Növénytermesztés
Fizetett tartalom

SAATEN-UNION-szójafajták: hazai igényekre tervezett megoldások

Számoljon velünk, és hasznosítsa azokat az előnyöket, amelyeket a vetésforgójához és a termőhelyi adottságaihoz legjobban illeszkedő fajta biztosít.

Annak érdekében, hogy a szója hasznot hozzon, egyebek mellett jó fajta szükséges. A SAATEN-UNION célja, hogy egyéb növényfajokhoz hasonlóan a szója esetében is gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól adaptálódó fajtaválasztékot biztosítson. Ebben a munkában törekszünk a nagy termésstabilitású, különböző érésidejű, a vetésforgókba regionális szinten is jól beilleszthető, biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták portfólióba állítására. Újdonságunk az idei szezonban a SURAJA, és meggyőző üzemi tapasztalatok birtokában hívjuk fel a figyelmet a tavalyi évben bevezetett POCAHONTAS és PAULA fajtáinkra.

A POCAHONTAS igen korai szóját azoknak a termelőknek ajánljuk a figyelmébe, akik a hagyományos termesztéstechnológiákba jól illeszkedő, korán betakarítható, fő- és akár másodvetésre is alkalmas, nagy hozamú fajtát keresnek gazdaságuk vetésszerkezetének kialakításához.

A kompakt felépítésű PAULA kiemelkedően jól kompenzálja a szélsőséges termőhelyi adottságokat és a szójatáblákon olykor ebből eredő tőszámhiányos állapotot. Ezt az új fajtát a legváltozatosabb termesztési körülmények között hasznosíthatjuk a jövedelmező szójatermesztés érdekében. A korai érésidő első felébe tartozó PAULA-ra az ország egész területén magabiztosan alapozhatunk. Strapabíró fajta kiváló termékenyülési viszonyokkal és kiemelkedő évjárat-stabilitással, amelyre a biztos siker reményében alapozhatunk.

A SURAJA új fajtánk hozam és hozambiztonság szempontjából egyaránt az eddigieknél is magasabbra emeli a tétet. Agronómiai adottságai kedvezőek, jól kezelhető, egészséges és kiváló állóképességű növényállományt fejleszt. Stabilan magas termőképessége kiemelkedő terméseredmények elérését biztosítja. Sőt, a hosszan jelentkező szárazságban az üzemi termesztés és a tesztek során is csúcshozamokat mutatott. A SURAJA korai érésidejű. ezzel az ország valamennyi termelési régiójában alkalmas a kiemelkedő jövedelmezőség biztosítására.

A portfólió meghatározó fajtája a középkorai ANANDA, amely koraisága ellenére a középérésűek kimagasló termőképességével rendelkezik. Ez a fajtánk a hagyományosan szójatermesztésre alkalmas régiókba ajánlott. Az ANANDA kiváló állóképességű, így veszteségektől mentesen betakarítható. Kiemelkedő hozambiztonságú fajta, melynek kompenzációs képessége legendás.

Tendenciatörő szójánk a CORALINE, amelyben az igen korai-korai érésidő meglepően nagy és stabil termőképességgel párosul. Az érésidőből fakadó agronómiai előnyöknek köszönhetően kiváló előveteménye a szeptemberi vetésű őszi gabonáknak.

A koraiak közül az egyik legkorábban betakarítható, így az egész ország területén termeszthető szójánk a YAKARI. Állományai kifejezetten egészségesek, a fajta nagy termőképességű, meglepően magas fehérjetartalmú és igen jó ProFat-mutatóval jellemezhető árumagot biztosít. A YAKARI-t elsősorban jó talajokra, intenzív technológiához ajánljuk.

A megfelelő fajta választása meghatározó jelentőségű a termelés szempontjából, és minden esetben bizalmi kérdés. Válasszon szóját és ezzel együtt a gyakorlatban jól hasznosítható fajtaadottságokkal rendelkező megoldást a SAATENUNION ajánlatából annak érdekében, hogy a szóját valóban öröm legyen termeszteni és a szója előnyeit kihasználhassuk a mindennapokban!

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

KWS kukoricahibridek: a jövő terméshozama

2024. december 18. 10:10

A kukoricatermesztés során számos tényező befolyásolja a terméshozamot, beleértve az időjárási viszonyokat, a talajminőséget és a kártevők jelenlétét.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Takarónövények szója és kukorica előtt: megéri?

2024. szeptember 10. 16:10

Kiszámolták a takarónövények gazdasági előnyeit és hátrányait szója és kukorica előtt vetve. Hozhat-e nettó bevételt a velük járó plusz költség?

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

A bankszektor rendkívüli piaci mozgásai a gabonapiacon is érződtek

2023. március 14. 06:57

Amerikában az eladók, Európában pedig a vevők dominálták a hétfői kereskedési napot a terménypiacokon.