Miért nem csírázik ki soha az összes elvetett zöldségmag? Hogyan javítható a kelés aránya?

Agrofórum Online

Magvetésre készülök, szeretném megtudni, hogy miért nem csírázik ki soha az összes elvetett zöldségmag? Előáztatással, előcsíráztatással javítható a kelés aránya?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az elvetett magok hiányos kelése sajnos több okra is visszavezethető. A vetőmagok sajátos tulajdonsága, hogy akár több évig is képesek megőrizni csíraképességüket, melyet csekély víztartalmuknak köszönhetnek, azonban ennek hossza akár fajonként, de fajtánként is változhat. Vannak olyan fajok, melyek magjai hosszú éveken keresztül, akár 6-8 évig is csírázóképesek maradnak, pl. tökfélék, de vannak rövidebb ideig, egy évig csírázóképes magvak is, ilyen pl. a pasztináké. A paradicsom magjait 4-6 év, a paprikáét pedig 3-4 év múlva is elvethetjük. A kelés hiányosságát a nem megfelelő környezeti tényezők, pl. hőmérséklet és vízmennyiség is okozhatja, de a közegben, illetve a felhasznált eszközökön fertőtlenítés hiányában felszaporodó kórokozók egyaránt okozhatnak ilyen tüneteket.

A csírázáshoz a magoknak természetes körülmények között, vagyis közvetlenül a talajba vetve azokat, vízre van szükségük ahhoz, hogy életfolyamataik beinduljanak. A magok csírázásához szükséges idő fajonként, sőt fajtánként is változhat, melynek felgyorsítására jó módszer lehet az előcsíráztatás, vagy duzzasztás. E folyamat során nem történik más, minthogy a magokat bizonyos időtartamig előzetesen beáztatjuk.

Nemcsak a különösen kemény maghéjú fajok számára lehet előnyös az áztatás, hanem pl. a nagyobb magok számára is, mint a bab, a borsó, a tökfélék vagy a kukorica magjainak. Az áztatás természetesen további zöldségfajok esetében is hasznos beavatkozás lehet, beleértve a sárgarépát, a zellert, a retket, a paprikát és más zöldségfajokat is. Ezzel az eljárással akár két héttel is lerövidíthető a palántanevelés időtartama. Az előzetesen vízzel való érintkezés hatására nemcsak a magok tömegének növekedése, hanem azok héjának kisimulása is be fog következni. A kisebb méretű magokat nem érdemes túlzottan sok ideig duzzasztani, ugyanis nem cél azok kicsírázása, mivel talajba való kerülésük során túlzottan sérülékenyek lennének megjelent csíráik. Nagyobb magvaknál a kicsírázás nem jelenthet nagy problémát, amennyiben óvatosan helyezzük el a továbbiakban a magokat a talajba.

Több zöldség és kevesebb sertéshús fogy

2020. november 27. 07:02

Egy felmérés szerint az elmúlt években érdemben megváltozott a németek étrendje. Ezt mutatja a Német Táplálkozási Társaság (DGE) legutóbbi jelentése.

Orosz állami támogatással az üvegházakért

2021. augusztus 10. 15:15

Az orosz területek távolkeleti régióinak (kihegyezve a Távol-keleti szövetségi körzetre - 6 953 000 km2) vásárlói kosarába bizony nagy mennyiségű külföldről importált friss gyümölcs és zöldség kerül. Az elmúlt öt évben ezekre a területekre importált friss zöldségek arányában is egyértelmű növekedés tapasztalható.

Takácsatkák elleni védekezés kertészeti kultúrákban

2018. szeptember 24. 07:21

Fontos tisztában lenni vele, hogy az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak. Ne csodálkozzanak tehát, ha a sok rovarölő szer sem gyéríti a létszámukat.

A gyümölcs- és zöldségtermelés fele nem hoz nyereséget

2023. november 1. 17:10

Egy jelentés szerint az elmúlt három évben a zöldség- és gyümölcstermelés költségei masszívan megemelkedtek és a globális kínálat mintegy 60 százalékát veszteségessé tette.