Az "Év madara" program célja, hogy megismerkedjünk a jelölt madárfajok életmódjával, szokásaival, élőhelyével, és minél szélesebb körben felhívja a figyelmünket a hazánkban élő madárfajok védelmének fontosságára.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (röviden MME) idén a bagolyfélék (Strigidae) családjának három képviselőjét jelölte a versenyben, közülük kerülhet ki a nyertes, amely képviselheti fajtársait a 2027-es Év madaraként. Érdekesség, hogy legutóbb 2020-ban nyerte el a címet a család egyik legismertebb képviselője, az erdei fülesbagoly.
Röviden az „Év madara” programról
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara” programot, és a szakmai szervezet által jelölt fajok közül 2011 óta történik a választás közönségszavazással.
A program célja, hogy
- széles közönség számára bemutassa a természetvédelmi problémákkal érintett madárfajokat és csoportokat;
- megtudhassuk, hogy mit tehetünk hazánk veszélyeztetett madárfajainak és élőhelyüknek a védelméért;
- és felhívja a figyelmet a társadalmi összefogás fontosságára, főként a fiatal generációk bevonásával.
A szavazás menete
A három jelölt közül 2026. július 31-én éjfélig szavazhatunk a 2027-es év madarára. Az alábbi linkre kattintva az Egyesület oldalán rövid ismertetőt olvashatunk a fajokról, és a weboldal alján szavazhatunk az egyik madárfajra.
Miért a baglyok?
Hasonlóan a 2025. évi szavazásra – amikor a „dzsindzsa nindzsái”, a bokorlakó madarak kerültek előtérbe – a rejtőzködő, főként éjszakai életmódot folytató madárfajok bemutatására helyezi az Egyesület a hangsúlyt, hiszen számunkra kevésbé ismert csoportját alkotják a madaraknak. Így került a porondra idén három bagolyfaj:
- macskabagoly (Strix aluco),
- gyöngybagoly (Tyto alba),
- füleskuvik (Otus scops).
A 3 bagolyfajra egyaránt jellemző, hogy kihasználják az emberlakta helyek (tanyák, kistelepülések, nagyvárosok) nyújtotta előnyöket (pl.: táplálékszerzés, búvóhely vagy költőhely), de még így is viszonylagos ritkaságszámba megy, hogy találkozzunk ezekkel a fajokkal. Ismerkedjünk meg a program keretén belül ezzel a három különleges madárral!

Macskabagoly
Ezzel a bagolyfajjal volt szerencsém közelebbről is megismerkedni, amikor a székesfehérvári HEROSZ Állatotthonban, az MME kihelyezett madármentő állomásán segédkezhettem a sérült madarak gondozásában. Ekkor három fiatal macskabagoly lelt ideiglenes otthonra az állomáson, és miután megerősödtek, a szakemberek elengedték őket természetes otthonukban. Messziről lehetett már hallani lelkes, macskára emlékeztető nyávogó kiáltásukat és összetett huhogásukat. Általánosságban elmondható, hogy többet hallhatjuk jellegzetes hangját tél végétől, semhogy a szemünk elé kerülne.
A macskabagoly azon kevés bagolyfaj közé tartozik Európában, melyek nem veszélyeztetettek. Magyarország szigorúbb elbírálása értelmében természetvédelmi szempontból védettnek számít, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon alkalmazkodóképes madár, és kitűnően kihasználja rejtőszínű tollazatát: erdei sétánk közben is könnyen elmehetünk a fatörzshöz szorosan lapuló, tökéletesen fakéreg mintázatú madár mellett.

A macskabagoly szárnyfesztávolsága közel 1 méter. A tojó nagyobb a hímnél, a kifejlett állatok testtömege 420-620 gramm, illetve 340-500 gramm. Két színváltozata fordul elő: a szürke változat gyakoribb, a vöröses ritkább. Éjjel aktív ragadozó madár. Elsősorban erdei egeret és pockot fogyaszt, de más kisemlősöket, pl. cickányokat, peléket, sőt kisebb madarakat is elejt.
A macskabagoly erdőkben, parkokban, temetőkben, ártéri ligeterdőkben él, ahol megfelelő méretű odvas fát talál költőhelyül. Előfordul, hogy tornyokban, padlásokon, gallyfészkekben vagy mesterséges költőládákban is fészkel. Egyszer költ egy évben, de pótköltésbe kezdhet, amennyiben az első meghiúsul. A 3-5 tojásból álló fészekaljon a tojó kotlik, a hím a táplálékról gondoskodik.
Gyöngybagoly
Őszinte leszek, amikor Harry Potter-rajongó kisgyermekként a roxforti levelemet vártam, akkor mindig egy gyöngybaglyot képzeltem el magamnak társamul, ezért az én szívemnek régóta különösen kedves ez a madár. Ez a bagolyfaj megtestesít egyfajta földöntúli eleganciát és szépséget amellett, hogy az éjszaka rendkívül tehetséges vadásza.
A gyöngybagoly kizárólagos éjszakai életmódja és szórványos elterjedése ellenére sokan elsőre felismerik különleges, egyedi megjelenése után. A macskabagolynál némileg kisebb, szárnyfesztávolsága 85-95 cm. Tollazatának alapszíne világos, sötéten gyöngyözött mintázattal. Szív alakú arcfátyláról könnyen felismerhető, írisze sötét. Két alfaja fordul elő hazánkban:
- a sárgás, narancssárgás mellű alfaj elterjedtebb;
- a fehér mellű alfaj ritka, inkább a Dél-Dunántúlon fordul elő.

A gyöngybagoly is főként pockokkal, cickányokkal, egerekkel táplálkozik, de kisebb énekesmadarakat is elejt. Hazánkban kisszámú, de állandó költő madár. Táplálékban gazdag időszakban hamarabb kezdi meg a költést, ilyenkor másodköltés is előfordul. A fészekalj általában 4-9 tojásból áll, a munkamegosztás a macskabagoly-páréhoz hasonló: a tojó kotlik, a hím a táplálékszerzésben segít. Elfoglalja ugyan a mesterséges költőládákat, de leginkább a nyílt mezőgazdasági területeket kedveli. Jobban kötődik a padlások, állattartó telepek és terménytárolók környezetéhez, mint a zárt erdőkhöz. A 3000 méteres tengerszint feletti magasságot is elkerüli.
Sajnálatos módon állományának csökkenéséhez részben az vezetett, hogy településeinkhez kötődő fajként a költésre alkalmas padlásterek, templomtornyok lezárása kerültek, illetve a tanyasi mezőgazdálkodás és a külterjes haszonállattartás is háttérbe szorult, így az utódlás mértéke annyira lecsökkent, hogy mára fokozottan védett státuszt, és 100 000 Ft nagyságú természetvédelmi értéket képvisel. Állományának csökkenésében a közúti gázolások és a másodlagos mérgezések is szerepet játszanak.
Füleskuvik
A törpekuvik után a füleskuvik hazánk második legkisebb bagolyfaja. Országszerte elterjedt, ahol megfelelő élőhelyet és nagy mennyiségű rovarzsákmányt talál. Az egyetlen nálunk költő, de vonuló bagolyfaj, a teleinket ugyanis Afrikában tölti. Hazánkba április második felében érkezik vissza, és szeptember elejére az állomány nagy része elvonul. A gyöngybagolyhoz hasonlóan éjjel aktív. Élőhelyéül olyan területet választ, ahol odvas fákat, nyílt területekkel váltakozó erdőket és facsoportokat talál (pl. felhagyott gyümölcsösöket, szőlőt, telepített fenyvest, alföldi fás ligeteket).

A hím és a tojó testtömege egyaránt 60-120 gramm, szárnyfesztávolsága 53-63 cm. A macskabagolyéhoz hasonló, fakéreg mintázatú tollazatával tökéletesen megbújik a fák lombkoronájában, azonban hangját – folyamatos, lágyabb füttyögés – szívesen hallatja.
Költési időben tápláléka rovarokból áll. Mivel a rovarok száma jelentősen befolyásolja a költési sikerét, ezért a házikerti növényvédőszer-használat csökkentésével, illetve mesterséges költőodúk („D” típusú) kihelyezésével segíthetjük az állomány növekedését. Évente egyetlen fészekaljának nagysága az elérhető táplálék függvényében 3-6 tojásból is állhat, melyeken csak a tojó kotlik.
A gyöngybagolyhoz hasonlóan ez a isi harcos is fokozottan védett faj: a füleskuvik a nemzetközi vörös listán ugyan nem fenyegetett (LC) fajként van számon tartva, de hazánkban természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Kapcsolódó cikkek: