Kevesen tudják, de a szőlőtermesztés a civilizációval egyidős, bár a történelem kezdetén élő emberek nem tudták, hogy mennyire tápláló és egészséges ez a gyümölcs.
Nem tudták, hogy antioxidánsokban gazdag, és emiatt csökkenti a gyulladásos folyamatokat, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását és lassítja az öregedési folyamatokat. Csak annyit tudtak, hogy jobban lesznek tőle, ha rendszeresen fogyasztják.
A világ első számú gyümölcsének az emberek jó része – tévesen – valamiért a banánt, a narancsot vagy az almát tartja. Ehhez képest a szőlőtermesztés több fejhosszal e gyümölcsök előtt jár: a világ ugyanis évente 72 millió tonna szőlőt termel.
A civilizációval együtt született
A szőlőtermesztés a régészeti leletek szerint vélhetően ugyanolyan régi, mint maga a civilizáció. Ezek szerint az emberek már i. e. 6500 magasságában, vagyis a neolitikum (újkőkor) korszakában szőlőtermesztéssel foglalkoztak, mi több, i. e. 4000-re ez a Kaukázus vidékéről kiterjedt Kis-Ázsiára és a Nílus deltájára.
Hammurápi, Babilon híres királya, (i. e. 1810 – 1750) volt az egyike azon uralkodóknak, aki törvénybe iktatta az alkoholfogyasztásra és a borkereskedelemre vonatkozó szabályokat, és megtiltotta, hogy a kocsmákban nőket alkalmazzanak a részeg vendégek kiszolgálására.
I. e. 3000 körül a hettiták vándorlásának köszönhetően a szőlőtermesztés nyugatra vonult, így lassan megvetette a lábát Krétán, a Boszporusz partján és Trákiában, majd Karthágóban, Szicíliában, Dél-Itáliában, Spanyolországban és Franciaországban.
A rómaiak hatására – akik a görögökhöz hasonlóan általában vízzel keverve fogyasztották a bort – a szőlőtermesztés egész Európában elterjedt. Igaz, a szőlőtermesztés és a borkészítés ezekben az időkben elsősorban a kolostorokhoz és a szerzetesrendekhez kötődött, de a borivás hamarosan túlnőtt a vallási szertartásokon, és a társadalmi események nélkülözhetetlen részévé vált. A szőlő iránti kereslet és a szőlőtermesztés ezáltal az évszázadok során folyamatosan nőtt – és ma is növekszik.
Folyamatosan növekvő üzletág
A világon jelenleg évente mintegy 7,2 billió gallon bort termelnek – ez pedig igencsak látványos, 35%-os növekedést jelent a 20. század közepéhez képest. Mára, a világ bortermelésének javát (konkrétan 80%-át) Európa (Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Oroszország) adja.
A mazsola szintén jelentős piacot tudhat magáénak, hiszen a világ mazsolatermesztése évente átlagosan 800 ezer tonnát tesz ki – ehhez évi 3,2 millió tonna szőlőre van szüksége az iparágnak.
A világ össztermelésének kevesebb mint 12%-át teszi ki a friss csemegeszőlő. Mivel rendkívül romlandó és ennélfogva a szállítási költségei is igen magasak, jellemzően mindig a célországban fogyasztják el. A csemegeszőlő fogyasztási toplistája élén jelenleg Európa és Észak-Amerika áll.
Ősi nemzetség, különleges fajok
A szőlő a szőlőfélék (Vitaceae) családba tartozik, amely 11 nemet és körülbelül 600 különböző fajt foglal magában. A Vitis nemzetség az egyetlen ehető gyümölcsöt termelő nemzetség ebben a családban, és nagyságrendileg 60 különböző fajt foglal magában. Ezeket 4 különböző kategóriába sorolják.
- Őshonos szőlők:
Az első európai telepesek a bőséges termés láttán „szőlőföldnek” nevezték Észak-Amerikát. Az ott élő őshonos szőlőfajok közé tartozik a V. labrusca, a V. aestivalis, a V. riparia és a V. berlandieri, amelyek rendkívül jól tűrik a hideg hőmérsékletet és ellenállók a betegségekkel szemben. A termésük azonban alacsony cukortartalmú és magas savtartalmú, így nem előnyös, ha borkészítésre akarják felhasználni.
A „Concord” a legnépszerűbb amerikai szőlő. Az első telepesek az őshonos szőlőt rókaszőlőnek is nevezték, mivel úgy tartották, az aromájában van valami, ami az állatok odújának bukéjára emlékezteti őket.
Azóta a vizsgálatok kiderítették, hogy a V. labrusca és az abból származó fajták metil-antranilátot tartalmaznak, egy földes, pézsmaszagú vegyületet, amely sokak számára kellemetlen utóízt ad a bornak, és hogyhogy nem, a rókák és kutyák bűzmirigyeinek váladékai is tartalmaznak metil-antranilátot.
- Európai szőlők:
Az európai szőlőt (V. vinifera) nevezik a leginkább „szőlőnek”. Az amerikai őshonos fajtáknál sokkal sérülékenyebb, nem hidegtűrő és egy csomó betegség megtámadhatja, de remek bor-alapanyagnak számít.
Mint oly sok más zöldség és gyümölcs „utaztatása”, az európai szőlő amerikai bevezetése Kolumbusz Kristóf nevéhez fűződik, ám a gyümölcs termesztése az Újvilágban, vélhetően a hidegebb klíma miatt kudarcba fulladt. Jelenleg a V. vinifera termesztése kizárólag az USA enyhe telekkel megáldott államaiban lehetséges.
- Francia-amerikai hibridek:
Ezek jó része úgy jött létre, hogy az európai szőlőfajokat különböző észak-amerikai szőlőfajokkal keresztezték, hogy még ellenállóbbá és ízletesebbé tegyék őket. A terv bevált és igencsak termékeny hibrideket eredményezett, amelyek kellőképpen hidegtűrők és jól tolerálják a különféle betegségeket. A leghíresebbek a „Chambourcin”, a „Vidal Blanc”, a „Seyval Blanc”, a „Chardonel” és a „Vignoles” – és egyiknek sincs földes, sem rókaodúra emlékeztető íze.
- Muscadine szőlő: Ez a szőlőfajta (V. rotundifolia) apró bogyóiról ismert, amelyek erős, jellegzetes ízűek. Rendkívül ellenálló a rovarokkal és betegségekkel szemben, viszont 200 napos tenyészidőt igényel.
Érdekességek a szőlőről:
- Botanikailag a szőlő bogyónak számít.
- Amerika legöregebb szőlőtőkéje egy 400 éves Muscadine szőlőtőke Észak-Karolinában.
- A szőlő kitűnő C- és K-vitamin-forrás; emellett fehérjét, szénhidrátokat, élelmi rostot és ásványi anyagokat is tartalmaz.
- A szőlőben található rezveratrol nevű anyag a legújabb kutatások szerint csökkentheti a vastagbélrák kockázatát.
