Megelőzhető valahogyan a tuja barnulása?

Agrofórum Online

Nagyon szép tujasövényem van, de az utóbbi időben elkezdődött egy-egy növény barnulása. Valahogyan megelőzhető a további barnulás?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tuják barnulása sajnos évek óta hazánkban is nagyon gyakori jelenségnek számít. Főként a nyár végi, ősz eleji időszakban válnak láthatóvá ezek a kellemetlen, cseppet sem dekoratív tünetek. A probléma kezdetben még kevésbé észrevehető sárgulások formájában mutatkozik meg, majd csak később válik szembetűnővé a pikkelylevelek barnuló elhalása. A tuják pikkelyleveleinek lehullása, barnulása a természetes folyamat része is lehet, mely a belső, idősebb leveleket érinti, de a legtöbb esetben a növény gyengülése, kondíciójának romlása áll az említett tünetek kialakulása mögött. A fák belsejében kialakuló barnulás és levélhullás az elöregedés részeként, de fényhiány következtében egyaránt kialakulhat.

A tujáknak köztudottan nincsen kedvére hazánk változó klímája, így a csapadék hiánya, annak egyenetlen eloszlása, és a nyári aszályos levegő szárító hatása, a forró nyári levegő sem. A csapadék és öntözés hiányát a törzshöz közeli levelek barnulása mutatja meg leghamarabb, vagyis ebben az esetben a legalsóbb ágak alapi részéről indulnak az elváltozások. A szárazság miatt létrejövő tünetek gyorsan képesek egészen a fák csúcsi részéig tartó barnulás formájában is megmutatkozni, a fák súlyos mértékű kiritkulását okozni.

Több kiváltó ok akár együtt is gyengítheti kedvenc tujánkat, így a kondícióját vesztett növény kiváltképp fogékonnyá is válhat a különböző betegségekre. A kórokozó eredetű betegségek megjelenése a hajtásvégi levelek barnulásán mutatkozik meg elsőként. A didimaszcellás barnulás esetében a növény alsó részén kezdődik az elhalás, míg a kabatinás hajtás- és ágpusztulása során sokszor egész hajtások és ágak elhalása következik be. A pesztalóciopsziszos hajtás- és ágpusztulás jelenléte az előzőekhez hasonló tünetek megjelenését okozza.  

A védekezés lehetőségei

A tuja egészségének, így szépségének megőrzése szempontjából a legfontosabb, hogy a növényünknek a megváltozott környezeti hatások mellett is biztosítsuk a számára kedvező feltételeket. Elengedhetetlennek mondható tehát a tuják egyenletes, minden évszakban történő öntözéséről gondoskodnunk. A nyári forró napokon reggeli öntözéssel, a lombozat párásításával segíthetünk fáinknak, de kiemelt szerepe van a tápanyagok kellő ellátásának is. Gombás eredetű fertőzés esetében a tünetes részek lemetszésével, a fák lemosó kezelésével is akadályozhatjuk azok terjedésének ütemét.

Kiemelt kép: Pixabay

Újra túlszaporodott a mezei pocok

2020. február 5. 05:41

A mezei pocok elleni védekezés akkor hatékony, ha rendszerbe foglalva, előrejelzésre és megelőzésre alapozva hajtják végre.

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Mi okozza gubancos, rojtos gubacsok kialakulását a vadrózsán?

2020. január 17. 05:37

J. Anikó kérdése: Csipkebogyó gyűjtése közben a vadrózsa bokrokon érdekes gubancos, rojtos gömb alakú képleteket láttunk. Mik azok, mik okozzák?

Mi lehet a diófa törzséből kifolyó olajszerű anyag?

2023. január 29. 10:38

Szeretném megkérdezni, hogy a diófánk törzséből kifolyó anyag, ami olyan, mint a fáradt olaj, mármint színre, mi lehet, és hogyan lehetne segíteni a fán?