Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Megbízható Syngenta napraforgó hibridek: extrém évjáratokban is

Syngenta Kft.

A napraforgó pozíciója a növények között javuló tendenciát mutat, éppen ezért – becsléseink szerint – 2025-re jelentős növekedés várható a napraforgó vetésterületében. Emellett idén megugrott az igény a magas olajsavas hibridek iránt.

Ennek következtében a HO hibrideink többsége már kifogyott, és a még elérhető hibridek is csak igen korlátozott mennyiségben állnak termelőink rendelkezésére.

A linolsavas hibridek szinte még mindegyike elérhető, de a készletek itt is egyre gyorsabban fogynak. Éppen ezért arra bíztatunk mindenkit, hogy mielőbb rendeljék meg a vágyott hibridet, ha még ezt eddig nem tették volna meg.

Az alábbi eredményekkel szeretnénk segíteni a döntéshozatalban azoknak, akik még nem tették le a voksukat a kívánt hibrid mellett!

Magas olajsavas Syngenta napraforgó hibridek

Az SY Barilio HO Clearfield ® hibridünket már ismerhetik, mely esetében fontos hangsúlyozni a hibrid kiemelkedő stressztűrő képességét, ami ráadásul egy alacsony nitrogén igénnyel társul.

A túlzott N ellátás a termésszintre és az olajtartalomra is negatívan hathat, így elengedhetetlen, hogy tudjuk mi van a talajban. Jelenleg a legrészletesebb talajvizsgálati módszer ami elérhető a piacon az InterraScan®. Ha szeretne többet megtudni erről az innovatív eljárásról, ide kattintva megteheti.

Amennyiben már tudjuk miből mennyi van a talajunkban, a következő lépés a megfelelő és okszerű tápanyag-utánpótlás megtervezése. Ebben a Cropwise Syngenta a Nutrition Program nyújt segítséget. A részletekről területileg illetékes kollegáink tudnak felvilágosítást adni.

Az SY Barilio további hibrid specifikus igénye, hogy nem szereti a korai vetést. Mindenképpen javasolt megvárni, hogy a talaj stabilan elérje a minimum 10 °C-os hőmérsékletet. Emellett a túlsűrítése sem ajánlott, a beállt tőszáma 50-54 ezer között az optimális.

A teljesség igénye nélkül pár eredmény a 2024-es évből. A Nébih független kísérleteiben az SY Barilio az első helyen végzett 11 helyszín átlagában 3,53 t/ha-os eredménnyel a csoportjában (IMI korai kezelt).

Az SY Barilio 3,61 t/ha-os eredményt produkált, mellyel a kategóriájában (HO CL hibridek) szintén a legjobbnak bizonyult
Az SY Barilio 3,61 t/ha-os eredményt produkált, mellyel a kategóriájában (HO CL hibridek) szintén a legjobbnak bizonyult

A magasolajsavas hibridek tekintetében meg kell említenünk a méltán népszerű Express®-toleráns hibridünket a Subeo-t.

A Syngenta évekkel ezelőtt elindította 6 tonna programját, hogy a napraforgóban lévő magas genetikai potenciál kiaknázását költséghatékony módon segítse a termelőkkel szorosan együttműködve, melyről többet is meg tudhat ide kattintva.

Ennek a programnak a minden évben megrendezésre kerülő terményverseny adja a keretét, amiben 2024-ben 45 termelő vett részt, egyenként 20 ha-os területtel. Ellenőrzött betakarítási körülmények között a Subeo hibridünk 5,25 t/ha-os eredménnyel (6 ha átlagában) a verseny országos győztese lett öntözetlen kategóriában.

Kiemelnénk továbbá egy üzemi fajtasort, ami Dalmandon lett beállítva. Ahol 24 hibrid összehasonlításában (4 Syngenta és 20 versenytárs hibrid) a Subeo 4,14 t/ha eredménnyel az első helyen végzett.

A Syngenta az idei évtől egy nagyon erős “mester hármassal” áll a termelők szolgálatában az Express®-toleráns HO szegmensben. A Subeo mellett a Suviedo és a Suliano hibridek is kiemelkedő terméspotenciállal és kiváló tulajdonságokkal bírnak.

Linolsavas Syngenta napraforgó hibridek

Áttérve a linolsavas hibridekre és azon belül a Clearfield Plus® szegmensben a SY Michigan CLP egy igazi vegetatív típusú hibrid.

A vegetatív hibridekről általánosságban elmondható, hogy nagyobb testűek, kicsit hosszabb tenyészidejűek, nem kedvelik a sűrítést és ami a legfontosabb: magasabb stressztűrő képességgel rendelkeznek.

Ez azt jelenti, hogy a stressznek kitettebb körülmények között, gyengébb adottságú területeken is biztonsággal termeszthetőek.

Az SY Michigan CLP a Syngenta demonstrációs kísérletekben a 2024-es évben nagyon szépen szerepelt – melyek közül csak egy eredményt említve – kabai kísérletünkben 4,5 t/ha terméseredményt produkált.

Emellett Csátalján a Syngenta fejlesztői mezoparcellás kísérletében 21 hibridből, melyben 8 versenytárs hibridet is vizsgáltunk, 4,18 t/ha eredménnyel az első helyen végzett. Érdemes kiemelni, hogy napraforgó esetében itt a hivatalos megyei átlag 1,95 t/ha.

Végül, de nem utolsó sorban térjünk rá az igazi nagyágyúra, ami nem más, mint a Sureli. Ez a linolsavas Express-toleráns® hibrid az elmúlt években méltán vált az egyik legnépszerűbb hibridünkké. Terméspotenciálban egy igazi csúcshibrid, a határ mondhatni a csillagos ég.

A Nébih független kísérleteiben 11 helyszín átlagában (SU középérésű kezelt csoport) 3,96 t/ha eredményt ért el, ezzel a legjobban teljesítő hibrid lett úgy 2024-ben, mint a bevezetése óta minden évben. Emellett a KITE kísérleteiben 7 helyszín átlagában 5,13 t/ha terméshozamával megelőzte az összes vetélytársát.

Ugyan terjednek olyan információk, miszerint bőven áll vetőmag a termelők rendelkezésére, azonban ez sajnos ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot. Hiszen minden területnek meg van az a hibridje, ami az adott tábla adottságai között a legjobb teljesítményt biztosíthatja.

Ennek kiválasztásához nyújt segítséget termelőinknek a Cropwise Seed Selector hibrid választó alkalmazásunk.

Mivel a napraforgó vetőmag készletek gyorsan fogynak, minden kedves termelőnket arra bíztatunk, hogy mielőbb hozza meg döntését és rendelje meg a forgalmazójától a vágyott hibridet – ha eddig még nem tette volna meg –, hogy biztosítani tudjuk az időben történő kiszállítását! 

Sziegl Péter
Vetőmag fejlesztőmérnök

Az Express®-toleráns hibridek esetében az Evorelle Express* felülkezelést nem javasoljuk, az esetleges felhasználás során fellépő fitotoxikus tünetekért a felelőséget nem vállaljuk!

Evorelle Express az FMC bejegyzett márkaneve.

Express® az FMC bejegyzett védjegye.

Clearfield® a BASF bejegyzett védjegye.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

A párás, meleg időjárás kedvez a kórokozók és a kártevők felszaporodásának

2019. június 24. 10:53

A májusi bőséges csapadék után eddig júniusban is az átlagosnál több eső esett. A rendszeresen visszatérő esők okozta páradús levegő rendkívüli módon kedvez a kórokozók felszaporodásának és terjedésének.

Taposástól a rágásig – Vadkár napraforgóban

2022. január 11. 08:58

A vad természetesen a napraforgót sem kíméli, a mezei nyúl, a fácán, a galambok kifejezetten kedvelik az olajos növényünket, amit a nagyvad fajaink is előszeretettel látogatnak, taposnak, rágnak az apró növényektől a tányérokig.

Növénytermesztés Képgaléria

A napraforgótermesztés kulcsa 2021-ben is a növényvédelmi technológia

2021. április 7. 04:46

A napraforgóhibridek kiválasztása előtt mérlegelnünk kell, hogy területünk gyomviszonyai mellett mire számíthatunk tavasszal, hiszen a vetőmag kiválasztásával egyidőben el is dől a tavaszi gyomirtási technológiánk is.

Bevált eljárások és új fejlesztések a Corteva bemutatóin

2019. augusztus 1. 19:04

Az előd vállalatok gyakorlatát követve az újonnan alakult Corteva Agriscience is megszervezte ez év júniusában az ország több helyszínén szántóföldi növényvédelmi tanácskozásait és bemutatóit az új termékek és technológiai javaslatok ismertetésére. Írásunkban a Rádpusztán elhangzottakat foglaljuk össze.