Miért szárad ki nyár közepén az uborka?

Agrofórum Online

Miért szárad ki minden nyár közepén az uborkám? A leveleken kezdetben barnuló foltosodás jelenik meg, mely egyre nagyobb mértékben terjed és a levél leszáradását okozza. Hogyan előzhetném meg ezt a problémát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborkát sajnos több olyan kórokozó is fertőzheti, melyek a nyár közepére akár a teljes állomány pusztulását és száradását okozhatják. Leggyakrabban a bakteriális, vagyis a pszeudománoszos fertőzéssel, valamint a peronoszpóra megjelenésével kell számolni az uborka termesztése során. A peronoszpórás betegség tünetei elsőször az idősebb leveleken jelennek meg. Ezek 3-5 mm nagyságúak, szegletesek, sárgás színezetűek, gyakran összeolvadnak. A foltok idővel beszáradnak a levél pedig a levélnyéllel együtt elpusztul. A pszeudomonászos betegség 3 mm-es, szögletes foltok kialakulását okozza, melyek kezdetben vizenyősek, idővel pedig kifehérednek. A foltok később bebarnulnak, de ki is szakadozhatnak.

Erős fertőzésre főként csapadékos és meleg nyarak alkalmával kell felkészülni, a nagyobb problémák kialakulását, vagyis a növénypusztulást elsősorban megelőzéssel lehet kivédeni.

A fertőzés forrásai lehetnek egyrészt a lehullott, előző évről maradt beteg levelek, valamint a vetőmagok is. Érdemes vetésre vagy ültetésre olyan területet választani, melyen az előző években uborkát vagy más kabakos növényt nem termesztettünk. A magokat megbízható helyről szerezzük be, és ne fogjunk magot olyan termésből, mely nem egészséges! Készítsünk a növényeknek támrendszert, hiszen ezzel a növény leveleinek csapadék utáni gyorsabb felszáradása is biztosítható, valamint a növényvédelemi kezelések is nagyobb hatékonysággal végezhetők el! A fertőzések kialakulásához elegendő lehet akár néhány óra levélfelület-nedvesség is, ezáltal ajánlatos kerülni az öntözések alkalmával a lombozat nedvesítését, vagyis próbálni kell a növényeknek csak a tövi részére kijuttatni a vizet.

A pszeudomomászos betegség ellen a kémiai védekezéssel csak megelőző jelleggel érhetünk el eredményt, így ezt már 2-3 lombleveles korban érdemes lehet elkezdeni és legalább 10 napos vagy kéthetes időközökkel ismételni a kezelést (réztartalmú készítményekkel).

A peronoszpóra esetén már rendelkezésre állnak olyan fajták, melyek a betegségnek ellenállnak. A nem ellenálló fajtákat már palántakorban, valamint a kiültetés után egyaránt szükséges rendszeresen permetezni a károk megelőzése érdekében. A betegség kialakulásakor, valamint hidegebb időszakokban válasszunk inkább felszívódó hatóanyagot tartalmazó készítményt (pl. difenokonazol), de a bakteriális betegség ellen használható kontakt réz hatóanyag egyaránt hatásos a peronoszpóra ellen is.

Eltűnhetnek az erdélyi zöldségek a piacokról?

2023. január 5. 11:41

Nehéz helyzetbe hozta az erdélyi zöldségtermesztőket a mezőgazdaságot sújtó inputanyag- és energiaárrobbanás. A gazdák és szakemberek a helyi termékek védelmét sürgetik az önkormányzatok által fenntartott piacokon.

Freshfel Europe az egészségesebb étrendért

2021. augusztus 10. 06:38

A gyümölcs- és zöldségtermelés jelenleg az uniós agrárpolitikai költségvetésnek csupán 3-5%-át kapja, miközben az összeurópai mezőgazdasági értéknek legalább 20%-át ezek az ágazatok adják.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Mivel bűvölte el az embereket a zeller?

2024. május 11. 12:10

Érdemes a hazánkban a mai napig kedvelt zöldségnövény, a zeller érdekes fordulatokban gazdag történetével jobban megismerkedni.