Házikert

Virágoztassunk hagymás növényeket karácsonyra

Agrofórum Online

A friss virágillat karácsonykor is megmelengeti a szívünket, miért is várnánk Húsvétig vele? Hagymás növényeket akár karácsonyra is bevirágoztathatunk és kidekorált cseréppel még ajándéknak is nagyszerű lesz.

Egy időben sportot űztem abból, hogy a téli lakást virágillat lengje körbe. De nem ám úgy, hogy vágott virágot vettem, hanem pár, a kertből felszedett virághagymát kezdtem el újravirágoztatni. Ez olyan szintre tökéletesítettem az évek során, hogy volt olyan karácsony, hogy minden rokon virágzó nárciszt vagy tulipánt kapott.

Egészséges virághagyma kell

Az egész alapja az, hogy egészséges virághagymákkal dolgozzunk, mert a hideg párában könnyen elterjedhetnek a kórokozók. A hagymán ne legyen kezdődő penészesedés, egészséges rügye legyen, épp „hagymahéjjal” rendelkezzen.

Faforgács

Szükségünk lesz faforgácsra is, mert ez fogja adni azt a közeget, amit majd benedvesítve a virághagyma köré teszünk. Ez tartja a nedvességet is és a kis kezdődő gyökerek is rendesen tudnak benne fejlődni.

Hogyan virágoztassuk be a nárciszt, jácintot vagy tulipánt?

Vegyünk egy nagyobb nejlonzacskót és töltsük meg félig friss faforgáccsal, majd a forgácsot nedvesítsük be. A forgács közé tegyünk be kedvünk szerint virághagymákat és keverjük is össze a nedves forgáccsal.

A hűtőszekrény alsó fiókjai közül egyet ürítsünk ki és a bekötött nejlont így tegyük bele pár hétre.

Az újravirágzáshoz szükség van tartósabb hidegre, melyet így a hűtőben tárolással lehet megoldani.

Hetente a nejlont bontsuk ki, nézzük meg nem penészedik-e és van-e elegendő pára a zacskóban.

Vizsgáljuk át a hagymákat is, elkezdődött-e már rajtuk a gyökerek növekedése. Ha minden jól megy, a párás és hideg környezetben finom, hófehér gyökerek fognak növekedni.

Pár hét kell a hagymáknak, hogy igazán beinduljon a növekedés, mind a gyökérnél, mind majd a virágrügyeknél.

Amikor már a gyökerek egyre bojtosabbak, akkor a nejlon mozgatásánál legyünk óvatosak, hogy ne törjük le a friss és vékony gyökereket. Akkor lesz majd jó a hűtési folyamat, ha a virágrügy a hagyma tetején is elkezd megindulni.

Amikor a virágrügy is látványosan növekszik, vegyük ki a nejlonból, óvatosan rázzuk le a forgácsot róla és ültessük el a hagymát egy cserépbe, majd ha ajándékba szánjuk, akkor fel is díszíthetjük a hagyma körül a földet mohával vagy dekorkaviccsal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit tegyünk, hogy a madáritató ne fagyjon be a tél folyamán?

2024. december 21. 16:10

Mivel a hideg évszakban itthon maradnak, a legtöbb vízforrásuk befagy, így friss vizet találniuk ebben az időszakban igencsak nehéz lehet.

A szobai azálea teleltetése: így virágzik újra

2024. december 21. 10:10

Az azáleák egyenletes bimbóeloszlással rendelkezzenek, és a bimbók körülbelül fele már színesedjen. Ez az egészséges növények egyik legbiztosabb jele.

Biodiverzitás a kertben: mit is jelent valójában?

2024. december 21. 05:40

A legtöbb kertészkedő azt gondolja, hogy a biodiverzitás önmagában annyit jelent, hogy sokféle, kesze-kusza növényt, adott stílusban elültetünk, és már minden oké is. De valóban ez az igazság?

Seprűzanót: a karácsonyi grincsfa alapanyaga

2024. december 19. 13:10

Fontos, hogy a hidegebb hónapok alatt ne öntözzük túl, mivel a felesleges víz télen megfagyhat és károsíthatja a gyökereket!

Szánjunk időt a hagymás dísznövények ültetésére!

2020. október 28. 12:18

A hétvégéig bezárólag még gondoskodhatunk a jövő évi tavaszi virágáradatról, ha hagymás dísznövények ültetését is terveztük. Ha eddig nem tudtunk rá időt szakítani, ezen a héten még biztonsággal kiültethetjük szabadföldbe a tulipán-, nárcisz- és jácint-hagymákat.

Ősszel ültethető hagymás virágzóink

2021. szeptember 26. 06:37

Ha ősz, akkor az ősszel ültethető hagymások ideje is itt van. Ehhez adunk most pár tippet, hogy hogyan is érdemes ültetni, hogy a siker garantált legyen!

Hogyan gondozzam a januárban kapott jácintot? Mikor lehet kiültetni a kertbe?

2024. január 27. 04:36

Néhány napja kaptam tálkába ültetett jácintokat, hamarosan virágozni fognak. Hogyan gondozzam, hogy sokáig kitartsanak? Ki lehet majd ültetni elhervadás után a kertbe?