25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

Milyen növényvédelmi problémái lehetnek a sütőtöknek?

Agrofórum Online

Segítségüket szeretném kérni. Milyen növényvédelmi problémái lehetnek a sütőtöknek? Hogyan védekezzünk ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A sütőtöknek, valamint a többi tökfélének, cukkininek és patisszonnak egyaránt ugyanolyan betegségei és kártevői vannak. A növényvédelmet már a vetés előtt meg kell kezdenünk, hiszen meg kell győződnünk a talaj pajoroktól, valamint drótférgektől való mentességéről. Talajfertőtlenítéssel (pl. teflutrin) számuk ugyan gyéríthető, de jobb az ilyen talajba tökféléket nem vetni, ugyanis fejlődő kis gyökérzetük a rágásukra nagyon érzékenyen reagál, fejlődésben visszamaradnak, súlyos esetben akár el is pusztulhatnak.

Az első növényvédelmi beavatkozást kb. a növények 5-6 leves korára kell időzíteni, hiszen ekkor már gyakran fennáll a veszélye egyes kórokozók fertőzésének. A kolletotrichumos és kladospóriumos betegségek tünetei a levélen, levélnyélen, valamint később az indákon és terméseken is megjelenhetnek. A betegségek mellett ebben az időszakban az intenzív levélnövekedés miatt a levéltetvek is elkezdhetik szívogatásukat. Terjedésüket feltétlenül szükséges megállítani, hiszen több mozaikvírus terjesztésével a növényeket tovább gyengíthetik. Az indák növekedési időszakában, főként csapadékos időjárás esetében kell tovább folytatni a védekezést a kórokozók ellen, valamint ilyenkor a lisztharmat megjelenésével is számolnunk kell (penkonazol). A levéltetvek jelenléte esetében pedig a továbbiakban is gombaölő- valamint rovarölő készítményekkel kombinált kezelést érdemes alkalmazni.

Virágzás és termésfejlődés idején csakugyan továbbra is fenn kell tartani a kórokozók elleni védelmet, mivel a virágok nyílása azonban folyamatosnak tekinthető, a méhekre nem veszélyes készítményeket kell alkalmaznunk.

A kémiai védekezés mellett a megelőzéssel, vagyis a vetésforgó betartásával, csávázott vetőmag beszerzésével, valamint a növénymaradványok eltávolításával is sokat tehetünk a betegségek megelőzése érdekében. Az optimális sor- és tőtávolság beállításával, a szellős növényállománnyal a betegségek mértéke ugyancsak mérsékelhető, valamint a lisztharmat terjedése az idősebb levelek levágásával egyaránt csökkenthető. 

Hatékony tavaszi rovarvédelem a repcében - különös tekintettel a piretroid-rezisztens repce-fénybogarakra

2018. február 26. 16:40

Az elmúlt évek zöldtrágya növényei és a repce vetésterületének növekedése magával hozták az állati kártevők felszaporodását.

Kertbarátok figyelem: őszi teendők a kertben novemberben

2023. november 7. 16:10

Idén az utolsó felhívást írom, még egy-két növényvédelmi teendőre felhívva figyelmüket. Elvégzésükkel már a jövő évi termést védik! - Ajánlás Zsigó György növényorvos tollából.

Permetezőgépek üzemeltetése

2022. április 14. 14:51

A megfelelő növényvédelem elvégzéséhez sok mindent kell elvégezni. Hogyan is kezdjünk hozzá?

A Bayer meghozta a döntést: nem kérvényezi az imidakloprid rovarölő hatóanyag megújítását

2020. február 8. 09:38

A Bayer közlése szerint a döntést nem volt könnyű meghozni. A vállalat minden tőle telhetőt megtett azért, hogy bemutassa, a hatóanyagot tartalmazó termékek mekkora jelentőséggel bírnak.