Mikor szedhető le a fűszerpaprika termése?

Agrofórum Online

Idén először ültettem kertembe fűszerpaprikát. Mikor szedhetők le a termései?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fűszerpaprika érésének pontos ideje időben nehezen határozható meg, hiszen az érés idejét több tényező is befolyásolja. Első körben legfontosabb a fajta tulajdonsága, de a víz- és tápanyag-ellátás, a hőmérséklet, az állománysűrűség ugyancsak hatással van a szedés optimális idejére. Fontos lenne tudni, melyen fajta is található meg kertjében, hiszen a rövidebb tenyészidejű, illetve determinált, féldeterminált növekedésű fűszerpaprika-fajták érése hamarabb következik be. A termések optimális minőségi tulajdonságainak kialakulása a folytonos növekedésű, hosszú tenyészidejű fajták esetében azonban csak későbbre tehető.

A növények szaporításának módja egyaránt befolyásoló tényező, hiszen a helyre vetett állományok termései általában 2-3 hetes késéssel kezdik el a megfelelő minőségi követelményeket elérni palántázott társaikhoz képest. Az első szedésre általában szeptemberben szokott sor kerülni, mely termésekre jellemző, hogy minőségi paraméterei, vagyis szárazanyag- és festéktartalma kedvezőbb, mint a később, csak októberre beérő paprikák esetében. A determinált és féldeterminát növekedésű fajtákra általában koncentráltabb érés jellemző, vagyis a szedés egy-két alkalommal elvégezhető, de a folytonos növekedésű fajták esetében akár háromszori szedés is szükséges lehet. Leszedni csak a teljesen bepirosodott, fajtára jellemző méretű és színezetű termést érdemes.

A leszedett terméseknek szükségük van még utóérlelésre, mely folyamat kb. egy hónapig tart. Ezalatt az idő alatt még a bogyók légzése intenzív, tehát a színanyagok képződése bennük még folytatódik. A leszedett termések utóérlelésének a helye alapvetően meghatározza azt, miként is megy végbe bennük ez a folyamat. A legintenzívebb festékképződés a füzéres utóérlelési módszerrel érhető el, de ilyenkor, az őszi időjárástól függően akár penészedés is kialakulhat, így a folyamat végeztével a termések kiválogatása is szükségessé válhat. Az utóérlelést követően a késztermék előállításához a fűszerpaprikák szárítására, majd pedig őrlésére is szükség van.

500 millió forint feletti támogatást kap a fűszerpaprika ágazat

2019. március 13. 06:16

A fűszerpaprika vetésterülete visszaszorulóban van, a termesztők jövedelmezősége pedig kritikus szintre csökkent, éppen ezért az Agrárminisztérium számos forrásból nyújt támogatást az ágazatnak.

Agrár Hungarikum szakmai kerekasztal-beszélgetés: Hogyan tovább fűszerpaprika-termesztés?

2022. szeptember 13. 08:36

A fűszerpaprika, mint hungarikum különösen fontos a kalocsaiak számára, nem véletlenül van speciális vetőmag- és szárítási költségtámogatás hozzá, de az elmúlt években kiírt kertészeti pályázatok jelenthetik a legnagyobb segítséget a technológiai megújuláshoz.

A fűszerpaprika-termesztés csak technológiaváltással lehet versenyképes

2022. szeptember 10. 09:37

Fajtanemesítésre, kutatásra, technológiaváltásra van szükség a nagyobb termésmennyiség eléréséhez és a gazdaságos termeléshez a fűszerpaprika-termesztés esetében is.

A fűszerpaprika-termelők ismét igényelhetik a csekély összegű támogatást

2019. május 3. 10:50

A támogatás összegét a kérelmező rendelkezésére álló szabad mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével határozza meg a Kincstár.