Mi okozza a szőlő levelén kialakuló vékony, fehéres színű járatokat?

Agrofórum Online

Mi okozza a szőlő levelén kialakuló vékony, fehéres színű járatokat? Várom válaszukat! Köszönöm!

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

A kígyóaknás ezüstmoly (Lyonetia clerckella) a gyümölcsféléken is gyakorta megjelenő aknázómolyfajok közé tartozik, viszont jelentős kártételt ritkán okoz. Leggyakrabban almán, körtén, birsen, szilván, cseresznyén, meggyen fordul elő, de megtalálható berkenyén, naspolyán, szelídgesztenyén, madárbirsen, galagonyán, valamint a szőlőn is. A kialakult kártételt, vagyis az igen hosszú akár 10 cm hosszúságú, kanyargós aknákat a levélen a lárvája készíti.

Az aknák általában a főér mellől indulnak és számos fordulatot követően kígyózó lefutásúak. Az akna kezdetben nagyon vékony, a hernyó fejlődésével egyre szélesedik, de végig keskeny marad. A járat saját magát, illetve ha egy levélen több akna is előfordul, azok egymást is keresztezhetik. Károsítása során a levél alsó és felső epidermisze is sértetlen marad, ezáltal a keletkező kígyózó akna áttetsző. Az akna közepén fekete csík is megfigyelhető, ami a hernyó ürüléke.

Magyarországon évente 3 nemzedéke fejlődik ki. Az imágó telel át védett helyeken, pl. kéregrepedésekben, sebzési felületeken. Az első nemzedék imágói június végén, júliusban, a másodiké augusztusban, a harmadiké szeptember-októberben rajzanak. Tömegszaporodását az enyhe tél, a korai kitavaszodás és a hosszú, meleg ősz segíti elő. Az imágók rajzása feromoncsapdával nyomon követhető. A csapdázás megkezdésének javasolt időpontja április eleje. Általában, ha a fogás nem haladja meg a százat 4 naponta, kémiai védekezésre nincsen szükség. Nagyobb fogás esetében viszont érdemes környezetkímélő szerrel permetezni, ezáltal ugyanis természetes ellenségeit, a fürkészdarazsakat is kímélhetjük.

A környezetkímélő, szelektív Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki mikrobiológiai készítmény a fiatal molylárvák esetében használható fel megfelelő hatékonysággal. A szőlőnél nem csak az aknázómolyok, hanem a szőlőmoly ellen is hatékonyan alkalmazható készítmény. Erős fertőzésnél és elhúzódó rajzáskor a kezelés nagyobb dózisú megismétlése ajánlott. Felhasználásához továbbá tapadásfokozó hozzáadása is javasolt.

Hatalmas károkat okoz a vetési bagolylepke hernyója

2019. szeptember 17. 13:33

Némileg csökkent az ázsiai márványos poloska aktivitása, de mellette a zöld vándorpoloska minden fejlődési alakja szívogat.

Othello, Noah: továbbra se készülhessen bor ezekből a szőlőkből!

2019. január 29. 09:43

Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból.

Szerethető különlegességek ribizliből

2021. szeptember 14. 09:38

A LOUIS sorozat, a Lajos-Király Manufaktúra legújabb prémium termékcsaládja, mely jelenleg limitált palackszámban kapható, hordós érlelésű fekete- és fehérribizli-bort, valamint ribizliboros bonbont tartalmaz.

Lehetséges egész évben csak rézgáliccal permetezni a szőlőt?

2023. szeptember 14. 04:40

Kérdésem az lenne, hogy rézgáliccal lehet-e permetezni egész évben? A következő évben szeretném kizárólag ezt használni.