződése tulajdonképpen a fák védekező mechanizmusára vezethető vissza, melynek tényleges okát ránézésre azonban nagyon nehéz feladat meghatározni. Növényvédelmi szempontból nézve az okokat, a mézgafolyás rovarok vagy kórokozók jelenlétére is utalhat.

Mézgafolyás a meggyfa törzsén (Fotó: a kérdező felvétele)

A probléma hátterében gyökér- vagy törzskártevők is állhatnak, a fás részeket alaposan át kell vizsgálni, hogy nincsen esetleg lyuk vagy rágcsálék rajta, mely kártevő jelenlétére utal. A fa törzséről küldött képen, mintha a kéreg sérülése, felválása, esetleg lyuk lenne látható? Amennyiben a sérülés környékén, vöröses színű morzsalékos kupac is van, farontó hernyó vagy kéregmoly kártétele feltételezhető. A lárvák gyorsítják a kéregelhalást, továbbá akadályozzák a tápanyagok és víz felvételét is, ami a fák részleges vagy teljes pusztulásához is vezethet.

Elbarnult virágok (Fotó: a kérdező felvétele)

A talajban lévő pajorok, esetleg pockok még az idősebb, egészségesnek tűnő fákat is súlyos mértékben képesek károsítani. A pajorokat a fa környezetében úgy vizsgálhatjuk, ha néhány ásónyom mélységben a talajt felássuk, minél közelebb a gyökérhez, és megnézzük, van-e nagyméretű, kifli alakú, világos színű lárva a talajban. 

Nemcsak a kártevők, hanem kórokozók is fertőzhetik fáinkat a talajból, pl. az agrobaktérium mely golyva kialakulását indukálja, a fát a tápanyagszállításának gátlásával gyengíti.

A kajszi növényvédelmében problémát okozó gutaütés a meggyfák esetében is fennálló betegség. Több kórokozó, gomba és baktérium is okozhatja, mely nyugalmi időszakban fertőz és gyors lefolyású. A fás részeken rákos sebek és mézgafolyás e betegség további tipikus tünetei.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Megjelent a Nufarmer Magazin 33. száma!

2022. július 29. 13:34

A változások korát éljük, amihez a növényvédelmi feladatoknak is alkalmazkodniuk kell.

Kezdődhet a fejtrágyázás és a gyümölcsfák tisztogatása

2018. február 26. 16:04

Hiába a február végi nagy hideg, a kártevők és betegségek nem fognak tömegesen elpusztulni, a növényvédelemre ismét fel kell készülni.

Az időjárás már a paprikát sem kíméli - súlyos veszteséget okozhat

U. Géza kérdése: Mitől romlott le a paprikám levele, hogyan tudnék segíteni rajta?

Mi károsítja a kőrisfák levelét?

2019. szeptember 21. 04:36

D. Edit kérdése: Kőrisfáim levelei összetekerednek, majd hervadnak, elhalnak. Mi okozhatja ezeket a tüneteket?