Milyen tünetei vannak a körte ventúriás varasodásának?

Agrofórum Online

Milyen tünetei vannak a körte varasodásának? Mit csináljak, ha már megjelentek ezek a tünetek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körte ventúriás varasodása (kórokozó: Venturia pyrina) a körtefák egyik legjelentősebb betegsége. A kórokozó által okozott tünetek nemcsak a leveleken, hanem a hajtásokon, virágokon és terméseken is kialakulhatnak, ezzel okozva minőségi és mennyiségi kártételt egyaránt. A levélen megjelenő kezdeti tünetek sárgászöld színűek, enyhén kidomborodók, később pedig sötétedő, bársonyos gyep borítja a foltokat. Súlyos fertőzés akár idő előtti lombhulláshoz is vezethet. A virágokon szintén kör alakban bársonyos gyep kialakulása tapasztalható meg. A terméseken létrejövő sötét színű varas foltok következtében deformáció, növekedésbeli visszamaradás, valamint a termés héjának parásodása is bekövetkezik. A hajtásokon kerek-ovális sárgászöld színű foltok mutatják a kárt, melyek később felszakadoznak vagy felhólyagosodnak. A varasodás okozója csak a hajtásokat, még nem fásodott részeket képes megfertőzni.

A védekezés tervezésében alapvető szerepet kap a megelőzés, hiszen a kialakult tüneteket megszüntetni már nem lehet, a permetezéssel a kórokozó terjedése korlátozható. A fertőzés forrásai a beteg leveleken, valamint hajtásokon kialakult foltok, ezért e részek összegyűjtésével és megsemmisítésével a következő évi fertőzés mértéke csökkenthető. Kiemelt szerepe van továbbá, a fás részeken való telelése miatt a rügypattanás előtt elvégzett réztartalmú szert is magába foglaló lemosó kezelésnek. Nagyobb mértékű elterjedésére főként csapadékos évjáratban kell számítani, viszont száraz évjáratban sem zárható ki megjelenése.

Megelőző jelleggel már a kihajtás után, egészen a virágzásig legalább két, de arra hajlamosító időjárás esetében akár három gombaölő szeres kezelés elvégzése is szükségessé válhat. Amennyiben a tünetek már megjelentek, hetente érdemes elvégezni a kezelést a továbbfertőzés megakadályozása érdekében (penkonazol, tebukonazol). A korábbi érésű fajták esetében ne csak a gyümölcsök leéréséig, hanem utána is fokozottan ügyeljünk a lombozat egészségi állapotának megőrzésére.

Hogyan védekezhetünk hatékonyan a körte varasodása ellen?

2024. június 30. 04:37

Hogyan védekezzek a körte varasodása ellen? A leveleken számos tünetet észrevettem már, viszont a termések épségét szeretném megóvni.

Mi okozza a körtefa kis termésein és levelein fekete foltok megjelenését?

2022. május 12. 04:05

Körtefámon virágzáskor a kis terméseken és a leveleken fekete foltok jelennek meg. Mi okozza ezt?

Milyen rezisztens almafajtát választhatunk a kertünkbe?

2019. december 20. 08:27

K. Ilona kérdése: Hallottam, hogy kaphatók már rezisztens gyümölcsfák a faiskolákban. Tudnának ajánlani ilyen almafákat? Érdemes ezeket ültetni?

Virágtripszektől a ventúriás varasodásig - Beszámoló a Növényvédelmi Tudományos Napokról

2018. március 8. 20:08

Megismerhettük a Monilinia fructigena elleni komplex környezetkímélő védekezési stratégiát és a ventúriás varasodás áttelelő konídiumai elleni védekezést szolgáló kórokozó modul alapelemeit.