Melyik uborkafajtákat érdemes a kertben termeszteni?

Agrofórum Online

Szeretném a válaszukat kérni arra vonatkozóan, hogy milyen uborkafajtát érdemes a kertben termeszteni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A többi zöldségfajhoz hasonlóan, az uborkának is több fajtája fellelhető a piacon, melyet szaporítás céljából meg lehet vásárolni. Akár palántáról, akár magról szaporítjuk az uborkát, fajtáik közül számos tulajdonság alapján van lehetőségünk választani. Elsősorban érdemes olyan fajtát termeszteni, mely kerti körülmények között is jól tud teremni. Számos kereskedelmi fajta már olyan tulajdonsággal is rendelkezik, hogy rajtuk túlnyomó többségben nőivarú virágok képződnek. Ezek porzót csak kevesebbet tartalmaznak, hiszen azok termést nem érlelnek. Túlnyomóan nővirágú fajták pl. a Perez F1, Mohikán F1, Kolombusz F1, Megyer F1 stb.

A nemesítésnek köszönhetően már olyan fajták is rendelkezésre állnak, melyek magnélküliek, terméshozásukhoz hím virágokra nincsen szükség, így tisztán nővirágot hoznak csak egyedeik (pl. Salamandra F1, Tristan F1). A kevesebb, vagy hím virágokat egyáltalán nem hozó fajtákra a nagyobb termésmennyiség is jellemző, mely kifejezetten jó tulajdonság a fajtaválasztás szempontjából.

Azt sem árt átgondolnunk, milyen céllal szeretnénk az uborkát termeszteni, mit szeretnénk terméséből készíteni. Általánosságban kerti körülmények között a beraknivaló, vagyis konzerv uborkafajták termesztése terjedt el, melyet kovászolni, de frissen fogyasztani is lehet. Fontos tulajdonsága a termés szempontjából a szőrözöttség, tüskésség is, melyet könnyű lemoshatóság, eltávolíthatóság kell, hogy jellemezzen. A keseredésre való hajlam sem mindig a rossz körülményektől alakul ki. Adódhat a fajta rossz tulajdonságából egyaránt, így erre ugyancsak érdemes ügyelnünk.

A termésmennyiség és minőség mellett a növény betegséggel szembeni ellenállóságának is nagy jelentősége van, hiszen ezzel javul a termés biztonsága, és nem mellékesen akár jó pár permetezést is meg tudunk magunknak spórolni. Számos fajtának van már rezisztenciája vagy toleranciája a legjelentősebb uborkabetegségek, mint a peronoszpóra, és/vagy lisztharmat ellen.

Az olyan fajták, melyek nagyobb termőképességet, illetve többféle betegséggel szembeni ellenállóságot is nyújtanak, általában magjaik, illetve már előnevelt palántáik is drágábban vásárolhatók meg. A jó fajta azonban termőképességével és terméseinek minőségével egyaránt meghálálja a kezdeti, akár nagyobb összegű ráfordítást is, így érdemesebb az ilyen fajták közül választani, abból vásárolni.

Kiemelt kép: Pixabay

Uborka termesztése kezdőknek

2024. június 13. 08:40

Amatőr kertészeknek is sikerélményt és bőséges termést ad az uborka, ha ezeket az egyszerű tanácsokat betartják.

Az üvegházi zöldségtermés 6 százalékkal elmarad a tavalyitól Németországban

2024. március 19. 10:10

Németországban 2023-ban az üvegházi zöldségtermés 6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, összesen 10 900 tonnára. A paradicsomot kisebb területen termesztették, míg az uborkatermesztés megduplázódott a teljes üvegházi területen.

Az uborka kiegyenesítésének története 

2023. november 4. 07:10

Amióta világ a világ, a termesztők törekednek arra, hogy az ő termékeik legyenek a legesztétikusabbak, legnagyobbak és legízletesebbek. De vajon tudta-e, hogy az uborkák, ha rajtuk múlna, girbegurbák lennének?

Jelentős drágulást okoz a csapadék az uborkánál

2024. június 10. 14:40

A több mint 30%-os emelkedéssel a nagybani árak jelenleg 4-5 PLN/kg (360-455 Ft/kg) között mozognak, és a drágulás még aligha ért véget.