Házikert

Dézsás fenyő a lakásban, és ahogy életben tudjuk tartani

Agrofórum Online

Aki dézsás fenyőt vesz karácsonyra, az általában azért teszi, mert az ünnepek után a kertbe ki is ülteti, vagy nagy dézsában az erkélyen hagyja. De mi a titok, hogy valóban kiültethető állapotban maradjon tavaszig a dézsás fenyőfánk?

Ha dézsás fenyő mellett döntöttünk, akkor az utána felelősséggel is jár. Nem csak annyira, mint egy vágott fenyőnél. Ott inkább az ünnepek utáni felhasználás, komposztálás, vagy más módon a körforgásba való visszajuttatás a kérdés. A konténeres fenyőnél viszont az is fontos lépés, hogy a meleg szobába hogyan visszük be a hidegből, és majd hogyan visszük vissza a természetbe. A legtöbben ennél a két lépésnél rontják el a sikerhez vezető utat.

Lépések a fenyő szobába kerüléséig

Rögtön az elején kezdjük: a konténeres fenyő téli időjárásban, kint van a szabadban egy kertészetben, ahonnan kiválasztjuk a nekünk tetszőt. Tehát már a földlabdája is hideg lehet, netán fagyos. Ha hirtelen egy fűtött szobába tesszük, akkor hiányzik az a fokozatosság, amire a fának szüksége van: sokkolni fogja a hirtelen változás. Ezt úgy tudjuk kiküszöbölni, hogy a kinti hidegből először egy fűtetlen, zárt helyre tesszük, de fagypont feletti hőmérsékletre. Onnan fokozatosan elkezdjük bevinni a melegebb lépcsőházba, majd onnan a lakásba. Minél kímélőbben szoktatjuk át a fát az “időjárás-változáshoz”, annál tovább marad szép, és megnöveljük a túlélési esélyeit.

Élet a szobában fenyőfaként

Ha már ismerjük a fenyőfák alapvető igényeit, akkor nem meglepő, ha azt írom, hogy ne tegyük sötét és fénytelen helyre, de ne is kerüljön radiátor vagy kandalló mellé.

Minél hűvöseb helyiségbe tesszük a dézsás fenyőfát, annál nagyobb eséllyel vészeli át a lakásban a karácsonyi időszakot.

A szoba melegében szükséges a dézsás fenyőt öntözni is. Nem kell túlöntözni, de ha nedvesen tartjuk a talaját, akkor sikerrel járunk.

A gyökeres fenyőnél fontos lépés, hogy a meleg szobába hogyan visszük be a hidegről

Mi legyen ünnepek után a dézsás fenyővel?

Ha fokozatosságot kellett követni a bevitelnél, akkor szintén fokozatosság kell a kiköltözésnél is természetesen.

A meleg szobából kihozva csökkentsük az öntözés mennyiségét, és először egy lépcsőházba vagy kevésbé fűtött helyiségbe tegyük, majd onnan egy fűtetlen, de fagymentes helyre. A legjobban akkor járunk el, ha egészen a tavaszi ültetésig ezen a fagymentes helyen tudjuk tárolni a dézsás fenyőt. Így havi egyszer elegendő lesz öntözni, és az utolsó időszakban fokozatosan adhatunk neki hígabb örökzöldeknek való plusz tápanyagot is.

Az kiültetéshez közeledve újra növeljük az öntözés mennyiségét is, hogy a gyökereket felkészítsük a tavaszra.

Mitől pöndörödik vagy mattul a tűlevél?

A tűlevelek pöndörödése és/vagy mattulása a kiszáradás egyik jele az örökzöldeknél. Ilyenkor nedvesítsük át a talajukat, és akár a hajtásokat is permetezzük le vízzel.

Ha túl száraz a levegő, akkor az atkák is megjelenhetnek rajtuk, ami ellen rovarölő szereket érdemes használni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Hogyan öntözzünk aszálykor a kertben?

2023. augusztus 20. 09:10

A csepegtető öntözés házikerti szinten is igencsak javasolt megoldás, ha aszályban öntözni kell, hiszen a minimális vízmennyiséggel ennél az öntözési módnál dolgozhatunk, illetve kialakítása sem olyan hatalmas összeg, hogy nagy beruházás legyen egy kertben.

Hogyan teleltessük a sétányrózsát, milyen helyet biztosítsunk neki?

2023. október 27. 04:36

Hogyan tudom teleltetni a sétányrózsát, milyen helyet biztosítsak neki? Sajnos az elmúlt napokban a váratlan éjszakai fagyok miatt a levelei megbarnultak, lógnak, a virágai is. Életben fog maradni?

Mennyire fontos a veteményesben a sor- és tőtávolság betartása?

2023. június 19. 05:37

Azt gondolnánk, hogy kőbevésett adat a sor- és tőtávolság, most egy kicsit más szemléletet fogok bemutatni, ami nálunk a gazdaságban is bevált.

Hogyan virágoztassuk az amarillisz hagymákat?

2022. november 21. 04:36

Hogyan virágoztassam az ajándékba kapott amarillisz hagymákat?