Lehet a klemátiszt otthon szaporítani?

Agrofórum Online

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani? Ha igen, mikor és hogyan?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A klemátisz (Clematis) az egyik legszebb virágos kerti kúszónövényünk, amit főként nagyméretű és különböző színekben tündöklő, impozáns virágainak köszönhet. Emellett jellemző rá, hogy virágzási ideje is meglehetősen sokáig tartó, valamint három-négy méteres magasságra képesek felkapaszkodni egyedei. Nemcsak szépségük figyelemre méltó, hanem sokoldalú felhasználhatóságuk is, hiszen akár falakra, akár rácsokra vagy tartókra futtatva is jól mutatnak, de dézsában tartva egyaránt nevelhetők. Akár önmagukban, akár más kúszónövényekkel kombinálva, pl. futórózsával társítva is megállják helyüket.

Legjobban napos helyen tartva érzik magukat, de gyökereiknek és tövi részüknek árnyékos helyet kell biztosítanunk. Talaj szempontjából nem kifejezetten mondhatók igényesnek, de lehetőség szerint talajuk egyenletesen nedves legyen, valamint humuszban és tápanyagban gazdag, nem túlzottan savanyú.

A klemátisz nem tartozik a legkönnyebben szaporítható kerti növényeink közé, azonban szaporítása dugványozással lehetséges. A dugványozására legalkalmasabb időszak késő tavasztól nyár elejéig tart. Szaporításra csak egészséges anyanövényről származó, érett és még nem fásodott hajtások használhatók fel. A biztosabb siker érdekében érdemesebb lehet egyszerre több dugványt is készítenünk. A dugványokat mindig úgy szedjük, hogy egy levélpár megtalálható legyen rajta, alatta pedig legalább 5 cm hosszúságú szárrész is legyen.

A levágott hajtásokat kissé laza és homokos közegbe helyezzük el úgy, hogy a dugvány a talajba egészen a levélnyélig bekerüljön. A levelek közül csak egyet hagyjunk meg, illetve a jobb eredés érdekében akár előzetesen gyökereztető hormonba is márthatók dugványaink. A dugványokat ajánlatos továbbá támasztékkal is ellátni, ezzel ugyanis megelőzhető a levelek talajjal való érintkezése, ezáltal rothadása. Az első időszakban érdemes a kis növények takarása is nejlonnal, mellyel gyökeresedése szintén elősegíthető. Emellett a rendszeres öntözésről se felejtkezzünk el, talaját soha ne hagyjuk teljes mértékben kiszáradni.

Még nem késő - ezek a legfontosabb júliusi teendők a kertben

2024. július 22. 05:40

A nyár közepén már ontja magából a kert a gyümölcsöket, zöldségeket, de ezerszám nyílnak a virágzók is. Nézzük sorra a júliusi legfontosabb teendőket a kertben!

Vízjogi engedély nélkül is díjmentesen lehet öntözni

2019. május 6. 09:17

Az intézkedést a szárazság miatt vezette be a kormány, a gazdák így külön engedély nélkül 1200 köbméternyi vizet használhatnak fel mintegy 100 hektárnyi területen legfeljebb egy hónapig, a tartósan vízhiányos időszakban.

Azbeszt is van a magyarországi ivóvizekben

2024. február 9. 16:40

Az azbeszt, ez a természetes formában előforduló ásvány, jó ideje tudjuk, hogy rendkívül veszélyes anyag. Az azbeszttartalmú termékek megsérülésekor apró szálak lélegezhetők be, ami idővel olyan betegségek kialakulásához vezet, mint az azbesztózis, a mezotelióma és a rák más formái.

Már a nagy cégek is a közösségi kertekben gondolkodnak

2022. április 14. 05:37

A közösségi kertek lényege, hogy mindenki számára lehetőséget adnak a kertészkedésre és az ehető zöldségek, gyümölcsök megtermelésére.