Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A hibrid kukorica, a csemegekukorica és a cirok termésfokozása levélen keresztül

HED-LAND Hungária Kft.

Egy gazdálkodóval folytatott beszélgetés késztetett arra, hogy foglalkozni kellene a hibrid kukorica, csemegekukorica és a cirok tápanyagellátási problémájával.

Köztudott, hogy mindhárom növény esetében a kezdeti fejlődési stádiumban vannak gondok.

A hibrid kukoricánál a több frakcióban történő vetés, a virágzás összehozása, az öntözés által jelentkező kimosódás, míg a csemegekukoricánál az intenzív növekedés és a finom rostszerkezet, addig a cirok esetében a gyenge kezdeti fejlődés, gyomírtókkal szembeni fokozott érzékenység okozhat problémát.

Az említett kultúrák egyik közös jellemzője, hogy fokozottan érzékenyek a különböző biotikus és abiotikus stresszhelyzetekre. A hibrid kukorica a hőmérsékletre és a vízhiányra, a csemege a korai stádiumban támadó állati kártevőkre, a cirok az elhúzódó gyökérváltásra.

Éppen ezért mindegyik növénynél, időben és hatóanyagban más-más levéltrágyával, biostimulátorral tudunk segíteni a több és értékesebb termés elérésében.

Általános stresszoldó és regeneráló hatással bír a Hed Land Alga és Naturamin kombinációja 2 liter+0,5 kg/ha dózisban.

Ezt a kombinációt fagykár, rovarkártétel, vagy esetleges fitotoxikus hatás, jégkár bekövetkezése esetén jó eredménnyel használhatjuk.

A hibrid kukoricánál az eltérő vetésidőből fakadó frakcióvirágzás összehozása és a kezdeti bizonytalan gyökérváltás kivédése érdekében használjuk bátran a Zsémix 2 l/ha+ Naturamin 0,5 kg/ ha kombinációt.

A későbbi fejlődési szakaszban, rendre megjelenik a cinkhiány, amelyen 2 l/ha Alga és 0,5 l/ha Cinkmix kijuttatásával segíthetünk.

A cinkhiány jelentős növekedési problémát okoz, ezért nem szabad alábecsülni a jelenséget. Virágzás idején ismét megnő a foszforigény, ezért a Zsémix alkalmazása Bórmix kíséretében jelentősen növeli mind a virágzás, mind a kötődés, valamint a csíraképesség mértékét.

A csemegekukorica esetében más problémával nézünk szembe. Az intenzív növekedés miatt a szövetek fellazulnak, ezért a kártevők (bolhák, atkák, molyok) nagyobb stresszhelyzetet tudnak előidézni.

Feladata a szövetek, az immunrendszer erősítése, amire a kalcium és a Hed-Land Alga készítmények nyújtanak segítséget. Később a szemek cukortartalmának növelése érdekében, a virágzás és csőképződés idején 1,5-2 l/ha Bórmix adása, a molyok elleni Coraganes védekezéssel egy menetben lehet a megoldás.

Aki valaha is cirkot termelt, az tudja, hogy a cirok a kelést követően, rendkívül sérülékeny, hiszen a gyökérváltás ideje ennél az egyszikűnél a leghosszabb.

A gyomirtó szerekkel szembeni érzékenysége is kiemelkedő, ami pontosan egybeesik az előbb említett problémával.

A Zsémix 3 l/ha- os alkalmazását több kísérlet is pozitív módon ítélte meg. Képekkel bizonyítható a készítmény gyökérváltásra, gyökértömeg növelésére gyakorolt hatása.

További információkért keresse kollégáinkat:

Dunától keletre: Jámbor Zoltán    06-30/406-3634

Dunától nyugatra: Lengyel Lajos     06-30/605-0137

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Édes, roppanós, friss – a tökéletes főtt kukorica receptje

2025. augusztus 8. 16:10

A friss kukorica édes és illatos, de csak akkor, ha tudjuk, hogyan főzzük meg helyesen. Mutatjuk a lépéseket a tökéletes eredményhez.

Csemegekukorica: ehetik a házi kedvenceink is?

2024. szeptember 3. 09:40

Nekik másképp működik az emésztőrendszerük, mint a miénk, így ami nekünk finom nassolnivaló, nekik akár méreg is lehet.

Stabilan első Európában a hazai csemegekukorica szegmens

2021. augusztus 11. 11:00

A koronavírus járvány és a bizonytalan időjárás ellenére stabil a kereslet a magyar csemegekukorica iránt. A közkedvelt zöldségféléből idén 30 ezer hektárról mintegy félmillió tonnát takaríthatnak be a termelők. A termény többségéből különféle feldolgozóipari termékek készülnek, amelyek keresett exportcikkek. Jó hír a gazdáknak, hogy új fajták bevezetésével nagyban sikerült visszaszorítani egy, a növény hozamát csökkentő vírust, hangzott el a Syngenta kabai szakmai rendezvényén.

Másodvetés: Milyen zöldségfajok alkalmasak?

2023. július 21. 04:39

Milyen zöldségfajok és hogyan nevelhetők másodvetéssel a kertben? Válaszukat előre is köszönöm!