Házikert

Még június végén is vethető zöldségek

Agrofórum Online

A jó kertész egész évben serényen dolgozik és azt lesi, hogy a már kiürült helyekre mit tud még vetni. Ezzel én is így vagyok, ezért összeszedtem pár növényt, amit még nyáron is ráérünk vetni.

Ahogy telnek a hetek a kertben, minden alkalommal egy-egy folt szabaddá válik. Hol egy fejes saláta kerül ki a helyéről, hol éppen a koriandert csipegettük már le teljesen. Ilyenkor a legpraktikusabb, hogy a helyére vessünk vagy ültessünk valami mást.

Miért érdemes az üresedő helyekre tenni más növényt? Egyrészt azért, mert így a talajtakarás is folyamatos lesz, másrészt miért is ne használhatnánk ki minden talpalatnyi helyet a veteményesben?

Vegyünk már kész cserepes palántát!

Ha nincs kedvünk vetni, akkor itt az idő bevetni a trükköt a kész növények vásárlásával. A kertészetekben is és a multiláncokban is rengetegféle cserepes palánta van ilyenkor még, de fűszerből szinte az év minden napján tudunk kész növényeket vásárolni.

Miután hozzászoktattuk a kinti fényekhez ezeket, csak aztán ültessük ki a kiüresedett helyekre: így került az én magaságyásomba is nemrégiben két tő oregánó és egy tő snidling!

Az uborkák is vethetők még! (fotó: Pixabay)

Mit vethetünk most még?

A rövid tenyészidejű csemegekukoricával sem vagyunk elkésve, bármennyire is furának tűnhet. Ráadásul palántaneveléssel készítve hamarabb utoléri magát, mint a magvetéssel az eredeti helyére vetett verzióban. Minden évben a kiment palánták helyét így töltjük fel június végén, előre palántaként nevelt csemegekukoricával.

Az uborkák is vethetők még!

Jó hír az uborkakedvelőknek, hogy sokszor, ha kimegy valahol már ültetett palántánk, vagy ürül ki hely, akkor frissen fészkes vetéssel uborkát teszünk a helyére. Akár talajon futtatva, akár támrendszerrel, az uborka nagyon praktikus “helykitöltő”, ráadásul ilyenkor indítom a rácsként elkészített zöldségkapukra is a tűzbabot és uborkát, ami jó párosítás, hamar befutja a kaput és a termések rendre a kapu belsejében fognak lefele lógva növekedni.

Törjük ki a paradicsom hónaljhajtásait és gyökereztessük meg!

Ha van egy jól beváltnak tűnő paradicsomfajtám és nem tudtam valamiért elegendő magot venni, akkor a kacsoláskor kitört paradicsomhajtásokat ilyenkor szintén ledugdosom a kiürült helyeken és meggyökeresítem. Így hamar új paradicsomtövek lesznek belőlük és hamarabb is teremnek, mintha magról vetettem volna nyár közepén.

Nálam a dughagyma az folyamatosan kerül a talajba, ahogy szedjük ki reggelizéseknél az előző sorokat, úgy kerül be az újabb kör, vetésforgó és minden nélkül, mert vegyes kultúrában termelünk, és így nem okoz ez problémát.

Szúrós levelek, piros bogyók, erős karakter

2025. december 27. 11:10

Szúrós levelek, fényes lomb, piros bogyók – a magyal megosztó, mégis izgalmas választás. Tudatos ültetéssel sokkal többet ad, mint gondolnánk.

15 téli madárbarát növény – így segítse a kert szárnyas lakóit a hideg hónapokban!

2025. december 27. 05:40

Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb téli madárbarát növényeket, amelyek nemcsak díszítenek, hanem életet is visznek a fagyos hónapokba.

Fehér virágok a fagyban: miért különleges a karácsonyi rózsa?

2025. december 26. 14:10

A karácsonyi rózsa akkor virágzik, amikor a kert többi része pihen. Megbízható, télálló és különleges megjelenésű évelő.

Amarillisz öntözése: itt rontják el a legtöbben

2025. december 25. 11:10

A túl sok és a túl kevés víz is végzetes lehet az amarillisz számára, de van biztos megoldás.

Eladhatatlan a csemegekukorica, mi segíthet?

F. Zoltán kérdése: Eladhatatlan a csemegekukoricám a csövek végén található barnás-zöldes lárváktól. Melyik kártevőről van szó és hogyan tudok védekezni ellene?

Újra kétségbeejtő a helyzet a csemegekukorica és zöldborsó ágazatban

2024. április 5. 15:40

Idén a csemegekukoricánál az lesz a kérdés, hogy támogatások nélkül sikerül-e nullára kihozni az egyenleget, míg a zöldborsónál már a nullához is 8 tonna/ha körüli hozamok kellenének.

Csemegekukorica: innen tudhatjuk, hogy már érett, és mehet a fazékba

2023. július 30. 16:10

Átlagon felüli termés lehet idén a csemegekukoricában, bár a hűvösebb tavasz miatt csak július második felében kezdődhetett el a betakarítás. A termelőknek a növekvő költségek és az erősödő kínai konkurencia okozhat gondot.

Milyen zöldségfajok alkalmasak másodvetésre?

2023. július 21. 04:39

Milyen zöldségfajok és hogyan nevelhetők másodvetéssel a kertben? Válaszukat előre is köszönöm!