A magyar flóra egyik legszebb vadvirága. Nagy méretű (3-6 cm átmérőjű), magányosan fejlődő, fénylő, aranysárga virágai március elejétől május közepéig virágzanak. Rendszerint bokrosodó, 30 cm magasra is megnövő évelő növény, feketésbarna, rövid, erős, ferdén álló gyöktörzzsel, amelyből nagyszámú gyökér ered.
A szár sűrűn leveles, összetett levelei finom sallangokra szeldeltek. Változó számú (10-30) sziromlevelet, számos porzót és termőt fejleszt. A külső szirmok és a csészék fonáki oldala ibolyás színnel csíkozott. A virágból fejlődő aszmag terméscsoport gömbölyű vagy hosszúkás, éréskor sok résztermésre hullik szét.
A nemzetség a nevét a görög-latin mitológiából ismert Adoniszról, Vénusz kedveséről, a férfiszépség félistenéről kapta. A boglárkafélék ősi családjának tagja. Eurázsia kontinentális területein elterjedt sztyeppnövény. A tavaszi hérics hazánkban ma még sokfelé előfordul, de hiányzik a Nyugat-Dunántúlról és kipusztult az Alföld jelentős részéről.
Különféle száraz gyepekben, irtásréteken és legelőkön, karszt-bokorerdőkben, ligetes, melegkedvelő tölgyesekben találkozhatunk vele.
A meszes, laza, löszös, köves, törmelékes, homokos talajt kedveli, vízigénye közepes, de a pangóvizet nem tűri. Napos vagy félárnyékos helyre való. Leginkább sziklakertbe ajánlják. Termesztését magról való szaporítással (ősszel vagy kora tavasszal), esetleg tőosztással végezhetjük. Azt tudni kell, hogy a bolygatást rosszul viseli, ezért átültetése nem ajánlott.
Védett növény, nem gyűjthető! Gyöktörzsét – vizelethajtó, szívnyugtató hatóanyagai miatt – valaha nagy mennyiségben gyűjtötték. Közeli rokona, az erdélyi hérics, élőhelyeinek megszűnése, illetve az egykori mértéktelen droggyűjtés miatt mára végveszélybe került. Igen erősen mérgező hatású növény mind zölden, mind szárítva. Hatóanyaga a gyűszűvirágéhoz hasonló hatású glikozida, amely érzéstelenséget idéz elő. Az állatok legelés közben rendszerint otthagyják, és szárát a széna közül is kiválogatják.
Forrás: