Mire ügyeljünk az almafák tápanyag-utánpótlása során?

Agrofórum Online

Kérem tájékoztatásukat arról, hogy mire kell ügyelni az almafák tápanyag-utánpótlása során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A talaj tápanyagokkal való feltöltése szempontjából az őszi időszaknak kiemelt jelentősége van. A gyümölcsfáknak egész évben szükségük van különböző tápanyagokra, de eltérő mennyiségben veszik fel és hasznosítják azokat a vegetációs időszak folyamán. A tápanyagigény nemcsak fajonként, hanem fajtánként, sőt az alkalmazott alanyok függvényében is változhat. A gyümölcsfáknak szánt káliumot és foszfort általában ősszel szokás kijuttatni, azok lassabb oldódása miatt.

A nitrogéntartalmú műtrágyák nagyobb részének kijuttatását azonban érdemes tavaszra hagyni, azok gyors és könnyű oldódása miatt. Az ősz folyamán a nitrogén mintegy 1/3-ad része kerüljön kijuttatásra, mely elősegíti az esetlegesen fák alatt hagyott lomb lebomlását. Az almatermésűeknél a nitrogén hiánya nemcsak levélsárgulásban, hanem gyümölcshullásban is megmutatkozhat, különösen júniusban. Továbbá a gyümölcsök mérete is kisebb maradhat és beltartalmi értékei is gyengülnek, valamint lédússáguk is csökkenhet. A nitrogénhiány miatt a gyümölcsök idő előtti beérése is bekövetkezhet, azok kényszerérettek lesznek. A túlzott nitrogénmennyiség kijuttatása szintén kerülendő, hiszen ez a levéltetvek és pajzstetvek felszaporodásának is kedvezhet.       

Az almatermesztésben alkalmazott tápanyagellátás egyik sarkalatos pontja a kalciumellátottság, mely elsősorban a tárolásra szánt fajtáknál kritikus kérdés. Jellemző, hogy a kötődött apró gyümölcsök kalciumfelvétele nagyon intenzív, mely kb. a kötődés utáni hatodik vagy nyolcadik hét után kezd csak csökkenést mutatni. A beépülés függ a talaj víztartalmától, a hajtásnövekedés intenzitásától, továbbá felvételét befolyásolja a savanyú és nagy szervesanyag-tartalmú talaj, valamint a talaj magas kálium- és magnéziumtartalma is kedvezőtlenül hat felvételére. Az erős metszés és a túlzott nitrogénadagolás egyaránt rontja a gyümölcsök kalciumellátottságát. A kalcium pótlását az almafák számára nem elegendő kizárólag a talajon keresztül megoldani, hanem a virágzást követő időszakban lombtrágya formájában is szükséges azt kijuttatni.

Gyakran találkozhatunk az almafákon a magnéziumhiány okozta tünetekkel is, valamint a többi gyümölcsfajhoz hasonlóan mikroelemek hiánytünetei is megmutatkozhatnak almafáinkon. E tünetek megjelenésének gyors orvoslása legegyszerűbben lombtrágyákkal történhet, de érdemes a hosszantartó hatás érdekében a talaj komplex hatóanyagú műtrágyával való ellátása egyaránt.

A karbamid felhasználása

2023. november 7. 14:10

Gyártjuk az ipar számára ragasztó alapanyagként, de a mezőgazdaság számára szakmailag nem ajánljuk!

Az emberi vizelet is alkalmas lehet műtrágyának

2024. szeptember 27. 11:10

Ahelyett, hogy szennyvízként kezelnénk, a vizelet magas nitrogéntartalma alkalmas lehet tápanyagpótlásra. A kísérletek eredményei biztatóak.

Nincs idő tovább halogatni!

2024. március 5. 14:10

A címben szereplő felszólítás a döntések meghozatalára, a vetésszerkezet véglegesítésére, az inputok beszerzésesre vonatkozik.

Intenzív talajélet nélkül nincs hatékony növénytermesztés, avagy a baktériumkészítmények szerepe a szárbontásban!

2019. október 9. 08:06

A szántóföldön termesztett növénykultúrák betakarított termése a teljes növényi biomassza kevesebb, mint 50%-a. A fennmaradó nagyobb rész melléktermék, melynek jelentősebb része nem kerül vissza a talajba. A gabonafélék, ipari és takarmánynövények gyökér és szármaradványa átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként.