Tényleg hasznos rovar a darázs? Kertemben rendszeresen pusztítja a szőlőt, hogyan védekezzek ellene?

Agrofórum Online

A darazsak közül hazánkban az egyik legismertebb és elterjedtebb faj a kecskedarázs (Vespula vulgaris). A nőstények telelnek át védett helyen és indítják el a család alapítását, kezdetben teljesen egyedül, majd később az első kikelt dolgozók segítségével építik tovább fészküket. A dolgozók testhossza az 1,1-1,4 cm-t, a hímeké az 1,3–1,7 cm-t, a nőstényeké pedig az 1,6–1,9 cm-es nagyságot éri el. A dolgozó fejpajzsa sárga, közepükön egy fekete sávval, szárnyuk barna, füstös árnyalattal. A nyár folyamán a család egyedszáma az ezret is meghaladhatja, így fészküket ennek megfelelően tovább építik, nagyobbítják.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Táplálékuk többféle lehet. A fiasítás, vagyis a lárvák fejlődése során, számukra a dolgozók főként rovarokat zsákmányolnak, vagyis nagy fehérjetartalmú állati anyagot, mint pl. különböző rovarokat, kártékony hernyókat, friss húst stb. is begyűjtenek. A nyáron, a különböző gyümölcsfajok érésével párhuzamosan egyre inkább károssá válnak valamennyi érő gyümölcs, de különösen a szőlő és körte gyümölcseire nézve. Főként házikertekben okozhatnak nagyobb volumenű kártételt tömegszaporodásuk éveiben. Az érett gyümölcs oldalán a darazsak kártételét szabálytalanul kirágott, kikezdett gyümölcsök jelzik, súlyosabb esetben előfordulhat, hogy a termésnek csak a héja és a magja marad vissza. Táplálkozásuk hatására a sértett héjú gyümölcsök romlásnak indulnak, valamint (másodlagosan) a házi méh is rájárhat az ilyen termésekre. Jól látható tehát, hogy a darazsak a gyümölcsérésig, a kártékony rovarok elpusztításával akár hasznosak is lehetnek, de a későbbi időszakban már kártevőknek számítanak.

Elsősorban a darazsak elleni védekezést megelőzésre kell alapozni, vagyis minden apró rést és lyukat, főleg a kinti helyiségekben meg kell szüntetni, ezek biztosítják ugyanis a fészkelő helyet a darazsak számára. A gyümölcsfákra lehetőségünk van különböző darázscsapdák kihelyezésére is. A kereskedelemben is kapható, de házilag műanyag palackból egyaránt készíthetőek darazsak befogására használatos csapdák. A hatékony csalogató hatás érdekében speciális darázscsalit is beszerezhetünk, vagy alkalmazhatjuk a már bevált egyszerű sört, cukros italokat. A darázsirtást nagyobb fészkek esetében lehetőleg bízzuk szakemberre a súlyos csípések elkerülése érdekében.

Rovarok a talajban

2022. március 14. 04:36

A talajlakó kártevők, (drótférgek, cserebogár-pajorok) szántóföldi és kertészeti kultúrákat egyaránt veszélyeztetnek.

Melyik rovar szabálytalan alakú képlete látható a karácsonyfán?

2022. december 31. 04:36

Karácsonyfa hajtásán egy furcsa, kb. 2 cm-es, kemény, szabálytalan alakú képletet találtam, ami a levelekhez van rögzítve. Milyen rovar alakja lehet? Mit tegyek vele, gondolom a meleg lakás nem jó neki?

Ismerjük fel a beporzó rovarokat a kertünkben! – A kétszárnyúak

2023. március 29. 05:36

Termesztett növényeink 75%-a rovarbeporzású virágokkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a szorgos kerti vendégeink nélkül alig kerülhetne valami az asztalunkra a veteményesből. De kik is valójában a beporzók? Milyen fajok segítenek nekünk a virágok megtermékenyítésében?

Bővülő lehetőségek a rovarok felhasználhatóságában

2018. február 26. 14:29

Napjainkban egyre nő az igény a gazdasági állatok takarmányozásában az alternatív fehérjeforrások felhasználása iránt a hagyományos fehérjeforrások kiváltására.