Növényvédelmi előrejelzés

Már általános a kukoricamoly fertőzés

Agrofórum Online

Az elmúlt időszak időjárását a változékonyság jellemezte. A nappali és az éjszakai hőmérséklet egyaránt visszaesett, napközben kiszámíthatatlan eloszlásban kisebb- nagyobb záporok, zivatarok alakultak ki. Helyenként a csapadék jeget is hozott, károkat idézve az aratandó kalászos gabonában és más növénykultúrákban.

Az őszi árpát és a repcét már learatták, a búza java része is a magtárakba került, jó ütemben halad a tarlóhántás is. Kellő talajnedvesség mellett gyors árvakelés kialakulására lehet számítani.

A kukorica állományok állapota a korábbi csapadékos időszak miatt jónak mondható. Gyomosodás inkább csak a táblaszélekre jellemző, de több helyen a gazdák körbekaszálással tisztítják meg a táblaszéleket is a gyomoktól. A korai rajzáskezdet miatt napjainkra általánosnak mondható a kukoricamoly fertőzés.

Kukoricamoly kártétele

Sokszor a növények 50 %-a is fertőzött a kártevő hernyójával, ami a közvetlen terméskiesés mellett az érés előtti állapotban a szárak törésével fenyeget, melyhez elegendő egy erősebb szeles nap is. A hernyók most még a szárban tartózkodnak, de a csőkezdemények kifejlődése után azokat is meglátogatják. Ilyenkor az érett cső letörhet a szárról, amit már a kombájn sem képes learatni. Eddig még kevés gyapottok bagolylepke hernyó telepedett be a kukoricacsövekbe, pedig korán jelentkeztek az első lepkék, eddig elmaradt a tömegszaporodás.

Kukorica gyapottok bagolylepke hernyója

Minden esetre folyamatosan figyelni kell a kihelyezett feromon csapdák fogási anyagát, nehogy meglepetés érje a termelőket, akárcsak az amerikai kukoricabogár esetében, mert a kirajzó bogarak egyre nagyobb tömegben telepszenek a kukorica csövek bajuszára. Több fotó jelezte, hogy más, virágzó növényt is meglátogatnak érési táplálkozás céljából peterakás előtt, nem kizárólagosan kukoricán táplálkozva kezdik imágó életüket. A kukorica levelein táplálkoznak a kirajzott vetésfehérítő bogár imágók is, de ők hamarosan nyugalmi állapotba vonulnak, levélhámozgatásuk inkább látványos, mintsem különösebben káros.

A napraforgó már régóta virágzik, mely jó jel a méhészek és a gazdák számára is, ugyanis így több idő áll rendelkezésre a teljes tányér megtermékenyülésére. A méheknek végre jó a virágzási időszak a katasztrofális akácvirágzás után. A korábbi, kórokozóknak is megfelelő időjárás ellenére növénykórtani szempontból kedvező a helyzet. Kevés fertőzött növényt látni, pedig fejlettek az állományok, páradús a mikrokörnyezet. Elvétve található néhány szklerotíniától elhervadt növényt, de más kórokozó tüneteit egyelőre nem lehet látni.

Napraforgó szklerotíniás tőhervadása

A száron és a leveleken jelentkező diaportés, fómás, alternáriás, makrofominás tünetek megjelenésére egyelőre még várni kell.

Napraforgó diaporte tünete

 

Napraforgó alternária száron

 

Napraforgó fómás fertőzés

Úgy tűnik, hogy a megfelelő vetésváltás és a korai, preventív állományvédelem, magas biológiai hatékonyságú készítményekkel képes elodázni az első tünetek megjelenését. Ennek ellenére nem hanyagolható el a napraforgó tányérok védelme, mert az már a termés védelmét szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kártevők és kórokozók nyomása alatt – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2025. március 13. 11:10

A gabonafélék bokrosodása megkezdődött, a repce fejlődése is lendületet vett, a tőlevélrózsából megindult a szár megnyúlása.

Lemosó permetezés: mikor és mi ellen nyújt hatékony védelmet?

2025. március 12. 14:30

A lemosó permetezés ideje már bőven itt van. Milyen kórokozók ellen, és mikor nyújt védelmet?

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Újra pluszban a búza

2020. április 6. 06:46

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet.

Újabb mínuszos nap a gabonapiacokon

2020. április 16. 08:02

A kukorica a legközelebbi, a júniusi határidő tartotta értékét és tonnánként 163 eurós szintre került a kurzus. A következő két határidőnél mind a négy fontos agrártermék ára csökkent Párizsban.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: optimális az időpont a gyomirtásra

2023. április 19. 09:38

Az elmúlt héten tovább folytatódott a változékony, esővel tarkított áprilisi időjárás.

Repcevetést megelőző talajmunkák – Tarlóhántás, szántás, elmunkálás, tömörítés

2019. július 24. 06:55

 Az őszi káposztarepce sikeres termesztése nem képzelhető el jó minőségben elvégzett alapozó talajmunkák hiányában. A repce a növényvédelem mellett ugyanis a talaj kultúrállapotára is kifejezetten igényes növény.