Miért hullottak le a naspolya virágbimbói, és miért vörösek a levelei?

Agrofórum Online

Az egyéves naspolyafám tavaly 3 virágot és termést hozott. Az idén húsznál is több bimbót számoltam meg, de 2-3 nap leforgása alatt az összes lehullott (nem volt fagy). Mi lehet ennek az oka? Néhány levél pirosas színű. Ez természetes? Az egyik hajtást pedig mintha megrágta volna valamilyen kártevő.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Az 1 éves facsemete még nagyon gyenge, védtelen, nem szokott teremni, sőt nem is ajánlott arra ösztökélni, sem engedni.

A facsemeték begyökeresedése több évig is eltartó folyamat. A tavalyi év ennek nem kedvezett. A legnagyobb odafigyeléssel, gondossággal sem lehetett a frissen ültetett fáknak olyan kedvező körülményeket biztosítani, mint egyébként átlagos időjárású években. Bár Önnél, úgy látszik, hogy a legkritikusabb időszakon hamar túljutott a fa.

Ennyire fiatal fáknál a hirtelen megnőtt lombfelület és a még ahhoz képest kicsi gyökértömeg gyakran nincs arányban, ilyenkor előfordulhat a virágelrúgás, ahogy a kertészszakma nevezi. Elégtelen vagy nem megfelelő összetételű tápanyagtartalmú lehet a talaja. Nincs információm róla, hogy ültetésnél milyen trágyával, és milyen mennyiségben látta el az ültetőgödröt. Feltételezem, hogy nem elegendővel, vagy a tavalyi év fokozott öntözése kimosta a talajból, esetleg az összetétele nem megfelelő a fa fejlődéséhez. A virágzat fejlődéséhez többek között sok káliumra van szüksége minden növénynek.

Naspolya levélvörösödés (fotó: a kérdező felvétele)

A virágzatok lehullását okozhatja hideghatás is, ehhez nem feltétlenül kell fagy. Amikor a levelek már kifakadnak, megindul a nedvkeringésük, majd ezt követően éri a fagy körüli hőmérséklet, az előidézheti a virágok lehullását.

Naspolya hajtásának elszíneződése (fotó: a kérdező felvétele)

A képen látható vöröses levélelszíneződést is okozhatja hideghatás. Hasonló bíborszínű elmosódott levéllemezt okozhat még, a levélerek zöld színben maradásával, tápelemhiány is, nevezetesen a magnézium hiánya. Ez lehet abszolút hiány, és lehet relatív, a többi elemhez képest alacsony magnéziumszint. A magnéziumhiányt okozhatja sok víz, erős öntözés, homokos hideg, nedves talaj. Magnézium pótlására az Epsom sóval (magnézium-szulfát, keserűsó) végzett beöntözés vagy a lomb permetezése is alkalmas.

A levelek megrágását tavasszal – gyümölcsfákét és díszfákét egyaránt – számos hernyó, lárva és lombon élő bogár idézheti elő, a rágásnyomból azonosítani nem lehetséges. Ez még kis fa, lombja a földről elérhető, ha nem tömegesen fordulnak elő, a kártevők többsége összegyűjthető, utána megsemmisíthető. Nem feltétlenül szükséges permetezni ellenük. Ha úgy dönt. hogy rovarölő szerrel permetezi, a házikertekben felhasználható kontakt hatású Decis, Karate vagy a természetes hatóanyagú NeemAzal közül választhat.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Közepes gyümölcstermésre számíthatunk a fagykárok miatt

2020. április 10. 10:47

Jelentős virág- és rügykárokat okoztak a hazai gyümölcsösökben a március végi és április eleji hideg és az éjszakai fagyok, így idén már a legtöbb gyümölcsfajnál legfeljebb csak közepes lehet a gyümölcstermés.

Termesztett növényeink népi elnevezései

2023. március 21. 05:38

Mi fán terem a majombarack? Melyik gyümölcsünk a Boldogasszony csipkéje? Melyik fűszernövényre gondol az, aki Szent Antal füvéről beszél? A földialmának melyik részét fogyasztjuk, és kell-e a lestyános tyúkhúslevesbe löböstököt tenni?

Kedvet csinálnak a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz

2023. június 16. 10:41

A Zöldség- és Gyümölcsnapot idén negyedik alkalommal hirdeti meg az Európai Friss Csapat program, hagyományosan június 17-ére, amikortól a hazai gyümölcsszezon a kezdetét veszi. A kezdeményezés célja kedvet csinálni a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz, valamint népszerűsíteni a hazai agrárium igazán zamatos, szezonális termékeit.

Hashajtó hatású zöldségek és gyümölcsök, amelyekkel érdemes óvatosan bánni

2023. szeptember 2. 13:10

Jobb, ha óvatosan bánunk néhány zöldséggel és gyümölccsel, vagy legalábbis olyan helyen fogyasztjuk el őket, ahol van mosdó a közelben. Viccesnek tűnhet ez (vagy épp ijesztőnek), de igenis jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy néhány zöldség és gyümölcs olyan szinten hat az emésztőrendszerre, hogy meglehet, futásra készteti az embert.