Zöldség
Fizetett tartalom

5 zöldség, ami télen is termeszthető

STIHL

Ősszel sem kell üresen hagynunk a konyhakert ágyásait. Az ágyásban maradt káposztaféléket, például a leveles kelt és az olyan levélzöldségeket, mint a spenót, a mángold vagy az áttelelő saláta nem kell ősszel eltávolítanunk a kertből, sőt a fokhagyma dughagymáit is egész ősszel duggathatjuk.

Magaságyás – fotó: Shutterstock

A tél folyamán sem kell lemondanunk a konyhakertben termesztett zöldségekről, fűszernövényekről, de hogy ne érjen minket csalódás, csak olyan növényeket válasszunk, amelyek jól tűrik a téli időjárás viszontagságait.

A télálló spenótot, sóskát, mángoldot nem kell ősszel kiszedni a talajból, de ugyanígy a legtöbb káposztaféle (például leveles kel, bimbós kel) is jól bírja a hideget. A salátafélék közül a téli porcsin, a rukkola és a madárbegysaláta mellett az áttelelő saláta is sokak kedvence a hideg, téli hónapokban. A fűszernövények termesztésével sem kell teljes mértékben felhagynunk télen, hiszen jól tűri a hideget a petrezselyem, a metélőhagyma és a zeller is.

Fodros kel – fotó: Shutterstock

Leveles kel

Sokak fodros kel néven ismerik a leveles kelt, de egy biztos, az egyik legjobb hidegtűrő zöldségféle a konyhakertben. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy bizonyos fajtái akár 80-90 cm magasra is megnőnek, nagyon mutatósak. A leveles kel vitaminokban- és ásványi anyagokban kifejezetten gazdag, de nagy mennyiségben tartalmaz karotinoidot, omega-3 és omega-6 zsírsavakat is.

Érdekessége, hogy bár a káposztafélék családjába tartozik, a legtöbb káposztafélével ellentétben nem növeszt fejet. A leveles kel vetőmagokat 1-1,5 cm mélyen vessük el, a vetés ideális ideje májustól augusztusig tart. Az ideális sor- és tőtávolság 30×50 cm. A betakarításkor fontos tudnivaló, hogy mindig csak a levelek egyharmadát szedjük le, mert így fog tudni egészen kora tavaszig életben maradni.

Spenót

Gyakorlatilag egész évben termeszthető a spenót, amelynek az erőteljes növekedéshez laza, tápanyagban gazdag, nedves talajra van szüksége. A spenót vetőmagokat 2 cm mélyen ültethetjük szabadföldbe 10×20 cm-es tő- és sortávolságra. A vetés után körülbelül hat héttel már szedhetőek a zamatos levelek. A téli termesztésre vásároljunk olyan vetőmagot, amely kifejezetten télálló. Az ilyen, átteleltetésre alkalmasak fajták akár a -15 °C-ot is károsodás nélkül elviselik. A spenót azért is kedvelt zöldségféle, mert vízigénye alacsony, a legtöbbször öntözés nélkül is termeszthető.

Fokhagyma – fotó: Shutterstock

Fokhagyma

A tél egyik legfontosabb szezonális zöldsége a fokhagyma, amelynek rendszeres fogyasztása számos pozitív élettani hatással bír. De a fokhagyma a konyhakertben is nagyon hasznosnak bizonyul, mert a legtöbb konyhakerti zöldség sokkal egészségesebben fejlődik a közelében, ugyanis számos kórokozót, kártevőt távol tart a veteményestől. A fokhagyma kora tavasszal vagy ősszel is elduggatható. A dughagymák vásárlásakor sérülésmentes, duzzadt hagymákat válasszunk.

Az ősszel, fagymentes időben elültetett fokhagyma már a tél végén fogyasztható, zöld levelei sok vitamint- és ásványi anyagot tartalmaznak. A fokhagymagerezdeket 10-15 cm-es távolságra dugjuk egymástól 4-6 cm mélyen.

Téli porcsin

Remek hidegtűrő képességéről ismert a vitaminokban gazdag, egyéves téli porcsin, amelynek zsenge leveleit egész télen szüretelhetjük. A dekoratív megjelenésű növény frissen és főzelékként fogyasztva is igen kedvelt. A talaj iránt nem igényes, könnyen termeszthető zöldségféle. Apró magjait sekélyen ültessük, a magokat csak vékony földtakaró fedje. Kifejezetten ősszel és télen érdemes elvetni, mert a magok 10-12°C alatti hőmérsékleten kezdenek csírázni.

Saláta – fotó: Shutterstock

Áttelelő saláta

Magas vitamin- és ásványi anyag-tartalmáról ismert az áttelelő fejes saláta, amely az egyik legkedveltebb alacsony hőigényű zöldségféle, leveleinek színe lehet világoszöld, mélyzöld, alakjuk visszás tojásdad. Az áttelelő saláta magjai 1-2 °C-os hőmérsékleten kezdenek csírázni. A palántákat még a fagyok előtt ültessük ki szabadföldbe, az ültetés után a palántatöveket takarjuk szalmával, száraz levelekkel, de még jobb, ha az ágyások tetejére fóliasátrat teszünk. Az áttelelő saláta esetében az ideális sor- és tőtávolság 30×20 cm.

+ 1 tipp

Ha van egy kisebb üvegházunk vagy fóliasátrat teszünk az ágyások tetejére, még több zöldségfélét, fűszernövényt termeszthetünk a tél folyamán. A konyhakert ágyásait üveg- vagy PVC lappal, vagy akár egy fém- vagy fakeretre kifeszített átlátszó fátyolfóliával is takarhatjuk.

A zöldhagyma hajtatása: fólia alatt a fagyot is elviseli

2024. december 11. 11:10

Vannak, akik már ősszel talajba duggatják, és a tél folyamán fóliát húznak rá, a hideg, nagyobb fagyok beállta előtt fóliával betakarják.

Növénytermesztés egész évben: így építsünk walipinit!

2024. december 11. 06:40

A hagyományos, felszín feletti üvegházakkal ellentétben a walipini üvegház a föld természetes szigetelését és a napenergiát használja.

16 zöldség, amit télen is termeszthetünk

2024. december 5. 06:40

A tartós hideg hatására a növények anyagcseréje lelassul, és a cukor, valamint más ízanyagok a levelekben, gyökerekben és gumókban halmozódnak fel.

Fóliasátrak saját célú zöldségellátásra, II. rész – Fóliatípusok, tartozékaik, építésük és üzemeltetésük

2024. december 4. 11:40

Építésnél ügyeljünk arra, hogy a széllel, viharokkal szembeni biztonságot csak a tökéletesen megfeszített fólia adja!

Hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket?

2023. február 27. 04:36

Kérem segítségüket abban, hogy hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket? Mire kell figyelnünk a tervezés során?

A magaságyások feltöltése – költséghatékonyan!

2023. február 3. 14:23

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit egy új kertésze feltehet, hogy hogyan töltsünk fel egy új magaságyást úgy, hogy közben még pénzt is spóroljunk.

5 érv, hogy esőkerttel oldjuk meg a vízelvezetést

2023. augusztus 24. 06:40

Az utóbbi időben egyre több kertbe tervezünk esőkerteket. Nem is véletlen, hiszen rengeteg előnye van az esőkertnek, főleg, ha jól sikerül a kivitelezés.

Kerti kalendárium - márciusi teendők a házikertben

2020. március 15. 06:36

Lebilincselő hónap a március, tele meglepetésekkel, amiből reméljük, idén a legtöbb pozitív lesz. Használjuk ki a kerti munkákhoz alkalmas időjárást ebben a hónapban is, lássunk neki a gyümölcsös, a veteményes és a dísznövények körüli teendőknek!