A szőlőn milyen atkafajok fordulhatnak elő? Mit lehet tenni ellenük?

Agrofórum Online

S. Soma kérdése: Milyen atkafajok fordulhatnak elő a szőlőn leggyakrabban, és hogyan érdemes védekezni ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szőlő legjelentősebb kártevői közé sorolt atkák az asszimilációs felület csökkentésével jelentős terméskiesést okozhatnak. A szőlőn károsító legfontosabb atkafajok közül a szőlő-levélatka és a szőlő gubacsatka jelenléte nagyon gyakori, de ezek mellett a takácsatkák is nehezítheti a termesztést. A szőlő-levélatka és a szőlő-gubacsatka már korán, a fakadás után megkezdi a károsítást. Ebben a korai időszakban a levelek is érzékenyebb a károsításra.

Szőlő levélatka

A levélatka (Calepitrimerus vitis) szívogatásának hatására hajtásrövidülést, ízköz-rövidülés, torzuló kis levélkéket figyelhetünk meg. Később a torzult levelek felszakadoznak. A hajtásnövekedés előrehaladtával mindig a fiatal leveleken szívogatnak. Évente több nemzedéke van, a vesszők kéregrepedéseiben telelnek. A szőlő gubacsatka (Eriophyes vitis) szívogatása nyomán a levél színén kidudorodások, a fonákon pedig szöszös, nemezes foltok láthatóak. A gubacsatkák a levélatkákkal ellentétben nem mozognak a levelek fonákán, hanem a gubacsok belsejében élnek. Erős fertőzés esetén a foltok összefolynak, csökkentve ezzel a növény asszimilációs képességét.

Szőlő nemezes gubacsatka

Az atkák gyorsan alkalmazkodnak a változó életkörülményekhez (környezeti és az éghajlati tényezők). Az egyes atkaölő szerekkel szembeni érzékenységük is gyorsan változik, az egyoldalú hatóanyag használata hamar a rezisztencia kialakulásához vezethet. Az atkaölők többsége nem pusztítja el az összes fejlődési alakot, ezért felváltva, vagy a különböző készítményeket kombináltan érdemes használni. Súlyos fertőzésnél 7-10 naponta ismételni kell a védekezést (spirodiklofen, fenpiroximát). Nagy jelentősége van a nedvesítő szereknek, az apró cseppképzésnek és a bőséges permetlé mennyiségnek is, hiszen csak így tudjuk elérni az apró, a levél fonákán tartózkodó levél és gubacsatkákat is.

Meghatározó szerepe van a rügypattanáskor elvégzett tavaszi lemosó permetezésnek is, az olajos készítmények atkaölő hatásának. A vegetációs időben végzett permetezések során a lisztharmat ellen használt kén hatóanyagú készítmények is gyérítik az atkákat, ilyenkor a dózist ajánlatos megemelni. A kéntartalmú permetszereket 20 °C felett a perzselés veszélye miatt ne használjuk! A száraz és meleg nyári időjárás esetében az atkák mindig sok gondot okoznak. Megfigyeléssel, a szerek gondos kiválasztásával és a természetes ellenségeik (ragadozó atkák) kímélésével a szőlő termésének mennyiségét és minőségét is megőrizhetjük.

Mindenképpen Alföld, mindenképpen Napfény

2021. június 11. 08:36

A Kunsági borvidéken, Varga Árpádnál jártunk a csodálatos Gedeon Birtokon.

Milyen növény alkalmas a szőlősorok talajának takarására?

2019. május 14. 05:33

Cs. Marianna kérdése: Milyen talajtakaró növény alkalmazását javasolják a szőlőültetvények soraiban, sorközeiben?

A Pannonhalmi borvidéknek fekszik a rajnai rizling

2021. május 25. 10:38

A borvidéknek nagyon "fekszik" a rajnai rizling, jól érzi itt magát. Mind a talaj, mind a klimatikus szempontok kedvezőek számára.

Újgenerációs madárijesztők – madárriasztó drónok a szőlőültetvényekben

2019. április 23. 14:22

A szőlőt dézsmáló madarak távoltartására alkalmazott madárijesztőktől hosszú út vezetett a legújabb technika felhasználásáig. A drónokat 4-5 tagú flottákban használják, olyanok is kaphatók, amelyek ragadozómadár-hangot adnak ki.