Mivel és mikor kell permetezni almamoly ellen?

Agrofórum Online

Milyen szerrel és mikor kell permetezzek az almamoly ellen? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almatermesztés során az almamoly az egyik legjelentősebb kártevőnek tekinthető. Az ellene való védekezés az alma növényvédelmét a lisztharmat és a varasodás mellett ugyancsak alapjaiban meghatározza. A termés akár jelentős mennyisége is kárba veszhet, ha nem időben, és nem a megfelelő módon védekezünk ellene. A kártételt a lárvák okozzák, melyek fejlődésük során az érő termésekbe rágnak be, ott pedig a magházig hatoló járatot készítenek. Egyszerre akár több termés is károsodhat általuk, hiszen az összeérő, csokrosan fejlődő termésekből képes a lárva magát másik gyümölcsbe is átrágni. A károsított termésekben rendszerint rágcsálék és ürülék is megfigyelhető, melyet a lárvák hagynak maguk után a furatokban.

Hazánkban évente 2-3 nemzedéke fejlődik ki, így a kártételre több alkalommal, elhúzódóan is számítanunk kell. Az első nemzedék rajzása április végén, május elején van, míg a második nemzedék július elején – nyár közepén kezdi meg rajzását. A melegebb hőmérséklet miatt, a nyár folyamán gyorsabb a fejlődése, így a védekezés időzítésére is nagyobb figyelmet kell fordítani.

A kifejlett alakok rajzását, így a védekezés időpontját sem lehet naptár szerint meghatározni, hiszen ez minden évben a hőmérséklet, illetve a kártevő fejlődésének függvényében változik. Ajánlatos az almamoly feromonját tartalmazó ragacsos csapdát beszerezni, abból legalább 2 db-ot egy fára felhelyezni, ezzel a kártétel kezdetét figyelni. Abban az esetben, ha a csapdákban már kb. 5 db imágót fogunk egy hét alatt, a kémiai kezelést el kell kezdeni. A kifejlett alakok 1-1,2 cm hosszúak, szürkésbarnás színűek, szárnyuk harántcsíkos, csúcsukon pedig egy-egy bronzszínű folt (tükörfolt) látható.

A készítmények közül kiskerti felhasználásra is engedélyezve van a rovarölők közül pl. a Mospilan, Karate Zeon, Decis, melyek az almamoly ellen is hatékonyan alkalmazhatók. A kereskedelemben továbbá már olyan készítmények is kaphatók, melyek környezetkímélő tulajdonságuknak köszönhetően a hasznos szervezetek védelmében is kijuttathatók, pl. a Dipel és a NeemAzal.

Kiemelt kép: Pixabay

Permetezési segédanyagok a UPL kínálatában

2020. március 25. 09:07

A gyakorló növényvédősök többsége biztosan látott már olyan kezelést, amely után a hatásosság elmaradását tapasztalta, illetve nem sikerült elérni azt a szintű hatást, ami az adott növényvédő szertől elvárható lett volna. Ezekben a helyzetekben nem feltétlenül a növényvédő szerekben kell keresni a problémát, érdemes megvizsgálni egyéb befolyásoló körülményeket is: ilyenek például a permetléfedettség, a felszívódás, a permetezéshez használt víz keménysége és pH-ja, valamint egyéb szennyező anyagok.

Keverhetők egymással a különböző növényvédő szerek?

2022. december 21. 04:36

Kérdezném, hogy az alábbi szereket keverhetem-e egy gépbe, úgy értem nem ütik-e egymás hatását? Calypso 480EC, Nissorun 10WP, Mospilan 20EG, Runner 2F, Topas 100EC, Score 250EC, Dithane M45.

Drónokban rejlő lehetőségek: alkalmazások és azok feltételei az agráriumban

2024. április 9. 05:40

Ma már elmondható, hogy a jogi, hatósági szabályozás beérte a gyors technológiai fejlődést, így lehetővé vált nemcsak a szabályozott és biztonságos civil-, illetve hobbifelhasználás, hanem a jogszerű munkavégzés, szolgáltatás is ezekkel az eszközökkel.

Valóban csodaszer az élesztő a növények számára?

2020. február 6. 08:37

B. Róbert kérdése: Van-e valóság alapja annak a hírnek, hogy élesztős oldattal végzett beöntözés vagy levélpermetezés serkenti a növényeket?