Szükséges a rózsát rovarölő szerrel permetezni?

Agrofórum Online

Kell a kerti rózsát rovarölő szerrel permetezni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rózsának számos kártevője ismeretes, viszont kifejezetten nagy problémát, károkat ezek közül csak kevés okoz. A legelterjedtebb kártevő a rózsákon a nagy rózsa levéltetű, mely a rózsák kihajtását követően már a friss hajtásokat gyengítheti szívogatásával. A levéltetvek a rózsatöveken telelnek át, évente több nemzedéket hoznak létre, változó számban ugyan, de egész tenyészidőszakban megtalálhatók a rózsákon. A növényeken való tojás alakban telelésük miatt ellenük akár tavasszal vagy ősszel végzett olajos lemosó kezeléssel is védekezhetünk. A kihajtás után deltametin, cipermetrin vagy flonikamid hatóanyagokkal is érdemes kezelni a töveket jelenlétük esetében, hiszen nem csak szívogatással gyengítik a növényeket, mivel vírusterjesztő tulajdonságuk sem elhanyagolható.

Szintén gyakori kártevőnek számít a rózsa-pajzstetű, mely akár a kaliforniai pajzstetűvel együtt is károsíthat. A rózsa-pajzstetű jelenlétét jelzik a fás részeken látható apró, fehér színű kerek pajzsok. Évente egy nemzedéke van, tojás és imágó alakban telel át a károsítás helyén. A kaliforniai pajzstetű pajzsa általában sötétszürke, a nőstény pajzsa kör, a hímé pedig ovális, kissé megnyúlt. Évente két nemzedéke van, telelése lárva alakban történik. A növények gyengítése mellett akár a vírusok terjesztésében is szerepe lehet. Védekezni legkönnyebben olajtartalmú készítményekkel lehet a telelő alakok ellen végzett lemosó kezeléssel. A vegetációs időszakban a kelő lárvák ellen lehet csak hatékonyan védekezni kémiai kezeléssel.

A rózsakabóca száraz és meleg nyarakon szaporodik fel nagyobb mennyiségben, mely szembetűnő károkat tud okozni. A levél fonáki oldalán szívogatnak, ennek hatására a színi oldalon apró, kivilágosodó, szinte fehér foltok keletkeznek, melyek elszórtan az egész levélre kiterjedhetnek. Évente három nemzedéke van, első nemzedéke károsít a rózsán, majd az ősz elején újra visszarepül a rózsára. Tojás alakban telel át a rózsatöveken, melyből származó nemzedék május elejére fejlődik ki, majd pedig átrepülnek az alma- vagy birsfákra ahol a többi nemzedéke fejlődik ki. A rózsahajtások kora tavaszi metszésével pusztíthatók el leghatékonyabban telelő tojásai.

Hogyan szabadíthatjuk meg a hibiszkuszt a levéltetvektől?

2022. november 9. 04:37

A hibiszkuszaink tele vannak virággal. Pár napja behoztuk őket, azóta tele vannak levéltetűvel is. Kérem, adjanak tanácsot, hogyan szabadulhatunk meg végleg a tetvektől?

Mik lehetnek a fehér, nyúlós, kiemelkedő csomók a szőlő fás részein?

2022. június 5. 04:36

Szőlőtőke fás ágain fehér, nyúlós, kiemelkedő csomók jelentek meg. Egy nap alatt. Még soha nem voltak ilyenek a szőlőn. Mik ezek, és mit tegyek velük?

Virágzás alatt permetezni?

2022. március 31. 10:37

Kritikus időszak jön a gyümölcsösök tekintetében: a virágzás. Ebben a vegetációs szakaszban több kórokozó is megfertőzheti a fáinkat, ezért fontos a megelőzésen túl a pontos időben történő kezelés is.

Mi lehetett a hiba a monília elleni védekezésben a kajszinál?

2024. április 18. 04:37

Kajszibarackfáim erősen moníliásak lettek, pedig rendszeresen permeteztem. A felsorolt permetezéseknél mi lehetett a hiba: rossz szerekkel végeztem, vagy nem megfelelő időben? Köszönöm válaszukat!