Ház, táj blog

Komoly hatással van a koronavírus a fogyasztói szokásokra

NAK

A koronavírus a komoly rövid és maradandó hatást gyakorol a fogyasztói szokásokra – derül ki az Euromonitor International tanulmányából.

A vírushelyzet a szolgáltatások bezárásának köszönhetően a fogyasztókat saját háztartásukba tereli, így a kiskereskedelmi élelmiszer-beszerzések rövid távon megemelkednek. Az online vásárlások gyakorisága megnő, a munkahelyi és így a pénzügyi bizonytalanságok fokozódnak, illetve a nemzetközi utazások minimalizálódnak. Az online kereskedelem növekedése közép távon is jelentős marad, illetve az otthoni ételkészítés a háztartások bizonytalan pénzügyi helyzete miatt továbbra is nagy jelentőséggel bír. Hosszú távon a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök mérséklődésének köszönhetően a beszerzések a költségbarát megoldások felé fognak tolódni. A fogyasztók a vendéglátó egységekben is várhatóan kevesebb pénzt fognak költeni. Az online beszerzés a pozitív tapasztalatokat átélő fogyasztók esetében maradandó lesz, ugyanakkor a negatív tapasztalatokat gyűjtők esetében a személyes vásárlás visszatérését fogja eredményezni.

Vagyis annak ellenére, hogy a házon kívüli étkezésre lehetőséget nyújtó helyek újra megnyílnak, az otthoni ételkészítés és fogyasztás a költséghatékonyság érdekében bizonyos mértékig továbbra is meg fog maradni. Az online beszerzést használó fogyasztók − rájuk kényszerített szokásként − jelentős része meg fogja tartani. Az otthoni ételkészítés gyakoriságának növekedése miatt a beszerzésre kerülő élelmiszer típusok az alapanyagok felé fognak tolódni. Az egészség megőrzése érdekében a „clean label” iránti igény a növekedése tapasztalható (pl. immunrendszer fokozása), valamint a gazdasági nehézségek a prémium élelmiszerek fogyasztásának csökkenésében is vissza fognak köszönni.

A tanulmány ide kattintva érhető el.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Ukrajna mezőgazdasági termelésének helyreállítása 20 évig tarthat

2023. június 18. 05:39

Ukrajnában 106 millió tonna gabonát és olajos magvakat takarítottak be 2021-ben az invázió előtt, de a kibocsátás 2023-ban körülbelül 65 millió tonnára csökkenhet.

Megéri kézműves élelmiszereket vásárolni, vagy nem jelentenek jobb minőséget?

2024. július 8. 07:10

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentős hányadot, a jövedelmük 21 és 40% közötti arányát költik élelmiszerekre.

A rovarpiac jövőjéről

2023. április 28. 15:32

A takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve, de mindez nem azt jelenti, hogy nekünk, embereknek vasárnapi ebédként rovarokat kell majd fogyasztanunk.

Innováció a tojás élelmiszeripari felhasználásában

2023. március 7. 12:29

MATE doktorandusz kísérletezett ki egy olyan úttörő eljárást, mely lehetővé teszi az élelmiszeriparban rendkívül elterjedt tojáslé fagyasztással történő tartósítását.