A „kézműves termék” kifejezés a köznyelvben olyan árucikket jelent, amely megéri a magasabb árat, mert jobb minőséget, esetlegesen egészségesebb portékát takar. De valóban így van, vagy a termelők önös érdekből ragaszkodnak ehhez a „védjegyhez”?
Az Agrárminisztérium illetékes államtitkárságának honlapján azt találjuk a hagyományos, kézműves előállításról, hogy igen nehéz ennek a fogalomnak a definiálása. Elsősorban azért, mert különféle ágazati sajátosságokat és tradíciókat kell figyelembe venni hozzá.
„A sütőiparra például jellemző, hogy főként olyan technológiát alkalmaznak, ahol a kézi munkát könnyítő egyedi gépeket használnak. Ebben a szakágazatban tehát pl. a kenyerek készítése során a kézműves, hagyományos termék előállítása alatt elsősorban kovászolásos technológia alkalmazását, a kézi csípést (a nagy tésztatömegből kisebb mennyiség kiszakítása), a kézi adagolást, a mérést kell érteni”
– olvasható a honlapon. A kézműves tejtermékek (például rögös túró, tejföl, egyes sajtok) esetében valamivel egyértelműbb a helyzet, hiszen ott már kidolgozásra került a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozása.
Ezek olyan élelmiszerek, amelyeket hagyományos technológiával, hagyományos eszközökkel, döntően kézzel végzett, vagy kézi beavatkozással irányított, nem automatizált technikák alkalmazásával állítottak elő.
Jellemző a gyártás kis volumene, a napi maximum 5000 liter tej feldolgozásával előállított tejtermék-mennyiség. Nagyon fontos, hogy egyértelműen igazolható legyen a kézi munka meghatározó szerepe. A technológia és az összetevők jellege megkívánja, hogy csak a legszükségesebb, hagyományos adalékanyagok kerülhessenek az ilyen termékekbe.
Női vásárlók
De valóban többet érnek a „kézművesnek” mondott árucikkek? Egy 2014-es magyarországi vizsgálat is megpróbált már erre a kérdésre választ adni. A felmérés során a női fogyasztókra koncentráltak, ugyanis idehaza leginkább a gyengébbik nem tagjai az élelmiszertermékek vásárlói.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a női vásárlók milyen elvárásokat mutatnak a kézműves élelmiszerek iránt, és ezt az érdeklődést milyen mértékben befolyásolják a különböző szociodemográfiai tényezők.
Érdekes összefüggést figyeltek meg az iskolai végzettség és a havi jövedelem élelmiszerre költött arányában. Kiderült, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők a jövedelmük 21 és 40% közötti arányát költik élelmiszerekre.
Magas felár
Az összes válaszadó kétharmada a 10 és 25% közötti felárat tartotta ideálisnak a kézműves termékekre vonatkozóan, és a statisztikai elemzésből kiderült, hogy a házasokat érinti ez érzékenyebben, számukra egyértelműen fontosabb, hogy mekkora többletköltséget kell fizetniük az adott termékért, mint az egyedülállóknak.
A válaszadók annál nagyobb felárat tekintettek elfogadhatónak, minél nagyobb jövedelemmel rendelkeztek. Vagyis összességében elmondható, hogy aki inkább megengedheti magának, az gyakrabban fordul az általában drágább kézműves élelmiszerek felé, függetlenül attól, hogy meggyőződött róla, valóban pluszértéket kap-e vele.
Egy kézműves terméktől a legtöbben jó minőséget, hazai eredetet és elfogadható árat vártak el. A minőség ugyanakkor szélsőségesen változó, nem minden esetben jobb a bolti tömegtermékekénél, ezért érdemes a gyártót alaposan kifaggatni, mielőtt rendszeres és elkötelezett vásárlók lesznek.
