Házikert

Mi legyen a vágott fenyővel? Ünnepek utáni tippek

Agrofórum Online

Ha vágott fenyőt vettünk karácsonykor, akkor jóval könnyebb dolgunk van, mint a konténeressel. Ha igazán okos megoldásban gondolkodunk, akkor a vágott fenyő is felhasználható ünnepek után számos egyéb módon.

Gyűjtőhelyre vihető, kitehető

Egyes településeken fix helyre gyűjtik évről-évre, más helyeken elég csak a kapuba kitenni és egyszerre elszállítják pár napon belül a többi kidobott fával együtt. Többnyire ezeket a fákat ledarálják és fűtőanyagként élnek tovább vagy nonprofit szervezetek komposztálják be és a végén a közterületeket fenntartókhoz kerül már talajkeverékek formájában. Természetesen nem azonnal, ugyan úgy mint a házikertben, ez sem egyik napról a másikra történik.

Komposztáljuk be!

A fenyőféléket ugyanúgy bekomposztálhatjuk, mint bármi más nővényi maradékot, viszont érdemes külön komposztdombot készíteni erre a célra, mert a végeredmény egy savanyúbb talaj lesz.

A fenyőfélék amúgy is lassabban tudnak lebomlani a gyantatartalmuk miatt, viszont kiváló plusz talajunk lesz a savanyú talajokat kedvelő növényeink számára. Így akár azáleaféléket, hortenziát, áfonyát is nevelhetünk ezzel a keverékkel majd.

Mulcsként használható?

Ha luc fenyőnk volt, akkor várhatóan már le is potyogott lassan róla az összes tűlevél. Mulcsként a tűlevelek miatt nem célszerű használni a vágott fenyőt, csak akkor, ha olyan fenyőféle, melynek a tűlevelei nem a szúrós fajták közé tartoznak. Ilyenkor mulcsnak bedarálhatjuk a fát és az is a mulcskészítés mellett szól, hogy a magas gyantatartalom miatt nehezen fog elkomposztálódni, tehát egészen sokáig alkalmas talajtakarásra.

De itt is felhívnám a figyelmet, hogy a fenyő savanyítja a talajt még mulcsként is, tehát főleg a savas talajokat kedvelő növények alá tegyük!

Dekorációba építve, ha még zöldek a tűlevelek

Sok fenyőfélének sokáig szép zöldek maradnak a tűlevelei, így téli kültéri dekorációkba is alkalmasak lesznek. Balkonládás növényösszeültetésekhez a téli hangulatért vagy akár nagyobb hajtásokra, gallyakra vágva az évelőágyásra rá is fektethető, mert az enyhe időjárás miatt sok növény elkezdett már beindulni és akkor a gallyakkal kicsit védhetők lesznek.

Bársonyvirág, a kiskertek biztonsági őre

2025. január 30. 13:10

A sokak számára büdöske néven ismert növény a kártevők távoltartásában is fontos szerepet játszhat a kertben.

A gyep megújítása: felülvetés vagy alulvetés? Mit, mikor és hogyan?

2025. január 30. 08:10

Hogy gyepünk mindig tökéletes legyen, megfelelően kell kezelni, amelyhez összeszedtük, mi a felülvetés és az alulvetés közötti különbség.

Kerttervezés: mit érdemes tudni az agyagos talajról?

2025. január 30. 05:40

Az agyagos talaj sok kerttulajdonos számára kihívást jelenthet, azonban megfelelő kezeléssel és gondoskodással rendkívül termékeny közeget biztosíthat a növényeknek.

Hangulatos fények, melyek nem zavarják a kert állatait sem

2025. január 29. 15:40

Amikor világítást választunk, érdemes figyelembe venni a kertben élő állatokat is, hiszen a fények hatással lehetnek a madarakra, rovarokra, sőt, a kisebb emlősökre is.

Tudta, hogy a kivágott fenyő 3-4 liter vizet is felszív naponta?

2024. december 16. 08:10

Amennyiben nem díszítené fel még a fát, addig is – ha van rá lehetősége – tartsa hűvös helyen!

Mennyi ideig tartható el egy vágott fenyő a lakásban?

2022. december 22. 04:38

Kérem szépen tájékoztatásukat, hogy meddig tartható el egy vágott fenyő a lakásban?

Melyik rovar szabálytalan alakú képlete látható a karácsonyfán?

2022. december 31. 04:36

Karácsonyfa hajtásán egy furcsa, kb. 2 cm-es, kemény, szabálytalan alakú képletet találtam, ami a levelekhez van rögzítve. Milyen rovar alakja lehet? Mit tegyek vele, gondolom a meleg lakás nem jó neki?

Adhatjuk-e az elaggott karácsonyfát a lovaknak?

2025. január 8. 11:10

Eljött az ideje, hogy a karácsonyfákról leszedjük a díszeket. A lótulajdonosoknak esetleg eszükbe juthat kedvencüknek adni a fát. Nem jó ötlet.